2007. szeptember 14., péntek

Szatír-ikon

Szóval megint eggyel több. Neska lebuktatott. Nem volt körmenet és háromnapos dínomdánom. Van, aki emlékezett, van, aki nem. Honey már azóta a meglepetésen pörög, amióta néhány napja tévedésből felköszöntött. A hatást némileg rontja, hogy minden újabb ötlete előtt kikéri a véleményem. Reggel szokásával ellentétben a drágám is felhívott. Megkérdezte, tegnap elküldtem-e azt a faxot, amit kért. Majdnem elküldtem, aztán mégsem, elvégre.

Kaptam viszont egy tortát a kolléganőmtől, a wiwen szedte ő is össze az infót. Szerintem szerelmes belém, pedig tudhatná, hogy halmozottan hátrányos helyzetű buzi vagyok, esélytelen a történet.

Azért jó lett volna, ha azt mondja, hogy... Szemére hánynék, de mióta leugatott, hogy miért nem szóltam időben nincs hozzá kedvem.

Nem az idő múlása kínoz, csak a magány. A tükörképemtől reggelente megijjedek. Győzködöm magam, hogy ez így a legjobb. Mindent majd holnap. Valaki mondja meg. Nekem senki ne mondja meg, hogy. Nekem senki sem mondja meg, hogy.

2007. szeptember 11., kedd

Mindennapok

Abluthophobia – fürdésiszony
Agyrophobia – félelem az utcán való átkeléstől
Ambulophobia – sétaiszony
Chrometophobia – rettegés a pénztől
Coitophobia – félelem a közösüléstől
Ergophobia – félelem a munkától
Odontophobia – fogaktól való rettegés
Phobophobia – félelem a fóbiáktól
Sophophobia – tanulásiszony
Urophobia – vizelettől való félelem
Klausztrofóbia – félelem a bezártságtól
Arachnophobia – rettegés a pókoktól
Triszkaidekafóbia – félelem a 13-as számtól
Levelophobia – balra eső tárgyaktól való félelem

2007. szeptember 10., hétfő

Két szék és a padló

Most teljesen egyedül vagyok. Minden értelemben. Még az rpg-n is letiltottak egy hónapra, legalább spórolok. Vagy élek. Honey elutazott, drágámnak színét sem látom, lassan fizetni fogok annak, aki meglátogat. És tényleg, mert a héten jön a takarítónô.
Eljutottam arra a pontra, hogy ki tudom mondani: lehet, hogy szakítok. Adj király katonát.
Öreg vagyok és fáradt. Kellene végre egy lyuk, amit a magaménak tudhatok, kellene legalább egy perc, amikor csak magamra gondolok, és valamit csak és kizárólag abból a szempontból vizsgálok, hogy jó-e nekem.
Ha nem lenne a dög, aki ott szuszogott egész hétvégén a hasamon, kiugranék az ablakon. Csak el ne felejtsek kulcsot vinni magammal, mert visszafelé körülményesebb. Kiugrani mindig könnyebb, mint visszakerülni.
Igen, az ember a boldogságot keresi. Innen is látszik, hoyg nem vagyok humán: én egyre mélyebben süllyedek az aggodalomba. Mi lesz vele, mit fog nélkülem csinálni, hogy oldja meg ezt vagy azt, miért hitegetem, hitegetem-e.
Magára hagyott rendszerem elkerülhetetlenül halad a teljes káosz felé, talán megnyugszik, ha elérem.

Mindez persze csak a felszín. A katarzis már soha nem jön el, mert megtaláláltam a világ közepét és most ott lebegek érzékelés és érzelmek nélkül, pasztellszürke vattába csomagolva, még csak nem is tudatában annak, hogy még mélyebben ott üvölt a pici féreg, vergôdik és kiutat keres, mielôtt korábbi testének hamvai alatt meg nem fullad.

2007. szeptember 3., hétfő

Keleten a helyzet

Azt kell mondanom, ez utóbbi néhány hónapot összegezve, hogy zsenikkel vagyok körülvéve. No nem kell megijedni, nem a való életben, csak amúgy virtuálisan. Szép emberek, jó emberek. Kicsit elszörfözgettem a blogok között, oldalról oldalra. Ilyenkor szégyenemben elbújnék, hogy mennyire nincs ami van nekik. Élet.
Kicsit jobb a helyzet, mivel sikerült a cég helyzetét megvitatni az érintettel, a narancslémet majdnem kiköptem, amikro a titkárnő szólt a telefonba. Persze csak az én készülékemben van a hiba, más könnyedén bármikor eléri.
Szegénymásik esetében megint túl jól sikerült az őszinteség, most pislog és nyeldekel, lenyelné a nyelvét, ha még egyszer azt kérné, hogy mindig mindent. Én sem könnyítem meg a helyzetét, túl érdes a tenyerem a símogatáshoz.
A kislányt pedig sokadszor hagytam faképnél, igaz, jeleztem, hogy éppen fagyok, de talán remélt/várt valami viszatérést. Filmpartner megérkezett, beszélgetésnek annyi. Bunkóságból jeles.
Ja, a nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel a gályapadom az árverezés szélére ért, persze az új hajcsár még csak most kezdi el suhogtatni ostorát, remélhetőleg nem is nekem, de jó lenne összekaparni, ami a sztachanovista munkásnőből megmaradt, mert rövidesen se pénz,se pénz.
Hamár beszámoltam a pattanásaimról: most éppen tele vagyok viszkető kiütésekkel. Tökjó nekem. Nem, ez sem lelkibaj: egy vadonatúj antibiotikummal kísérletezek, eddig minden gyógyszert mellékhatás nélkül éltem túl. Na most ért véget ez az időszak. Valaki lőjön le.