Amúgy meg ha már egó meg napló, beragasztok néhány képet is.
Szóval Dementia felkapcsolta a vörös lámpát.
2008. május 28., szerda
Linkelek
Hála Gusnak, rájöttem, hogy a linkeket nem feltétlenül kell a mindenki által hozzáférhető könyvjelzőímben, ráadásul így más is élvezkedhet. Az RSS-re nem igazán alkalmasak, nem mindegyik frissül, de azért néha még jól jöhet...
Amúgy meg ha már egó meg napló, beragasztok néhány képet is.
Szóval Dementia felkapcsolta a vörös lámpát.
Amúgy meg ha már egó meg napló, beragasztok néhány képet is.
Szóval Dementia felkapcsolta a vörös lámpát.
Kánikula
Elméletileg kedves és fontos és reménybeli ügyfélhez mentem volna, de szeretett vezérünk úgy döntött, hogy feltétlenül jelen kell lennie. Természetesen mehetek. Így inkább maradtam, mert mi a búsnak legyünk ott öten, különösen úgy, hogy a véleményemmel a szükséges startégiáról egyedül maradtam. Tulajdonképpen nem is bánom, mert így legalább nem ég a pofám a késés miatt, hiába ugattam ugyanis, hogy csípkedjék magukat, az indulás tervezett idôpontja után fél órával még mindig az irodában voltak. Másrészt viszont talpig prezentációképesen öltözve jöttem, izzadok mint a ló, ahelyett hogy rövidnadrágban és mezítláb lógatnám a lábam.
Kedvenc és szerelmetes kolleginám épp az imént kérdezte, mitôl ilyen kiélt a fejem, reggel még nem így néztem ki. És jó kisfiú voltam, nem küldtem el a picsába.
2008. május 27., kedd
Csak nyugisan, öregesen
Tulajdonképpen elégedett vagyok, megtaláltam az újabb pörögnivalókat, vannak rövid-, és középtávú céljaim, még ha másoknak nevetségesek is. Kis ember, kis célok, kis értékek.
A legkellemetlenebb kollégáim közül az egyik már dobbantott, a másikat még bátorítom, ha minden jól megy, nemsokára ô is elmegy. Más kérdés, hogy a fônököm így abszolút egyeduralkodó lesz, de leszarom, amíg megkapom a fizetésem. Ha van olyan hülye, hogy mindent magára vállal, én nem töröm magam feleslegesen, így legalább valammennyire jogosan döngetheti a mellét, milyen frankó csávó.
Szegény drágaszágom meg csak szenved és szenved, mint egy gyerek, egy napja sem szedi a gyógyszert, de már szarabbul van. Tegnap éjjel sokat beszélgettünk, értelmesen, ilyenre csak Ex idején volt példa (igaz, akkoriban már-már kórosan). Jött a szokásos, hogy keressek szebbet, fiatalabbat, potensebbet, ô meg anyámékhoz költözik. A szépség/fiatalság témában még csak-csak segíthetek (elég ismételgetni), de bogyók nélkül az utóbbi egyelôre veszett fejsze. Megint találtam egy csodát, persze tesztelnem kellene, de már múlt héten is ciki volt, mert miután órák elteltével sem volt látható jele a két csodakapszulának minôségvizsgálatként magamhoz vettem egyet, közel két napig látható eredménnyel. Mondjuk haszna így is volt, mert ki tudna ellenállni nekem a vágy ilyen kézzelfogható tanúbizonysága mellett? A kapszula tehát mûködött, viszont drágaszágom pszichohondriája vagy egyéb mellékhatásai miatt mindenféle belsô zavart okozott, így további használata kizárt. Az is lehet, hogy egyszerûen a szûkületeket tovább szûkítette, de más hatásmechanizmust nem igazán tudok elképzelni, bár a királytök elég ígéretesnek hangzik, mert általában használatos gyógynövény vizes problémákra, viszont egyes leírások szerint ugyanakkor dehidratál, ami kicsit ellentmond ennek. A múlt heti kísérlet után viszont nem lesz egyszerû bármit is lenyomni drágaszágom torkán, igaz, egy enyhébb rohamot már hatásosan kuruzsoltam gazokkal. Valószínû, hogy az általam kívánatos mellékhatást nem fogom említeni, csak az örvendetes elsôdleges felhasználási módot. Így viszont a lórúgás kategóriájú kivonatok is ki lesznek lôve, de egy teát azért még belé tudok diktálni. naponta háromszor nehezebb lesz. És nem maradhat el a kísérletezési fázis sem, már kinéztem magamnak, viszont magamban nem fogok teázni, tehát maradnak a jóval erôsebb kivonatok. Ha az eredmény esetleg megint drasztikus lenne, max. hamar leállok, bár pont az a lényeg, hogy minôséget javít és nem teljesítményt növel. Majd veszek glükozamint is, talán azzal elkerülöm az ínhüvelygyulladást.
Alapvetô probléma, hogy míg a pszichológiai eredetû probléma kezelésében már túl vagyok sikeres terápiákon, mert Ex is szenvedett egy ideig illetve már olyanokkal is véghezvittem csodát, akik maguk sem hitték volna hogy lehetséges, a szervi problémákon nem tudok segíteni. Hiába emlegetem a mûtétet, a dokinak igaza van, ahhoz még fiatal. Sajnos hozzá nem párként megyünk, én csak tolmácsként vagyok jelen, tehát önálló kérdéseket nem tehetek fel, drágaszág meg van annyira macsó, hogy ilyen dolgokról ne beszéljen.
Azért nem lennék Dementia, ha nem tartanék több vasat is a tûzben, a tegnap éjjeli beszélgetés során hangsúlyozottan kitértem az alternatív szeretkezési lehetôségekre, és nem maradhattak el határozott utalások sem a szerelem és a szex megkülönböztetésérôl. Drágaszágom nem is tudja, mennyire reménytelen a helyzete, túlságosan szeretem ahhoz, hogy ilyen állapotban vagy ilyen okok miatt elhagyjam. Ezt is kerek-perec kimondtam, a jelenlegi állás szerint ha akar, mehet, én nem fogok. Persze nem akar, szeret, szenved és nem akarja, hogy én is szenvedjek, viszont erre nem a szakítás a megoldás. Elôbb-utóbb megérti.
A napokban mondott egy pszichológus okosságokat a párkapcsolatokról, igaza volt: egy kapcsolat addig tart, amíg mindkét fél talál benne értéket, én hozzátenném, hogy amíg legalább az egyik fél tesz erôfeszítéseket annak érdekében, hogy fennmaradjon. Ha Honey türelmesebb lett volna, most nem az építésen dolgoznék, én is tudom, hogy ez a kapcsolat alapjaiban nem fog változni belátható idôn belül. Ugyanazok a kulcsszavak hangzanak el, csak éppen most arra használom ôket, hogy alapot képezzek, új határvonalakat jelöljek ki és nem arra, hogy a végén eljussunk arra a pontra, ahonnan nincs értelme folytatni.
És ha má' Honey: sajnálom. A tegnap esti, tôlem elvárható módon ôszinte beszélgetés során kettôig jutottam a szerelmeim felsorolásában. Viszont igazat mondtam, nagyon ritkán érzek bármit bárki iránt, az azonban részemrôl hosszú távra szól. Eddigi tapasztalataim szerint bármiféle fizikai vagy egyéb kapcsolat nélkül is minimum évtizedekre. Így sutba vágva a szerintem jogos - tudom, fáradt volt, nem volt kedve, randira készült, stb. - sértôdésemet ismét érdeklôdô és tündibündi vagyok.
2008. május 26., hétfő
Összegzés
2 csodakapszula kontra impotencia - 1:0
Ennek ellenére nem vagyok elégedett, kielégített pedig végképp nem. Szerencsétlen drágaszágommal voltunk szombaton dokinál, kapott egy kazal gyógyszert, természetesen megint minden egyéb tünetrôl beszélt, csak arról nem, amelyik az én életminôségemre is kihatással van.
A csodakapszula is több kárt okozott, mint hasznot, de így vagy úgy, én fogok gyôzni, legalább tisztán és érthetôen elmondtam az igényeimet, mire ô tisztán és érthetôen elmondta, hogy ilyen állapotban képtelen rá. Való igaz, a csodapirulák csak a meglévô kedvhez adják meg a lehetôséget, de olvastam, hogy az angolok olyan megoldással kísérleteznek, ami a kedv hiányát is orvosolja, de mire forgalomba hozzák, engem beszô a pók. Minden esetre a kedvet meghoztam, mire észbekapott már sínen voltunk, viszont a késôbbi minden szenvedéséért engem okolt, így a hétvége további kísérletezés nélkül múlt el, vasárnap nem lehetett lerobbantani a díványról.
Szegény nem tudja minek köszönheti, hogy ismét a figyelem középpontjába került. Persze az én hibám is, hogy ennyire elhanyagoltam, de a "soha" szót nagy ívben elkerültem világ életemben, ezt ô is tudja.
2008. május 22., csütörtök
Még mindig egyedül
Volt viszont vacsoravendégem, így csináltam fincsi gyömbéres roston csirkecombot fokhagymás-rozmaringos sült krumplival, mind elfogyott így nincs fotó.
Történelmi forduló viszont a mai nap, drágaszágom nélkülem kiscsaládomnál van, ott is alszik.
Én viszont megint egyedül, nem tudom eldönteni, hogy Eurovíziót nézzek vagy szépségversenyt, így valószínűleg marad a póker.
Már megint rákattantam valamire, majd leállok. Csak kitartás.
Update: a nélkülem megejtett látogatás mégsem akkora nagy dolog: tízpercenként hívogatnak valami marhasággal, hogy megbeszéljük, elmagyarázzam, stb...
Történelmi forduló viszont a mai nap, drágaszágom nélkülem kiscsaládomnál van, ott is alszik.
Én viszont megint egyedül, nem tudom eldönteni, hogy Eurovíziót nézzek vagy szépségversenyt, így valószínűleg marad a póker.
Már megint rákattantam valamire, majd leállok. Csak kitartás.
Update: a nélkülem megejtett látogatás mégsem akkora nagy dolog: tízpercenként hívogatnak valami marhasággal, hogy megbeszéljük, elmagyarázzam, stb...
2008. május 21., szerda
Barátok
Ha akarnám, biztosan lennének barátaim, kedves és aranyos is tudok lenni.
Így viszont, amikor drágaszágom éppen csak beköszönt, Honey fasírt, marad a macskám, aki jó társaság, de már nem jelent szellemi kihívást, mert megtanultam a trükkjeit. Vagy megint a neten bóklászok, hátha találkozok még olyan perverzióval, amit sohasem láttam.
Egyébként én is kapcsolatfüggő vagyok, mint J, csak éppen én vígan elvagyok egyedül is. A különbség annyi, hogy ha van mellettem valaki, akkor képes vagyok takarítani, főzni, értelmes dolgokat művelni, horribile dictu tanulni, amikor viszont nincs senki, csak döglök a különböző dobozok előtt és csak akkor megyek wc-re, ha eszembe jut, hogy mennyivel nehezebb a fotel huzatát kimosni, mint felállni.
Ha lennének barátaim, lehetne bandázni, hülyeségeket csinálni, poénból csajokat felszedni és bámulni a BL döntőt sörrel a kezünkben. Vagy kifesteni egymás körmét, kuncogni a pasikon és ötvenedszer megnézni a Született feleségek teljes következő évadját egyhuzamban, miközben bort kortyolgatunk és eldurrantunk egy dzsointot.
De ha lenne egy olyan kapcsolatom, ahol minden estét együtt töltünk, nem kellenének barátok, illetve ha mégis lennének és aztán szakítanánk, úgy járnék, mint az exemmel: amikor elköltöztem, nála felejtettem a barátaimat, és azóta sem láttam őket.
Az meg az önzőség csimborasszója, hogy csak azért legyen valakim, hogy fizikai jelenlétével kényszerítsen, csináljak is valamit az életemmel, és ne csak létezzek. Bár lehet, hogy a világnak is jobb így. Nekem mindenképpen kényelmesebb.
Így viszont, amikor drágaszágom éppen csak beköszönt, Honey fasírt, marad a macskám, aki jó társaság, de már nem jelent szellemi kihívást, mert megtanultam a trükkjeit. Vagy megint a neten bóklászok, hátha találkozok még olyan perverzióval, amit sohasem láttam.
Egyébként én is kapcsolatfüggő vagyok, mint J, csak éppen én vígan elvagyok egyedül is. A különbség annyi, hogy ha van mellettem valaki, akkor képes vagyok takarítani, főzni, értelmes dolgokat művelni, horribile dictu tanulni, amikor viszont nincs senki, csak döglök a különböző dobozok előtt és csak akkor megyek wc-re, ha eszembe jut, hogy mennyivel nehezebb a fotel huzatát kimosni, mint felállni.
Ha lennének barátaim, lehetne bandázni, hülyeségeket csinálni, poénból csajokat felszedni és bámulni a BL döntőt sörrel a kezünkben. Vagy kifesteni egymás körmét, kuncogni a pasikon és ötvenedszer megnézni a Született feleségek teljes következő évadját egyhuzamban, miközben bort kortyolgatunk és eldurrantunk egy dzsointot.
De ha lenne egy olyan kapcsolatom, ahol minden estét együtt töltünk, nem kellenének barátok, illetve ha mégis lennének és aztán szakítanánk, úgy járnék, mint az exemmel: amikor elköltöztem, nála felejtettem a barátaimat, és azóta sem láttam őket.
Az meg az önzőség csimborasszója, hogy csak azért legyen valakim, hogy fizikai jelenlétével kényszerítsen, csináljak is valamit az életemmel, és ne csak létezzek. Bár lehet, hogy a világnak is jobb így. Nekem mindenképpen kényelmesebb.
2008. május 20., kedd
Várok
Ma jön drágaszágom, alig várom. Azt hiszem A mélypontok jót tesznek nekünk, itt is érvényes, hogy ami nem öl meg, az használ. És ma sem nem lesz szex, mégis várom, mert jó lesz végre hozzábújni, és úgy elaludni, hogy hallgatom a horkolását.
És holnap elmegy.
És holnap elmegy.
2008. május 19., hétfő
Nyugi
A hétvégén elnyelt a pókerörvény, remélem előbb-utóbb kimászok.
És Gusnak hála, másokat is megjegyzek.
Szintén neki köszönhetően rövidesen listált írok a hármasaimról. Jó lesz olvasgatni, ha majd öreg és fogatlan leszek.
És Gusnak hála, másokat is megjegyzek.
Szintén neki köszönhetően rövidesen listált írok a hármasaimról. Jó lesz olvasgatni, ha majd öreg és fogatlan leszek.
2008. május 16., péntek
Transzformáció
Hogy beszéljek egy olyan emberrel, aki maga sem tudja, mit akar? Azzal kezdődött, hogy megszólított - csak messengeren, szerintem fél, hogy megharapom. Aztán rövid idő utána fejemhez vágta, hogy túl lapos, amit mondok, ő nem a felszínre kíváncsi. Elkezdtem beszélni arról, mit érzek, erre azt mondta, hogy a válaszát nem tudja kifejezni magyarul, lefordíthatatlan. Próbáltam meggyőzni, hogy elég értelmes vagyok, legalább próbálja meg, de azt mondta, most nincsenek erre órái. Aztán "ha nekem annyira fontos" (sic), akkor majd egy másik alkalommal.
Csessze meg nekem egyáltalán nem fontos. Csak azt akartam elmondani, hogy még mindig sokat jelent nekem, hogy nem akarok most más pasit az életembe, a meglévő másfél több, mint elég. Csak azt akartam elmondani, hogy bár szarul vagyok, de valóban emelt fejjel vállalom, mert ez egy tisztességes döntés következménye. Hogy nem jó a szamár, ha ló nincs. És el akartam ismételni, hogy képtelen vagyok ki-be kapcsolni az érzelmeimet.
Így viszont csak egyszerűen megírtam, hogy a magam részéről lezártnak tekintem a beszélgetést, és nincs türelmem a pikírt megjegyzésekhez. Dühös voltam, aztán szokás szerint csak szomorú. Képtelen vagyok a heves érzelmekre.
Csessze meg nekem egyáltalán nem fontos. Csak azt akartam elmondani, hogy még mindig sokat jelent nekem, hogy nem akarok most más pasit az életembe, a meglévő másfél több, mint elég. Csak azt akartam elmondani, hogy bár szarul vagyok, de valóban emelt fejjel vállalom, mert ez egy tisztességes döntés következménye. Hogy nem jó a szamár, ha ló nincs. És el akartam ismételni, hogy képtelen vagyok ki-be kapcsolni az érzelmeimet.
Így viszont csak egyszerűen megírtam, hogy a magam részéről lezártnak tekintem a beszélgetést, és nincs türelmem a pikírt megjegyzésekhez. Dühös voltam, aztán szokás szerint csak szomorú. Képtelen vagyok a heves érzelmekre.
Update tegnaphoz
A fene se gondolta volna, hogy egy ötperces darabka kivágása egy filmbôl és hanngal ellátása cirka 2 óra elfoglaltság, az ötperces mûremek renderelése pedig újabb 4 órányi gépidôbe kerül, a végeredmény meg alacsony felbontásban 20 MB fölött lesz.
Így film helyett egyelôre marad a fotó, a homokszemet pedig szorgalmasan keressük.
2008. május 15., csütörtök
Szokás szerint
kellemesen csalódtam Hugiban.
Egyfelől meglehetősen tájékozott HIV/AIDS témában, tudja, hogy a fertőzöttség még nem betegség, tudja, hogy csak akkor van szükség gyógyszeres terápiára, ha a fertőzött eljut egy bizonos stádiumba, másfelől tud arról is, hogy az idejében felismert fertőzéssel évtizedekig élhet az ember. Azt is tudja, hogy csak testváladékkal terjed, tehát a környezetemben élők nincsenek kitéve a fertőzésveszélynek. Azt mondta, érdekelte a téma és így utánanézett, hiába, a vér nem válik vízzé.
Összesen annyit kérdezett, hogy drágaszágom tud-e róla illetve hogy használok-e óvszert. És fájlalta, hogy négy évig hallgattam róla, de ismer engem és ismeri a családi hagyományainkat is, így nem neheztel.
Azt hiszem, büszke lehetek rá, az ismeretei jóval meghaladják a magyar átlagot ahhoz képest, hogy évek óta nem volt pasival. Lehet, hogy éppen ezért van olyan sok szabadideje. És határozottan pozitívumként éltem meg, hogy nem kezdett el sajnálkozni, vígasztalni, bár kielemeztük az örökölhető betegségek előfordulási gyakoriságát közelei rokonaink között és kiegyeztünk abban, hogy valószínűleg nem ez fog elvinni.
Ennek örömére akkor jöjjön a filmtörténet legforrób csókjelenetének egy részlete, mondanom sem kell, hogy személyes kedvenc:
ez itt a helye, most renderelem :-)
Egyfelől meglehetősen tájékozott HIV/AIDS témában, tudja, hogy a fertőzöttség még nem betegség, tudja, hogy csak akkor van szükség gyógyszeres terápiára, ha a fertőzött eljut egy bizonos stádiumba, másfelől tud arról is, hogy az idejében felismert fertőzéssel évtizedekig élhet az ember. Azt is tudja, hogy csak testváladékkal terjed, tehát a környezetemben élők nincsenek kitéve a fertőzésveszélynek. Azt mondta, érdekelte a téma és így utánanézett, hiába, a vér nem válik vízzé.
Összesen annyit kérdezett, hogy drágaszágom tud-e róla illetve hogy használok-e óvszert. És fájlalta, hogy négy évig hallgattam róla, de ismer engem és ismeri a családi hagyományainkat is, így nem neheztel.
Azt hiszem, büszke lehetek rá, az ismeretei jóval meghaladják a magyar átlagot ahhoz képest, hogy évek óta nem volt pasival. Lehet, hogy éppen ezért van olyan sok szabadideje. És határozottan pozitívumként éltem meg, hogy nem kezdett el sajnálkozni, vígasztalni, bár kielemeztük az örökölhető betegségek előfordulási gyakoriságát közelei rokonaink között és kiegyeztünk abban, hogy valószínűleg nem ez fog elvinni.
Ennek örömére akkor jöjjön a filmtörténet legforrób csókjelenetének egy részlete, mondanom sem kell, hogy személyes kedvenc:
ez itt a helye, most renderelem :-)
2008. május 14., szerda
...
Most egy kicsit tényleg egyedül érzem magam, az előbb (is) beszéltem drágaszágommal, tisztáztuk, hogy amíg az anyukája él, esély sincs összeköltözésre. Ezt eddig is tudtuk, de nem igazán mondtuk ki. Tartsa meg a Jóságos még hosszú ideig az édesanyját, mert egy rendkívül kedves néni, nagyon szeretem és ő is úgy szeret, mint egy ritkán látott unokáját, de azért ez is azok közé a dolgok közé tartozik, amelyekről jobb nem beszélni.
És ha már nem beszélünk dolgokról: a drága jó húgom életbiztosítást akart nekem is kötni. Elküldte a kötvényt, hogy írjam alá, de megakadt a szemem a "rettenetes betegségek" kezdetű soron. Hívtam a hugit, hogy hát ez mit takar, azt mondta, rák meg ilyesmi. Ezen a ponton javasoltam, hogy beszéljünk később, mert nem volt egyedül, de ragaszkodott, hogy folytassam. Elmondtam, hogy velem jó eséllyel nem kötnek ilyen biztosítást, mert négy éve HIV pozitív vagyok. Némi csönd után azt mondta, hogy letagadhatjuk, mire megjegyeztem, hogy háromhavonta járok ellenőrzésre, a kórtörténetem egy nyitott könyv, a biztosítók meg nem hülyék, hogy fizessenek.
Aztán a drága hugi kikadt, hogy már négy éve tudom, és még nem mondtam el. Később visszahív. Mellékesen ő volt a családból az első, aki megtudta rólam, hogy meleg vagyok. Én meg azt, hogy megjött az első menzesze, aztán amikor lefeküdt az első pasival. A férje miatt, nyugodjék békében, egy időre eltávolodtunk, de aztán újból megtaláltuk a közös hangot, Honey-ról is csak ő tudott, a gyerekei meg időnként "véletlenül" apunak szólítanak.
És ha már nem beszélünk dolgokról: a drága jó húgom életbiztosítást akart nekem is kötni. Elküldte a kötvényt, hogy írjam alá, de megakadt a szemem a "rettenetes betegségek" kezdetű soron. Hívtam a hugit, hogy hát ez mit takar, azt mondta, rák meg ilyesmi. Ezen a ponton javasoltam, hogy beszéljünk később, mert nem volt egyedül, de ragaszkodott, hogy folytassam. Elmondtam, hogy velem jó eséllyel nem kötnek ilyen biztosítást, mert négy éve HIV pozitív vagyok. Némi csönd után azt mondta, hogy letagadhatjuk, mire megjegyeztem, hogy háromhavonta járok ellenőrzésre, a kórtörténetem egy nyitott könyv, a biztosítók meg nem hülyék, hogy fizessenek.
Aztán a drága hugi kikadt, hogy már négy éve tudom, és még nem mondtam el. Később visszahív. Mellékesen ő volt a családból az első, aki megtudta rólam, hogy meleg vagyok. Én meg azt, hogy megjött az első menzesze, aztán amikor lefeküdt az első pasival. A férje miatt, nyugodjék békében, egy időre eltávolodtunk, de aztán újból megtaláltuk a közös hangot, Honey-ról is csak ő tudott, a gyerekei meg időnként "véletlenül" apunak szólítanak.
Update tegnaphoz
1. Nyelvvizsga storno, legalábbis most: negyven nappal a vizsgaidőpont előtt lezárult a jelenetkezés.
Ez azért is ciki, mert megnéztem egy-két régebbi vizsgafeladatot, és csont nélkül menne. De hacsak nem szakad rám az ég, menni fog decemberben is. A tanítás miatt legalább gyakorlom még egy kicsit.
2. Kifizettem a foglalót a nyaralóra, így már 99,99%, hogy megyek/megyünk. Drágaszágomnál sohasem lehet tudni.
3. Alaposabban megvizsgáltam a csodakapszulát, némileg más, mint a Blackdreamnél. Remélem, nem az eltérő összetétel miatt volt olcsóbb, mert akkor megszívtam. Pontosabban akkor csak megszívtam volna, de nem lesz mit.
4. A tegnap postolt kép miatt a munkahelyemen nem nézegethetem a saját blogomat. Mégsem fogok pornóblogot írni.
Ez azért is ciki, mert megnéztem egy-két régebbi vizsgafeladatot, és csont nélkül menne. De hacsak nem szakad rám az ég, menni fog decemberben is. A tanítás miatt legalább gyakorlom még egy kicsit.
2. Kifizettem a foglalót a nyaralóra, így már 99,99%, hogy megyek/megyünk. Drágaszágomnál sohasem lehet tudni.
3. Alaposabban megvizsgáltam a csodakapszulát, némileg más, mint a Blackdreamnél. Remélem, nem az eltérő összetétel miatt volt olcsóbb, mert akkor megszívtam. Pontosabban akkor csak megszívtam volna, de nem lesz mit.
4. A tegnap postolt kép miatt a munkahelyemen nem nézegethetem a saját blogomat. Mégsem fogok pornóblogot írni.
2008. május 13., kedd
Túl jól megy...
1. Visszaigazolták a szálláshelyet, így már 99%, hogy Szepezden nyaralok, kivételesen drágámmal és az egész családommal. Ilyen még nem volt.
2. Megcsinálták a mosógépem.
3. Kimosattam a kocsit, kívül-belül ragyog.
4. Vettem kávét. Ez azért nagy szám, mert patronos kávéfőzőm van, egy dobozt pedig nem hoznak házhoz.
5. Megvettem az UP! csodakapszulát - ráadásul 20 %-kal olcsóbban, mint a Blackdreamnél -, rövid távú haditervem megvalósítási szakaszba lépett.
6. A főnököm még most sem vette észre, hogy csak internetezni járok be a munkahelyemre.
7. Egy hónap várakozás után megvan apukám gyógyszere, postára is adtam.
8. Megnéztem, mikor lesz nyelvvizsga. Június 6-án, tehát elvileg nincs akadálya, hogy legyen egy felsőfokú nylevvizsgám.
És mindezt úgy, hogy szabadságot sem vettem ki.
És hogy másnak is jó napja legyen, a képen nem én vagyok:
2. Megcsinálták a mosógépem.
3. Kimosattam a kocsit, kívül-belül ragyog.
4. Vettem kávét. Ez azért nagy szám, mert patronos kávéfőzőm van, egy dobozt pedig nem hoznak házhoz.
5. Megvettem az UP! csodakapszulát - ráadásul 20 %-kal olcsóbban, mint a Blackdreamnél -, rövid távú haditervem megvalósítási szakaszba lépett.
6. A főnököm még most sem vette észre, hogy csak internetezni járok be a munkahelyemre.
7. Egy hónap várakozás után megvan apukám gyógyszere, postára is adtam.
8. Megnéztem, mikor lesz nyelvvizsga. Június 6-án, tehát elvileg nincs akadálya, hogy legyen egy felsőfokú nylevvizsgám.
És mindezt úgy, hogy szabadságot sem vettem ki.
És hogy másnak is jó napja legyen, a képen nem én vagyok:
2008. május 12., hétfő
Por és hamu
Tegnap minden hiradóban beszéltek a szülők azon javaslatáról, hogy csökkenteni kellene az érettségi tantárgyak számát. Nem vagyok zseni, közepes eredménnyel érettségiztem, de élénken emlékszem az osztály legjobb tanulójára, aki engem nevezett szerencsésnek. Abban az időben átlag húsz könyvet olvastam hetente, míg ő a felvételijére készült, tehát mindenből hajtott a jelesre, de csak a felvételi tárgyaiban mélyedt el. Én nem kerestem mélységeket, egyszerűen elolvastam azt, ami érdekelt.
És amikor később Debrecenben, majd Szegeden tanultam, emlékszem a "diáklázadásokra" a túl nehéz tananyag és a túl sok vizsga miatt. Már akkor sem értettem. És ott a fél-analfabéta öcsém, tavaly érettségizett, többszöri nekifutásra, olyan tudásszinttel, ami még ahhoz is kevés, hogy normális segédmunkát kapjon.
Mit akarnak ezek a szülők? Már azt sem lehet mondani, hogy szakbarbárokkal van tele az ország, mert az feltételezné, hogy legalább valamiféle tudás szorult a frissdipolmásokba - tisztelet a kivételnek. Amikor még marketinggel foglalkoztam volt olyan kollégám, aki szó szerint idézett egy - pontosan tudtam melyik - tankönyvből, amikor szakmai kérdésekről beszélgettünk, de a tudását képtlen volt gyakorlatba ültetni, amit művelt, mindennek nevezhető volt, de szakszerű munkának semikképpen.
Azóta ezt az állatfajt volt szerencsém jobban megismerni: a multik uniformizáló hatásának köszönhetően egyszerű bábuk lettek egy táblán egy olyan játékban, amelynek nem értik a szabályait. Egyetlen önálló lépésük és gondolatuk nincs, nem vállalnak felelősséget és nem hoznak döntést, legjobb esetben is csak reagálnak a történésekre. Mégis, hatalmas, cégüktől kölcsönzött öntudattal mindenki fölött állóknak gondolják magukat, polihisztornak, holott semmihez sem értenek, önálló létük nincs.
Hova jutunk, ha már a szülők fogják megmondani, mennyit tanuljanak a gyerekeik? Ha az elsődleges szempont a kényelem lesz, hová lesz a tudás? Elismerem, szükséges a specializálódás, mert a megszerezhető tudásanyag egyre nagyobb, szinte képtelenség mindenhez érteni. De arra ott van az egyetem. Ki fog magyart tanulni, vagy történelmet, ha a sikeres továbjutásához elég lesz egy emelt szintű matematika vizsga? És egyáltalán, honnan tudja az ember, hogy tizennyolc éves koráig mi az, amit tanulnia kell, mire lesz húsz év múlva szüksége? És ha már a multiknál tartunk: honnan lesznek olyan katonáik, akikre egységeket lehet bízni? Közhely: zene, matematika, nyelvek: egymást segítő tudáshalmazok. Persze könnyebb irányítani a nem sokat gondolkodó embereket, könnyebb fogyasztásra bírni azokat, akik nem keresnek értelmet és összefüggést a reklámokban. És mi lesz ezekkel a szerencsétlenekkel, ha kicsúszik a talaj a lábuk alól?
És mindezt egy olyan rendszerben, amely máris devalválódott, amelyben az éretlen tinédzser az úr, szükségletei szentek és sérthetetlenek, értékítélete viszont abszolut. A mai napig nem tudok napirendre térni a nyelvtanfolyamom felett, ahol az én értékrendem szerint erős alapfokú tudásomat gyenge felsőfokúnak minősítették. Miért felsőfok az, ha az ember képes egy nyelven három egyszerű mondatot elmondani? Mi haszna akkor a vizsgáknak, ha azok nem standardokon, hanem a résztvevők általános tudásszintjén alapulnak?
Azt hiszem, nem "finomhangolásra", hanem átfogó reformra lenne szükség, hogy az iskolák ne bérrabszolgákat, hanem újra egyéniségeket képezzenek. Hogy felkészítsenek az életre, és ne csak kiszolgálják a hozzá nem értésen alapuló igényeket. Hogy valóban tudást adjanak, és ne csak átmeneti szállást a felnőttkorba lépésig. Persze lehet, hogy már késő. Hogy a magamfajták, akik sohasem elégednek meg a pillanatnyilag birtokolt információval és tudással, már modern dinoszauroszok vagyunk. És mi sem vesszük észre, amikor kihalunk.
És amikor később Debrecenben, majd Szegeden tanultam, emlékszem a "diáklázadásokra" a túl nehéz tananyag és a túl sok vizsga miatt. Már akkor sem értettem. És ott a fél-analfabéta öcsém, tavaly érettségizett, többszöri nekifutásra, olyan tudásszinttel, ami még ahhoz is kevés, hogy normális segédmunkát kapjon.
Mit akarnak ezek a szülők? Már azt sem lehet mondani, hogy szakbarbárokkal van tele az ország, mert az feltételezné, hogy legalább valamiféle tudás szorult a frissdipolmásokba - tisztelet a kivételnek. Amikor még marketinggel foglalkoztam volt olyan kollégám, aki szó szerint idézett egy - pontosan tudtam melyik - tankönyvből, amikor szakmai kérdésekről beszélgettünk, de a tudását képtlen volt gyakorlatba ültetni, amit művelt, mindennek nevezhető volt, de szakszerű munkának semikképpen.
Azóta ezt az állatfajt volt szerencsém jobban megismerni: a multik uniformizáló hatásának köszönhetően egyszerű bábuk lettek egy táblán egy olyan játékban, amelynek nem értik a szabályait. Egyetlen önálló lépésük és gondolatuk nincs, nem vállalnak felelősséget és nem hoznak döntést, legjobb esetben is csak reagálnak a történésekre. Mégis, hatalmas, cégüktől kölcsönzött öntudattal mindenki fölött állóknak gondolják magukat, polihisztornak, holott semmihez sem értenek, önálló létük nincs.
Hova jutunk, ha már a szülők fogják megmondani, mennyit tanuljanak a gyerekeik? Ha az elsődleges szempont a kényelem lesz, hová lesz a tudás? Elismerem, szükséges a specializálódás, mert a megszerezhető tudásanyag egyre nagyobb, szinte képtelenség mindenhez érteni. De arra ott van az egyetem. Ki fog magyart tanulni, vagy történelmet, ha a sikeres továbjutásához elég lesz egy emelt szintű matematika vizsga? És egyáltalán, honnan tudja az ember, hogy tizennyolc éves koráig mi az, amit tanulnia kell, mire lesz húsz év múlva szüksége? És ha már a multiknál tartunk: honnan lesznek olyan katonáik, akikre egységeket lehet bízni? Közhely: zene, matematika, nyelvek: egymást segítő tudáshalmazok. Persze könnyebb irányítani a nem sokat gondolkodó embereket, könnyebb fogyasztásra bírni azokat, akik nem keresnek értelmet és összefüggést a reklámokban. És mi lesz ezekkel a szerencsétlenekkel, ha kicsúszik a talaj a lábuk alól?
És mindezt egy olyan rendszerben, amely máris devalválódott, amelyben az éretlen tinédzser az úr, szükségletei szentek és sérthetetlenek, értékítélete viszont abszolut. A mai napig nem tudok napirendre térni a nyelvtanfolyamom felett, ahol az én értékrendem szerint erős alapfokú tudásomat gyenge felsőfokúnak minősítették. Miért felsőfok az, ha az ember képes egy nyelven három egyszerű mondatot elmondani? Mi haszna akkor a vizsgáknak, ha azok nem standardokon, hanem a résztvevők általános tudásszintjén alapulnak?
Azt hiszem, nem "finomhangolásra", hanem átfogó reformra lenne szükség, hogy az iskolák ne bérrabszolgákat, hanem újra egyéniségeket képezzenek. Hogy felkészítsenek az életre, és ne csak kiszolgálják a hozzá nem értésen alapuló igényeket. Hogy valóban tudást adjanak, és ne csak átmeneti szállást a felnőttkorba lépésig. Persze lehet, hogy már késő. Hogy a magamfajták, akik sohasem elégednek meg a pillanatnyilag birtokolt információval és tudással, már modern dinoszauroszok vagyunk. És mi sem vesszük észre, amikor kihalunk.
2008. május 10., szombat
Verseny
Most értem haza a versenyről, velem volt a kezdők szerencséje, így harmadik lettem a tizennégy jelentkezőből.
Az eredeti célom, hogy társadalmi életet éljek, már másik lapra tartozik. Én voltam az, aki csak akkor beszélt, ha kérdezték, még azt is a kollégám mondta el helyettem, hogy életemben másodszor játszottam. Az első jobb laptól kivert a víz és a szó szoros értelmében beleremegtem, alig bírtam abbahagyni. A két gin-tonic, amit ittam, csak arra volt elég, hogy félúton ki ne szálljak a játékból.
Viszont a dárgámnak előrejelzett befejezési időpontot parádésan sikerült tartanom, igaz, ehhez egy olyan baromságra is szükség volt, amit szerencsére a többiek már nem láttak. Egyszerűen bedobtam mindenem egy jónak semmiképpen nem nevezhető lapra és elszálltam.
Ehhez képest a "jó srác", amit kifelé jövet hallottam, még engem is meglepett, mert ma este biztosan nem én voltam a társaság lelke. Igaz, ez máskor sem jellemző.
Még nem tudom, mindek köszönhető ez az irtózatos emberiszonyom, miért nem találom a helyem, ha idegenek között, korábban nem tapasztalt szituációban találom magam. A többiek sem ismerték mind egymást. Máskor, ha bekerültem egy csapat ismeretlen közé, egyszerűen leültem egy sarokba, és próbáltam észrevétlen maradni, általában a hangulat fokozódásával egyenesen arányos sikerrel. Gazdi ezért hordott partikra, bár azokon mindig megvolt a lehetőség, hogy a közelében maradjak. Ez a kis délutáni kikapcsolódás olyan volt, mintha valamelyik rémálmomba csöppentem volna: idegenek között voltam, nem volthova elbújni, mert a helyemen kellett maradnom, és olyan dolgot kellett művelnem, amihez nem értettem, mert az egy évvel ezelőtti egyszeri játék és a szabályok indulás előtti áttanulmányozása semmiképpen sem nevezhető mélyreható hozzáértésnek.
Kis elégtétel, hogy sikeresen abszolváltam a feladatot, nem szöktem el, a végére már én is köptem azt hogy hogy "call" meg "raise", és amikor már csak hárman maradtunk az asztalnál, még önállóan is képes voltam játéktól független kérdésekre válaszolni. És a gyomromban lévő Sziklás Hegység is golflabda méretűre zsugorodott. Ehhez képest a holnapi mozizás már sétegalopp lesz: a film alatt nem kell beszélgetni.
Az eredeti célom, hogy társadalmi életet éljek, már másik lapra tartozik. Én voltam az, aki csak akkor beszélt, ha kérdezték, még azt is a kollégám mondta el helyettem, hogy életemben másodszor játszottam. Az első jobb laptól kivert a víz és a szó szoros értelmében beleremegtem, alig bírtam abbahagyni. A két gin-tonic, amit ittam, csak arra volt elég, hogy félúton ki ne szálljak a játékból.
Viszont a dárgámnak előrejelzett befejezési időpontot parádésan sikerült tartanom, igaz, ehhez egy olyan baromságra is szükség volt, amit szerencsére a többiek már nem láttak. Egyszerűen bedobtam mindenem egy jónak semmiképpen nem nevezhető lapra és elszálltam.
Ehhez képest a "jó srác", amit kifelé jövet hallottam, még engem is meglepett, mert ma este biztosan nem én voltam a társaság lelke. Igaz, ez máskor sem jellemző.
Még nem tudom, mindek köszönhető ez az irtózatos emberiszonyom, miért nem találom a helyem, ha idegenek között, korábban nem tapasztalt szituációban találom magam. A többiek sem ismerték mind egymást. Máskor, ha bekerültem egy csapat ismeretlen közé, egyszerűen leültem egy sarokba, és próbáltam észrevétlen maradni, általában a hangulat fokozódásával egyenesen arányos sikerrel. Gazdi ezért hordott partikra, bár azokon mindig megvolt a lehetőség, hogy a közelében maradjak. Ez a kis délutáni kikapcsolódás olyan volt, mintha valamelyik rémálmomba csöppentem volna: idegenek között voltam, nem volthova elbújni, mert a helyemen kellett maradnom, és olyan dolgot kellett művelnem, amihez nem értettem, mert az egy évvel ezelőtti egyszeri játék és a szabályok indulás előtti áttanulmányozása semmiképpen sem nevezhető mélyreható hozzáértésnek.
Kis elégtétel, hogy sikeresen abszolváltam a feladatot, nem szöktem el, a végére már én is köptem azt hogy hogy "call" meg "raise", és amikor már csak hárman maradtunk az asztalnál, még önállóan is képes voltam játéktól független kérdésekre válaszolni. És a gyomromban lévő Sziklás Hegység is golflabda méretűre zsugorodott. Ehhez képest a holnapi mozizás már sétegalopp lesz: a film alatt nem kell beszélgetni.
2008. május 9., péntek
Tréning
Szoktatom magam a szociálisabb magatartáshoz, drágámat meg ahhoz a tényhez, hogy van élet rajta kívül is. Holnap pókerversenyre megyek a kollégámmal, holnapután moziba a kolléganőmmel.
Azzal főzök, amim van, az egyetlen olyan ember, akit bizonyos értelemben barátomnak mondhatok, külföldön méltóztatik tartózkodni. Az, hogy beszélgetek a macskámmal, teljesen természetes, intelligens állat. Az azonban, hogy magammal megbeszélem a tennivalókat, már korántsem. Basszus, mire hatvanéves leszek, a hasadásra amúgy is hajlamos személyiségemmel, már konferenciákat fogok magamnak tartani.
Tegnap, a kis édes, amikor bejelentettewm hétvégi terveimet - muszáj, az átnevelése még nem tart ott, hogy spontán akciókat túl gyakran megengedhessek magamnak - azt mondta, hogy akkor ő is elmegy valahová. Mire én: hála az égnek, legalább nem otthon porosodik. De ő olyan helyre megy. Egészségedre - válaszoltam. Persze nem felejtettem el hozzátenni, hogy azzal a kikötéssel, hogy nem fekhet le senkivel. A választ borítékolni tudtam volni: akkor én sem fekhetek le senkivel. Mondtam, hogy pillanatnyilag nem is akarok.
Nem akartam a húrt azzal feszíteni, hogy van egy kis különbség kettőnk között: én azt kérem, hogy csak akkor feküdjön le mással, ha velem is megteszi, ő ellenben azt kéri, hogy menjek apácának.
Tíz év nem nagy idő, így élénken emlékszem, mennyire ki volt olyankor akadva, amikor nem akartam dugni. És én mennyire ki voltam akadva, hogy nem fordíthattam neki hátat, mert rögtön rámugrott. Most bezzeg boldog lennék, ha legalább messziről látnám, hogy áll a farka. Elég jól sprintelek.
Mindent magamnak köszönhetek: én döntöttem úgy, hogy nem kínozom Honey-t. Meg korábban Gazdit. Meg előtte egyeskét és ketteskét. Mielőtt az első kő repülne, nem így indultunk. Drágaságom volt az, aki elkezdett a friss husi után ácsingózni. Arról meg végképp nem tehetek, hogy az egy szem Zsoltot leszámítva - ő legalább értelmes volt, ki is szállt az iparágból - olyanokkal kezdett, akiket bottal sem piszkáltam volna. És ha ez nem elég, még a nyakatekert magyarázat: az nem megcsalás, ha leszopnak. Csókolom, nekem meg a szopás nem szex. Maximum elő-, vagy közjáték. Azt meg végképp nem bírtam feldolgozni, hogy egy ideig szex minden lehetséges helyen és órában, aztán hetekig semmi.
Így aztán némi keresgélés után összeakadtam egyeskével, aki mindig ráért, elfogadta, hogy csak másodhegedűs, és pont megtalálta a G pontomat. Más kérdés, amikor pont elkezdett jó lenni nekem is, akkor rendszerint neki is, így fordítani kellett. Aztán egyre többet beszélgettünk, egyre türelmetlenebbül várta az újabb találkozót, elkezdett arról beszélni, mennyire összeillünk, aztán szerelmet vallott. Kénytelen voltam megkérni, hogy felejtsen el. Sajnáltam, mert kedves és érzékeny volt, tényleg jókat beszélgettünk.
Természetesen egy picit meghökkentem a dolgok ily módon történő alakulásán, egy ideig megpróbáltam csak és kizárólag egy estére vagy horribile dictu: fél órára szorítani az ismeretségeket, de a Gaydaron összefutottam ketteskével, aztán megint és megint... Vele is nagyon jókat lehetett beszélgetni, értelmes, intelligens volt, bár az ánusza tabutémának számított. És volt barátja, tehát biztonságban éreztem magam. Vele kezdtem el betépve szexelni, ami egy új világ volt akkor számomra. Aztán szakított a barátjával, és elkezdődött a már ismerős szöveg. Nagyon csúnyán váltunk el: egyszerűen nem voltam többé elérhető.
Ismét jött az egyéjszakás korszak, bár már nem a mennyiség, hanem a szexuális horizontom bővítése volt a cél. Kevesebb, de minőségi együttlétet kerestem, többé-kevésbé állandó partnerekkel, kényelmes rotációban, hogy érzelmi kapocs véletlenül se alakuljon ki.
Gazdival is így jöttem össze, a profilja szerint meglehetősen szélekörű szexuális érdeklődéssel rendelkezett. Az első találkozásunk alkalmával annyira megijedtem, hogy kihúztam a listáról. Aztán egy idő után visszavitt a kíváncsiság, a többiek pedig szépen, lassan eltűntek az étlapról. Amikor kiderült, hogy pozitív vagyok, már csak ő volt. Az azt megelőző hónapokban pedig összesen egy, akitől elkaphattam, és egy másik, akitől nem, bár mint utólag kiderült, szintén zenész. És Gazdi velem maradt. Neki is volt barátja, aztán szakítottak, de nem vallott szerelmet, mi több, kijelentette, hogy képtelen lenne bárkivel együttélni. És én voltam az, aki remegve várta, mikor találkozhatunk újra. Aztán egyre több munkája lett, egyre kevesebbet ért rám, aztán új barátot talált, akivel megegyeztek abban, hogy kettesben nem fog senkivel sem lefeküdni. Ezt követően csak akkor találkoztunk, ha partiba vitt, amit én nem akartam, mert egyre jobban rettegtem attól, hogy valakit megfertőzök. Most már tudom, hogy csak arra várt, hogy mellette döntsek.
Ekkor azonban már nem jöhetett szóba alkalmi kaland, így páriaként vártam, hogy Gazdi felhívjon, illetve ott volt még Furcsa úr, akihez korábban eljártunk, és aki elkezdett hívogatni. Az elején még néhányszor kötélnek álltam, de mivel szinte lehetetlen volt vele betartani az elemi védekezési szabályokat is, egy idő után nem mentem. Többször is nekikészültem, hogy elmondom neki a miértet, valószínűleg nem rázta volna meg különösebben, de valami mindig visszatartott.
Egy ideig aszkétaként éltem, aztán újra regisztráltam a Rómeóra, viszont tisztán és érthetően mindenkinek a tudtára adva, hogy mi az ábra. Érdekes módon még így is találtam hódolóra, de eldöntöttem, hogy csak pozitívok jöhetnek szóba, nem akartam végigrettegni az együttléteket.
Honey-ra is így akadtam. Vakrandi volt, egyikőnk sem küldött képet, a fél éjszakát átcseteltük, a második felére eljött hozzám. Aztán ismét. Egy héten belül tíz centivel a föld felett lebegtem, még nem találkoztam olyan emberrel, akivel ennyire egy hullámhosszon lettem volna. Az már csak a hab volt a tortán, hogy a G pontom, amelynek a létezését addigra elfelejtettem, most ismét megkerült, és időről-időre felrobbant. Úgy tűnt, elfogadta azt is, hogy nem vagyok független. Aztán kiderült, hogy mégsem. Egy idő után egyrészt terapeutának, másrészt szadistának éreztem magam. Aztán pedig úgy döntöttem, hogy nem lehetek annyira önző, hogy bárkinek az életét tönkretegyem. A szex nem ér annyit. Az egyén szabadságának csak más egyének szabadsága, boldogsága szabhat határt, és az én szabadságomnak itt volt a határa.
Mindeközben drágámmal is megmásztunk hegyeket és völgyeket, a kor és az azzal járók miatt egyre ritkábban bújtunk össze. A szexuális vágyaink közötti különbség az én tapasztalatszerzésemmel egyenesen arányosan szakadékká nőtt, a libidója pedig látványosan csökkent. Amikor túl volt az első sokkon, hogy pozitív lettem, naponta többször is dugtunk. Mindenáron el akarta kapni tőlem. Nem sikerült. Mára konkrétan eljutottunk odaig, hogy boldog vagyok, ha félévente sikerül elkapnom azt a tíz percet, amíg valami történhet.
Én pedig olyan sikeresen felállítottam a keretrendszert, kivel, mikor és hogyan vagyok hajlandó szexuális kapcsolatot létesíteni, hogy gyakorlatilag minden ismerkedési lehetőséget kizártam. Nem akarok senkivel érzelmi kötődést. Nem akarok egyéjszakás kalandot. Nem akarom drágámat megbántani - a kettőnk kapcsolata mindig mélypontra került, ha egy harmadik veszélyesen közel volt a szívemhez. Nem akarok negatív partnert. És természetesen nem akarok nyunyót és nem akarok hajtűket szedegetni. A tiltások miatt nem tudok randizni, képet küldeni magamról és Honey-nál maradt a "felszerelésem" (ezt visszakérhetném, de (lásd lent) őt nem hívom többé, hátha egyszer eszébe jut magától is). Az őszinteséghez hozzátartozik, hogy már én sem vagyok zsenge zöldborsó.
És mivel nem akarok ínhüvely-gyulladást kapni, az egyetlen lehetőségem, hogy drágám nevelését új irányba tereljem és újra álljon az árbóc. Nem lesz könnyű, de ha én nem vagyok képes rá, akkor senki sem. És ha a fejembe veszek valamit, akkor elképesztően makacs tudok lenni, úgy gondolom, ehhez a projekthez szükségem lesz kitartásra. Lám, tíz év alatt embert faragtam belőle.
Kényszerű aszkézisem mellékterméke, hogy míg korábban akkor voltam egyedül, ha akartam - leszámítva Gazdit, mert abban az időben akkor, amikor ő akarta -, most irtózatosan sok időt töltök magamban, és sajnos a macska nem számít. Erre mostanság jöttem rá, mint ahogy arra is, hogy drágám nevelésében is eljött az a pont, amikor le kell vele nyeletni a békát, hogy a lakás falain kívül egy egész világ vár ránk és főleg rám. Tehát ha már barátaim nincsenek, legalább a kollégáimmal élek társadalmi életet.
Azzal főzök, amim van, az egyetlen olyan ember, akit bizonyos értelemben barátomnak mondhatok, külföldön méltóztatik tartózkodni. Az, hogy beszélgetek a macskámmal, teljesen természetes, intelligens állat. Az azonban, hogy magammal megbeszélem a tennivalókat, már korántsem. Basszus, mire hatvanéves leszek, a hasadásra amúgy is hajlamos személyiségemmel, már konferenciákat fogok magamnak tartani.
Tegnap, a kis édes, amikor bejelentettewm hétvégi terveimet - muszáj, az átnevelése még nem tart ott, hogy spontán akciókat túl gyakran megengedhessek magamnak - azt mondta, hogy akkor ő is elmegy valahová. Mire én: hála az égnek, legalább nem otthon porosodik. De ő olyan helyre megy. Egészségedre - válaszoltam. Persze nem felejtettem el hozzátenni, hogy azzal a kikötéssel, hogy nem fekhet le senkivel. A választ borítékolni tudtam volni: akkor én sem fekhetek le senkivel. Mondtam, hogy pillanatnyilag nem is akarok.
Nem akartam a húrt azzal feszíteni, hogy van egy kis különbség kettőnk között: én azt kérem, hogy csak akkor feküdjön le mással, ha velem is megteszi, ő ellenben azt kéri, hogy menjek apácának.
Tíz év nem nagy idő, így élénken emlékszem, mennyire ki volt olyankor akadva, amikor nem akartam dugni. És én mennyire ki voltam akadva, hogy nem fordíthattam neki hátat, mert rögtön rámugrott. Most bezzeg boldog lennék, ha legalább messziről látnám, hogy áll a farka. Elég jól sprintelek.
Mindent magamnak köszönhetek: én döntöttem úgy, hogy nem kínozom Honey-t. Meg korábban Gazdit. Meg előtte egyeskét és ketteskét. Mielőtt az első kő repülne, nem így indultunk. Drágaságom volt az, aki elkezdett a friss husi után ácsingózni. Arról meg végképp nem tehetek, hogy az egy szem Zsoltot leszámítva - ő legalább értelmes volt, ki is szállt az iparágból - olyanokkal kezdett, akiket bottal sem piszkáltam volna. És ha ez nem elég, még a nyakatekert magyarázat: az nem megcsalás, ha leszopnak. Csókolom, nekem meg a szopás nem szex. Maximum elő-, vagy közjáték. Azt meg végképp nem bírtam feldolgozni, hogy egy ideig szex minden lehetséges helyen és órában, aztán hetekig semmi.
Így aztán némi keresgélés után összeakadtam egyeskével, aki mindig ráért, elfogadta, hogy csak másodhegedűs, és pont megtalálta a G pontomat. Más kérdés, amikor pont elkezdett jó lenni nekem is, akkor rendszerint neki is, így fordítani kellett. Aztán egyre többet beszélgettünk, egyre türelmetlenebbül várta az újabb találkozót, elkezdett arról beszélni, mennyire összeillünk, aztán szerelmet vallott. Kénytelen voltam megkérni, hogy felejtsen el. Sajnáltam, mert kedves és érzékeny volt, tényleg jókat beszélgettünk.
Természetesen egy picit meghökkentem a dolgok ily módon történő alakulásán, egy ideig megpróbáltam csak és kizárólag egy estére vagy horribile dictu: fél órára szorítani az ismeretségeket, de a Gaydaron összefutottam ketteskével, aztán megint és megint... Vele is nagyon jókat lehetett beszélgetni, értelmes, intelligens volt, bár az ánusza tabutémának számított. És volt barátja, tehát biztonságban éreztem magam. Vele kezdtem el betépve szexelni, ami egy új világ volt akkor számomra. Aztán szakított a barátjával, és elkezdődött a már ismerős szöveg. Nagyon csúnyán váltunk el: egyszerűen nem voltam többé elérhető.
Ismét jött az egyéjszakás korszak, bár már nem a mennyiség, hanem a szexuális horizontom bővítése volt a cél. Kevesebb, de minőségi együttlétet kerestem, többé-kevésbé állandó partnerekkel, kényelmes rotációban, hogy érzelmi kapocs véletlenül se alakuljon ki.
Gazdival is így jöttem össze, a profilja szerint meglehetősen szélekörű szexuális érdeklődéssel rendelkezett. Az első találkozásunk alkalmával annyira megijedtem, hogy kihúztam a listáról. Aztán egy idő után visszavitt a kíváncsiság, a többiek pedig szépen, lassan eltűntek az étlapról. Amikor kiderült, hogy pozitív vagyok, már csak ő volt. Az azt megelőző hónapokban pedig összesen egy, akitől elkaphattam, és egy másik, akitől nem, bár mint utólag kiderült, szintén zenész. És Gazdi velem maradt. Neki is volt barátja, aztán szakítottak, de nem vallott szerelmet, mi több, kijelentette, hogy képtelen lenne bárkivel együttélni. És én voltam az, aki remegve várta, mikor találkozhatunk újra. Aztán egyre több munkája lett, egyre kevesebbet ért rám, aztán új barátot talált, akivel megegyeztek abban, hogy kettesben nem fog senkivel sem lefeküdni. Ezt követően csak akkor találkoztunk, ha partiba vitt, amit én nem akartam, mert egyre jobban rettegtem attól, hogy valakit megfertőzök. Most már tudom, hogy csak arra várt, hogy mellette döntsek.
Ekkor azonban már nem jöhetett szóba alkalmi kaland, így páriaként vártam, hogy Gazdi felhívjon, illetve ott volt még Furcsa úr, akihez korábban eljártunk, és aki elkezdett hívogatni. Az elején még néhányszor kötélnek álltam, de mivel szinte lehetetlen volt vele betartani az elemi védekezési szabályokat is, egy idő után nem mentem. Többször is nekikészültem, hogy elmondom neki a miértet, valószínűleg nem rázta volna meg különösebben, de valami mindig visszatartott.
Egy ideig aszkétaként éltem, aztán újra regisztráltam a Rómeóra, viszont tisztán és érthetően mindenkinek a tudtára adva, hogy mi az ábra. Érdekes módon még így is találtam hódolóra, de eldöntöttem, hogy csak pozitívok jöhetnek szóba, nem akartam végigrettegni az együttléteket.
Honey-ra is így akadtam. Vakrandi volt, egyikőnk sem küldött képet, a fél éjszakát átcseteltük, a második felére eljött hozzám. Aztán ismét. Egy héten belül tíz centivel a föld felett lebegtem, még nem találkoztam olyan emberrel, akivel ennyire egy hullámhosszon lettem volna. Az már csak a hab volt a tortán, hogy a G pontom, amelynek a létezését addigra elfelejtettem, most ismét megkerült, és időről-időre felrobbant. Úgy tűnt, elfogadta azt is, hogy nem vagyok független. Aztán kiderült, hogy mégsem. Egy idő után egyrészt terapeutának, másrészt szadistának éreztem magam. Aztán pedig úgy döntöttem, hogy nem lehetek annyira önző, hogy bárkinek az életét tönkretegyem. A szex nem ér annyit. Az egyén szabadságának csak más egyének szabadsága, boldogsága szabhat határt, és az én szabadságomnak itt volt a határa.
Mindeközben drágámmal is megmásztunk hegyeket és völgyeket, a kor és az azzal járók miatt egyre ritkábban bújtunk össze. A szexuális vágyaink közötti különbség az én tapasztalatszerzésemmel egyenesen arányosan szakadékká nőtt, a libidója pedig látványosan csökkent. Amikor túl volt az első sokkon, hogy pozitív lettem, naponta többször is dugtunk. Mindenáron el akarta kapni tőlem. Nem sikerült. Mára konkrétan eljutottunk odaig, hogy boldog vagyok, ha félévente sikerül elkapnom azt a tíz percet, amíg valami történhet.
Én pedig olyan sikeresen felállítottam a keretrendszert, kivel, mikor és hogyan vagyok hajlandó szexuális kapcsolatot létesíteni, hogy gyakorlatilag minden ismerkedési lehetőséget kizártam. Nem akarok senkivel érzelmi kötődést. Nem akarok egyéjszakás kalandot. Nem akarom drágámat megbántani - a kettőnk kapcsolata mindig mélypontra került, ha egy harmadik veszélyesen közel volt a szívemhez. Nem akarok negatív partnert. És természetesen nem akarok nyunyót és nem akarok hajtűket szedegetni. A tiltások miatt nem tudok randizni, képet küldeni magamról és Honey-nál maradt a "felszerelésem" (ezt visszakérhetném, de (lásd lent) őt nem hívom többé, hátha egyszer eszébe jut magától is). Az őszinteséghez hozzátartozik, hogy már én sem vagyok zsenge zöldborsó.
És mivel nem akarok ínhüvely-gyulladást kapni, az egyetlen lehetőségem, hogy drágám nevelését új irányba tereljem és újra álljon az árbóc. Nem lesz könnyű, de ha én nem vagyok képes rá, akkor senki sem. És ha a fejembe veszek valamit, akkor elképesztően makacs tudok lenni, úgy gondolom, ehhez a projekthez szükségem lesz kitartásra. Lám, tíz év alatt embert faragtam belőle.
Kényszerű aszkézisem mellékterméke, hogy míg korábban akkor voltam egyedül, ha akartam - leszámítva Gazdit, mert abban az időben akkor, amikor ő akarta -, most irtózatosan sok időt töltök magamban, és sajnos a macska nem számít. Erre mostanság jöttem rá, mint ahogy arra is, hogy drágám nevelésében is eljött az a pont, amikor le kell vele nyeletni a békát, hogy a lakás falain kívül egy egész világ vár ránk és főleg rám. Tehát ha már barátaim nincsenek, legalább a kollégáimmal élek társadalmi életet.
2008. május 8., csütörtök
Sebek
Nem hiszem, hogy a pokol egy olyan hely lenne, ahol a bûnös lelkek az idôk végezetéig pörkölôdnek és jajgatnak, tetteik miatt keseregve. Számomra a megtisztulás inkább szellemi: addig nem tudunk elszakadni fájdalmainktól, amíg nem gyógyulnak be azok a sebeink, amelyeket a másoknak okozott szenvedéssel ejtettünk magunkon. Amíg meg nem bocsátjuk magunknak mindazt, amit életünkben elkövettünk.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a legtöbb döntésemet nem bántam meg, hiszem, hogy igaz a mondás: amitôl nem halunk meg, attól erôsebbek leszünk. Vannak olyan dolgok az múltamban, amit ma már máshogy tennék. Talán éppen ezen történések és döntések miatt vagyok olyan ma, amilyen lenni szerettem volna húszévesen.
Lassan két éve halt meg édesapám. Nem mondhatnám, hogy hagyományos értelemben "jó apa" volt. Miután szüleim elváltak, egy évtizedig hírét sem hallottam. Aztán amikor megkerestem elrejtôzött, biztos vagyok abban, hogy félt és szégyellte magát azért, amivé lett és azért, amihez nem volt bátorsága. Aztán egy újabb három éves eltûnése után hívtak, hogy kórházba került, agydaganattal, valószínûleg végsô stádiumban. Meg akartam látogatni, de folyton közbejött valami fontosabb, sürgôsebb. Olaszországban nyaraltam, amikor ismét hívtak. Nem mentem el a temetésére, mert akkor meg kellett volna szakítani az utazást.
Azóta látom az arcát, ahogy akkor nézett, amikor elôször találkozott velem, a felnôtt emberrel. Látom okos szemeit, ahogy megcsillan bennük az öröm, hogy felismertem. Látom, ahogy részegen bújkál az aszparáguszok között, hátha nem veszem észre.
És nem tudok megbocsátani magamnak.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a legtöbb döntésemet nem bántam meg, hiszem, hogy igaz a mondás: amitôl nem halunk meg, attól erôsebbek leszünk. Vannak olyan dolgok az múltamban, amit ma már máshogy tennék. Talán éppen ezen történések és döntések miatt vagyok olyan ma, amilyen lenni szerettem volna húszévesen.
Lassan két éve halt meg édesapám. Nem mondhatnám, hogy hagyományos értelemben "jó apa" volt. Miután szüleim elváltak, egy évtizedig hírét sem hallottam. Aztán amikor megkerestem elrejtôzött, biztos vagyok abban, hogy félt és szégyellte magát azért, amivé lett és azért, amihez nem volt bátorsága. Aztán egy újabb három éves eltûnése után hívtak, hogy kórházba került, agydaganattal, valószínûleg végsô stádiumban. Meg akartam látogatni, de folyton közbejött valami fontosabb, sürgôsebb. Olaszországban nyaraltam, amikor ismét hívtak. Nem mentem el a temetésére, mert akkor meg kellett volna szakítani az utazást.
Azóta látom az arcát, ahogy akkor nézett, amikor elôször találkozott velem, a felnôtt emberrel. Látom okos szemeit, ahogy megcsillan bennük az öröm, hogy felismertem. Látom, ahogy részegen bújkál az aszparáguszok között, hátha nem veszem észre.
És nem tudok megbocsátani magamnak.
2008. május 7., szerda
2008. május 6., kedd
Az élet nagy rejtelmei
Hogy nekem miért kell pont hétfôn éjjel fél tizenkettôkor ráakadni Julius összes képregényére egyenként letölthetô formában, mikor másnap reggel órát tartok, nem tudom megérteni.
2008. május 5., hétfő
Folyékony szappan opera
1. rész
Képeket látunk Juanita sanyarú gyermekkorából, amikor anyja helyett vitte a mosott ruhát a padlásra, ment, ment serényen. Aztán a kosár kiborult és Juanita felkiáltott: Bassza meg, kezdhetem előlről!
2. rész
A serdülő Juanitára szemet vetett egy gonosz ember, tapizta, majd értésére adta, hogy szívesebben folytatná a sötétben. Juanita azonban megijedt és elmenekült, majd hideg fejjel ismét elgondolkodott a férfi ajánlatán, és a sötétben elkezdett maszturbálni.
3. rész
Juanita a templomban volt, amint épp rámosolygott a jóságos. Juanita ettől úgy meghatódott, hogy beállt az éppen arra járó apácák közé, és megfogadta, többé nem nyúl magához, egész életét a szegények és betegek szolgálatának szenteli. Hamar kiderült azonban, hogy ezek nem azok az apácák, akikre először gondolt, így amikor egy másik apácacsoport éppen arrajárt, észrevétlenül átállt közéjük.
4. rész
Juanitát az apácák egy nagyvárosi kolostorukba küldték, hogy tanuljon. Végre először volt saját szobája, számítógépe, szolgálati autója, Prada cipője és bankszámlája, mert ő kezelte az adományokat. Ám Juanita ellenállt a pénz csábításának, nem úgy, mint a kedves Alvera nővérnek, akivel hamarosan francia nylevleckéket adtak egymásnak, mígnem egyszer rájuk nyitott a gonosz apátnő, és mindkettejüket kiűzte a gonosz, csúnya nagyvárosba.
5. rész
Junaita a nagyvárosban füvet árult a téren, majd eszébe jutott Don Fernando, akik apáca korában olyan szívhezszólóan bámulta a bokáját. Úgy dönt, felkeresi. Don Fernando eleinte vonakodva, később egyre lelkesebben vizsgálgatta a fent már említett bokát és a hozzá tartozó testrészeket, majd kijelentette, hogy a tüzetesebb vizsgálathoz több idő szükségeltetik, és megkérte Juanitát, hogy költözzön hozzá.
6. rész
Juanita nem hitt Don Fernando szakvéleményének, ezért szakértőkhöz fordult a bokáját és a hozzá kapcsolódó testrészek vizsgálatát illetőleg. Először Don Josét kérdezte meg, aztán Don Mariot, majd Don Filippót, Camillót, Rodrigót, Perezt, Adolfót, Demetriót, Estebánt, Cristobált és Luist, miután pedig a vizsgálati eredményekkel még mindig nem volt teljesen elégedett, Don Juant, Miguelt, Olivierót, Javiert, Marcót, Alejandrót, Pedrót és Carlost is.
7. rész
Azt követően, hogy a szakvélemények minden esetben megegyeztek a bokájáról és a hozzá kapcsolódó testrészeiről, Juanita hirtelen észrevette, hogy Don Fernando öreg és csúnya. Azonban nem hiába nevelkedett apácáknál, Juanita nem akarta megbántani szegény öreg és csúnya Don Fernandót, henem elkezdte neki mondani, hogy mennyire fiatal és szép, mígnem egy nap Don Fernando bemutatta neki a kis Isabelt, aki ezentúl velük élt. Isabel azonban még nagyon fiatal volt, sok gondoskodást igényelt, különösen éjjelente, így egy idő után Don Fernando megkérte Juanitát, hogy költözzön el tőle.
8. rész
Juanita ismét egyedül maradt, de most már tudta, hogy bizony a bokája és a hozzá tartozó testrészei szépek, a szépség pedig hatalom. Nem árult már füvet a sarkon, mert az bizony nem hozott túl sokat a konyhára, ő pedig szép életre vágyott, így felvette a Flores nevet és virágot kezdett árulni a régi helyén. Hamarosan sikerre vitte vállalkozását, már ami az ügyfélszámot illeti, azonban a bevételei messze elmaradtak az előzetesen gondosan elkészített pénzügyi tervtől, mert a szegényeknek és a magányosak ingyen adta a virágot, tehát felhasználva verejtékesen megkeresett kapcsolati tőkéjét, egy remekbeszabott akvizícióval kibővítette tevékenységi körét és elvállat egy aktatranszponátori pozíciót egy korábbi ügyfelénél.
9. rész
Juanita transzponátori képességeire hamar felfigyeltek, így Juanita rövidesen ügyfele székébe ülhetett és immár csak hobbiból árulta a virágokat. Így találkozott Don Ignacióval is, aki üzleti ügyben járt a nagyvárosban és busásan megjutalmazta a virágokért, sőt, másnap és harmadnap is visszatért. Juanita nem bírta tovább, és bevallotta, hogy ő már nem virágárus, hanem aktatranszponátor és nagyon szívesen ad még virágot, akár naponta töbször is Don Iganciónak, teljesen ingyen. Don Igancio ettől úgy meghatódott, hogy megkérte Juanitát, hogy költözzön hozzá.
10. rész
Don Ignaciónak volt azonban egy sötét titka: a másik nagyvárosban, ahol élt, már volt felesége és gyermekei. Ezt nem akarta elmondani szegény Juanitának, azonban egy nap véletlenül Juanita vette fel a telefont amikor Don Iganciót felhívta a felesége és így minden kiderült. Juanita sírt egy kicsit, meg átkozódott és elküldte a picsába Don Ignációt, ám amikor Don Ignacio azt mondta, hogy csak őt szereti, elhitte neki és nem hagyta el őt.
11. rész
Hogy része maradhasson az életének, Juanita elvállalta, hogy irányítja Don Ignacio cégét, amíg az távol van. Nem volt vele sok munka, így egy ideig megtartotta aktatranszponátori állsát, majd elment szócserélőnek egy agymosásra szakosodott kifőzdébe. Mivel azonban Don Ignaciónak is dolgozott, az időnként titokban elvitte a családjához, és bemutatta őt, mint titkárnőjét, azonban Juanita megkérte, hogy ne csináljon többé ilyet, így Don Ignacio, bárhogy is kérte erre a felesége, gyerekei és anyukája, többé nem csinált ilyet.
12. rész
Juanita és Don Ignació így éltek együtt, aztán hirtelen kiderült Don Igancióról, hogy öreg és csúnya. Eddigre azonban már Juanita is megöregedett, bokája már nem volt olyan formás mint régen, a hozzá tartozó testrészekről nem is beszélve, így nem kezdte el mondogatni Don Iganciónak, hogy mennyire szép és fiatal, hanem befogta a pofáját és elkezdett mellényeket kötögetni az ékszerteknőseiknek.
Képeket látunk Juanita sanyarú gyermekkorából, amikor anyja helyett vitte a mosott ruhát a padlásra, ment, ment serényen. Aztán a kosár kiborult és Juanita felkiáltott: Bassza meg, kezdhetem előlről!
2. rész
A serdülő Juanitára szemet vetett egy gonosz ember, tapizta, majd értésére adta, hogy szívesebben folytatná a sötétben. Juanita azonban megijedt és elmenekült, majd hideg fejjel ismét elgondolkodott a férfi ajánlatán, és a sötétben elkezdett maszturbálni.
3. rész
Juanita a templomban volt, amint épp rámosolygott a jóságos. Juanita ettől úgy meghatódott, hogy beállt az éppen arra járó apácák közé, és megfogadta, többé nem nyúl magához, egész életét a szegények és betegek szolgálatának szenteli. Hamar kiderült azonban, hogy ezek nem azok az apácák, akikre először gondolt, így amikor egy másik apácacsoport éppen arrajárt, észrevétlenül átállt közéjük.
4. rész
Juanitát az apácák egy nagyvárosi kolostorukba küldték, hogy tanuljon. Végre először volt saját szobája, számítógépe, szolgálati autója, Prada cipője és bankszámlája, mert ő kezelte az adományokat. Ám Juanita ellenállt a pénz csábításának, nem úgy, mint a kedves Alvera nővérnek, akivel hamarosan francia nylevleckéket adtak egymásnak, mígnem egyszer rájuk nyitott a gonosz apátnő, és mindkettejüket kiűzte a gonosz, csúnya nagyvárosba.
5. rész
Junaita a nagyvárosban füvet árult a téren, majd eszébe jutott Don Fernando, akik apáca korában olyan szívhezszólóan bámulta a bokáját. Úgy dönt, felkeresi. Don Fernando eleinte vonakodva, később egyre lelkesebben vizsgálgatta a fent már említett bokát és a hozzá tartozó testrészeket, majd kijelentette, hogy a tüzetesebb vizsgálathoz több idő szükségeltetik, és megkérte Juanitát, hogy költözzön hozzá.
6. rész
Juanita nem hitt Don Fernando szakvéleményének, ezért szakértőkhöz fordult a bokáját és a hozzá kapcsolódó testrészek vizsgálatát illetőleg. Először Don Josét kérdezte meg, aztán Don Mariot, majd Don Filippót, Camillót, Rodrigót, Perezt, Adolfót, Demetriót, Estebánt, Cristobált és Luist, miután pedig a vizsgálati eredményekkel még mindig nem volt teljesen elégedett, Don Juant, Miguelt, Olivierót, Javiert, Marcót, Alejandrót, Pedrót és Carlost is.
7. rész
Azt követően, hogy a szakvélemények minden esetben megegyeztek a bokájáról és a hozzá kapcsolódó testrészeiről, Juanita hirtelen észrevette, hogy Don Fernando öreg és csúnya. Azonban nem hiába nevelkedett apácáknál, Juanita nem akarta megbántani szegény öreg és csúnya Don Fernandót, henem elkezdte neki mondani, hogy mennyire fiatal és szép, mígnem egy nap Don Fernando bemutatta neki a kis Isabelt, aki ezentúl velük élt. Isabel azonban még nagyon fiatal volt, sok gondoskodást igényelt, különösen éjjelente, így egy idő után Don Fernando megkérte Juanitát, hogy költözzön el tőle.
8. rész
Juanita ismét egyedül maradt, de most már tudta, hogy bizony a bokája és a hozzá tartozó testrészei szépek, a szépség pedig hatalom. Nem árult már füvet a sarkon, mert az bizony nem hozott túl sokat a konyhára, ő pedig szép életre vágyott, így felvette a Flores nevet és virágot kezdett árulni a régi helyén. Hamarosan sikerre vitte vállalkozását, már ami az ügyfélszámot illeti, azonban a bevételei messze elmaradtak az előzetesen gondosan elkészített pénzügyi tervtől, mert a szegényeknek és a magányosak ingyen adta a virágot, tehát felhasználva verejtékesen megkeresett kapcsolati tőkéjét, egy remekbeszabott akvizícióval kibővítette tevékenységi körét és elvállat egy aktatranszponátori pozíciót egy korábbi ügyfelénél.
9. rész
Juanita transzponátori képességeire hamar felfigyeltek, így Juanita rövidesen ügyfele székébe ülhetett és immár csak hobbiból árulta a virágokat. Így találkozott Don Ignacióval is, aki üzleti ügyben járt a nagyvárosban és busásan megjutalmazta a virágokért, sőt, másnap és harmadnap is visszatért. Juanita nem bírta tovább, és bevallotta, hogy ő már nem virágárus, hanem aktatranszponátor és nagyon szívesen ad még virágot, akár naponta töbször is Don Iganciónak, teljesen ingyen. Don Igancio ettől úgy meghatódott, hogy megkérte Juanitát, hogy költözzön hozzá.
10. rész
Don Ignaciónak volt azonban egy sötét titka: a másik nagyvárosban, ahol élt, már volt felesége és gyermekei. Ezt nem akarta elmondani szegény Juanitának, azonban egy nap véletlenül Juanita vette fel a telefont amikor Don Iganciót felhívta a felesége és így minden kiderült. Juanita sírt egy kicsit, meg átkozódott és elküldte a picsába Don Ignációt, ám amikor Don Ignacio azt mondta, hogy csak őt szereti, elhitte neki és nem hagyta el őt.
11. rész
Hogy része maradhasson az életének, Juanita elvállalta, hogy irányítja Don Ignacio cégét, amíg az távol van. Nem volt vele sok munka, így egy ideig megtartotta aktatranszponátori állsát, majd elment szócserélőnek egy agymosásra szakosodott kifőzdébe. Mivel azonban Don Ignaciónak is dolgozott, az időnként titokban elvitte a családjához, és bemutatta őt, mint titkárnőjét, azonban Juanita megkérte, hogy ne csináljon többé ilyet, így Don Ignacio, bárhogy is kérte erre a felesége, gyerekei és anyukája, többé nem csinált ilyet.
12. rész
Juanita és Don Ignació így éltek együtt, aztán hirtelen kiderült Don Igancióról, hogy öreg és csúnya. Eddigre azonban már Juanita is megöregedett, bokája már nem volt olyan formás mint régen, a hozzá tartozó testrészekről nem is beszélve, így nem kezdte el mondogatni Don Iganciónak, hogy mennyire szép és fiatal, hanem befogta a pofáját és elkezdett mellényeket kötögetni az ékszerteknőseiknek.
2008. május 4., vasárnap
Krónika
Sikerült kinyírnom egy mosógépet és egy lábtörlőt.
Hála a híradónak, nem felejtettem el felköszönteni jóanyámat.
Valami előttem is rejtett okból kifolyólag Honey felhívott. Nehezen tudom elképzelni, hogy a hangom hiányzott annyira, de tizenöt perc alatt sem sikerült rájönnöm a miértre, ő pedig nem mondta.
Drágám pedig nem hív. tegnap némileg összezördültünk, mert nem küldtem neki üzenetet, és eszemben sem volt ezért este tízkor bocsánatot kérni. Ami azt illeti, némileg sértő, hogy nem bír arról lepattanni, hogy nekem kellene a jelenlétért, távollétében pedig a hívásaiért hálásnak lennem. Bár már elkezdtem, elég nehezen verem a fejébe, hogy én itt vagyok, felőlem itt is lehetne. Örülök, ha velem van, de nem vagyok érte hálás, mert az lenne a természetes, ha mindig együtt lennénk. Nem rajtam múlik, hogy ez nem így van. Persze az állandó cseszegetésnek előbb-utóbb negatív következményei is lehetnek, egy napon megelégeli, és végleg otthon marad.
Ahogy most látom, még évekig nincs arra esély, hogy véglegesen hozzám költözzön. Túl fontos a munkája és a családja, ebben a sorrendben. Szeretném viszont, ha érezné, hogy én beletörődök a helyzetbe, de nem tetszik, szeretném, ha észrevenné, hogy nincs kedvem addig várni, míg mindketten olyan öregek leszünk, hogy maximum együtt vonulhatunk egy ápolóotthonba. Már csak azért sem, mert bár most jól vagyok, bármikor kidőlhetek. Mondjuk úgy, a fertőzöttségem a statisztikai átlagnál valószínűbbé teszi azt, hogy beteg leszek és esetleg ápolni kell. Vagy csak mellettem lenni. Ezt pedig nem igazán tette az elmúlt tíz évben. Valahogy mindig akkor estem le a lábamról, fizikailag vagy lelkileg, amikor nem volt velem. Márpedig telefonon keresztül nem lehet átölelni vagy forró teát készíteni.
Szóval ma kapott két cseszegetős üzenetet (Felkeltél?, ???), hogy ne pampoghasson és várom a reakciót. Eddig nem hívott.
Hála a híradónak, nem felejtettem el felköszönteni jóanyámat.
Valami előttem is rejtett okból kifolyólag Honey felhívott. Nehezen tudom elképzelni, hogy a hangom hiányzott annyira, de tizenöt perc alatt sem sikerült rájönnöm a miértre, ő pedig nem mondta.
Drágám pedig nem hív. tegnap némileg összezördültünk, mert nem küldtem neki üzenetet, és eszemben sem volt ezért este tízkor bocsánatot kérni. Ami azt illeti, némileg sértő, hogy nem bír arról lepattanni, hogy nekem kellene a jelenlétért, távollétében pedig a hívásaiért hálásnak lennem. Bár már elkezdtem, elég nehezen verem a fejébe, hogy én itt vagyok, felőlem itt is lehetne. Örülök, ha velem van, de nem vagyok érte hálás, mert az lenne a természetes, ha mindig együtt lennénk. Nem rajtam múlik, hogy ez nem így van. Persze az állandó cseszegetésnek előbb-utóbb negatív következményei is lehetnek, egy napon megelégeli, és végleg otthon marad.
Ahogy most látom, még évekig nincs arra esély, hogy véglegesen hozzám költözzön. Túl fontos a munkája és a családja, ebben a sorrendben. Szeretném viszont, ha érezné, hogy én beletörődök a helyzetbe, de nem tetszik, szeretném, ha észrevenné, hogy nincs kedvem addig várni, míg mindketten olyan öregek leszünk, hogy maximum együtt vonulhatunk egy ápolóotthonba. Már csak azért sem, mert bár most jól vagyok, bármikor kidőlhetek. Mondjuk úgy, a fertőzöttségem a statisztikai átlagnál valószínűbbé teszi azt, hogy beteg leszek és esetleg ápolni kell. Vagy csak mellettem lenni. Ezt pedig nem igazán tette az elmúlt tíz évben. Valahogy mindig akkor estem le a lábamról, fizikailag vagy lelkileg, amikor nem volt velem. Márpedig telefonon keresztül nem lehet átölelni vagy forró teát készíteni.
Szóval ma kapott két cseszegetős üzenetet (Felkeltél?, ???), hogy ne pampoghasson és várom a reakciót. Eddig nem hívott.
2008. május 3., szombat
Majdnem csúsztattam
Nem válaszoltam a kérdésre. Az alávetettség hiányzik.
Gyerekkorom óta önálló vagyok, döntéseket hozok és vállalom azokért a felelősséget. Jó lenne, he lenne legalább egy olyan menedék, ahol erre nincs szükség, ahol valaki megteszi ezt helyettem.
Hogy ne legyen egyszerű, elég alapos kritériumrendszernek kellene megfelelnie, hogy képes legyek ekkora fokú bizalomra.
Ezekben a történetekben mindig van egy olyan fél, aki nem dönthet a saját sorsáról, mások teszik azt meg helyette. Ha illúzió is, de néha jó elhinni, hogy van ilyen.
Gyerekkorom óta önálló vagyok, döntéseket hozok és vállalom azokért a felelősséget. Jó lenne, he lenne legalább egy olyan menedék, ahol erre nincs szükség, ahol valaki megteszi ezt helyettem.
Hogy ne legyen egyszerű, elég alapos kritériumrendszernek kellene megfelelnie, hogy képes legyek ekkora fokú bizalomra.
Ezekben a történetekben mindig van egy olyan fél, aki nem dönthet a saját sorsáról, mások teszik azt meg helyette. Ha illúzió is, de néha jó elhinni, hogy van ilyen.
Preferenciák
Legalább elgondolkodtam a témán. Mi, miért.
A fájdalom nem vonz. Ami azt illeti, nem szeretem sem okozni, sem elszenvedni - öncélúan. Mindent átható és mindenre kiterjedő kíváncsiságomnak köszönhetően volt szerencsém mindenféle helyzethez. Pályafutásom kezdetén egyszerűen mindenkivel dugtam, aki erre hajlandóságot mutatott. Aztán lassan-lassan elkezdtem ráébredni, mi az ami tetszik és mi az, amit inkább nem próbálnék ki még egyszer.
Így jutotottam el odáig, hogy önmagában nem izgat, ha nekem okoznak fájdalmat, és az sem, ha egyszerűen kínozhatok valakit. Az "SM" pedig ezt jelenti. Van egy kínzó és egy kínzott.
Foglalkoztat viszont, alkalmanként felizgat az alá-fölérendeltségi viszony. Ez azért is érdekes, mert amióta az eszem tudom, demokratikusnak tartom magam. Évek óta középvezető vagyok, de soha nem jutna eszembe magamat alávetni a főnökeim akaratának, vagy a beosztottjaim akaratát az enyémnek. Kérek, és elvárom hogy engem is kérjenek. Nem vagyok vakon engedelmeskedő típus, de ezt mástól sem várom el.
A párkapcsolataimban ugyanez volt a képlet, az EX-szel többek között ezért ment tönkre a kapcsolatunk: én voltam a főnök, teljes szabadsággal, felelősség nélkül. Még szakítani is nekem kellett. A drágámmal is ezért volt olyan nehéz: ő akart a főnök lenni. Tíz évnyi munkám, hogy kialakíthassak valamiféle önálló életet. És lassan, de biztosan haladunk a cél felé.
Ehhez képest Gazdi olyasmivel ismertetett meg, amit azóta senki más nem tudott adni.
A feltétlen bzalommal.
Azt gondolom, egy Mester/szolga vagy Mester/kutya viszony alapvetően erről szól: feltétlen bizalom. A határok kitágítása, új világok megismerése.
És megtanított arra, hogy demokrácia nem létezik, csak anarchia. Minden demokratikus közösségben szükség van olyan vezetőkre, akik a döntő szót kimondják. Nem lehet mindig mindent megszavazni, és mindig vannak olyan helyzetek, amikor a döntéstért valakinek vállalnia kell a felelősséget.
Az ilyen jellegű kapcsolatban minden döntésért a Mesteré a felelősség. És a jó Mester jó döntéseket hoz, amivel az akaratának alávetett személy életét, szexualitását kiteljesíti, segít felismerni annak korlátait, majd ledönteni azokat.
Találkoztam olyanokkal, akik "mester"-nek szólíttatták magukat, de az együttlét csak a saját igényeik minden áron történő kielégítéséről szólt. Volt, aki szimplán szadista volt, volt, aki egyszerűen béna.
Az egyetlen dolog, amihez értek, a szex. Még nem nagyon fordult velem elő olyan - leszámítva azt az időszakot, amikor még nem tudtam ki vagyok -, hogy valaki kielégítetlenül kel fel mellőlem. Egyszerűen azért, mert minden szenzorommal vizsgálom, mi történik a másikkal, figyelem a legkisebb rezdülését, mindent rögzítek, analizálok, aztán hozzáadom az adatbázisomhoz, és a már meglévő adatok segítségével elkészítek egy profilt, mi az, amitől elszáll. Aztán megvalósítom. Igen, mint egy gép. Csak semmi lazítás, a feladatot meg kell oldani. Olyan, mint elkészíteni egy kimutatást, vagy megírni egy dolgozatot. Én mindig megtanulom, ami megtanulható. Márpedig a szex ilyen.
Gazdi elérte nálam, hogy, kimondjam amit ÉN akarok. Meglehetősen frigid testemen erogén zónákat alakított ki. Ha kellett fájdalommal, ha kellet, simogatással. Ami azt illeti, általában többet foglalkozott velem, mint önmagával. És elképesztően türelmes volt: volt, amire egy évet várt. És megtanított lazítani. Ami azzt illeti, rajta kívül még soha, senkivel nem sikerült annyira feladni az önkontrollom, mint vele.
Amikor kiderült, hogy pozitív vagyok, neki mondtam el először, ő tartotta bennem a lelket. Ő segített túllépni az első sokkon. Azt mondta, nem lesz gond, és én elhittem.
Nem az erőszak, nem az alávetettség vagy a fájdalom izgat. Azt szeretném, hogy legyen valaki, akiben ismét megbízok annyira, hogy az agyam kikapcsoljon.
Mivel mindent analizálok, természetesen magamat sem hagytam ki, ezért ha azt látom, hogy a partneremnek irányítás kell, megadom. És jól csinálom: velem olyan távlatok nyílnak, amelyekről az akaratomnak alávetett személy nem is álmodott. Ez nem nagyképűség, egyszerűen azt csinálom, amihez értek: figyelek és reagálok, még a proaktív akcióim is csak az adatbázisban fellehető tudás összegzései.
Azok a valós történetek a pszichológiájuk miatt érdekesek. A jobb képregények pedig ennek a pszichológiának a gyakorlatba ültetett eredményei, általában erősen torzítva és jóval több szexualitással fűszerezve, mint ahogy az a valóságban történik. Vagy éppen fordítva: Tagame képregényeiben általában lényegesen több az erőszak, mint ahogy az a valóságban történik.
Mindez persze élet-, és szexpótlék.
A jelenlegi projektem kétirányú drágámmal: vagy megtanítom legalább minimális mértékben kielégíteni szexuális igényeimet, vagy elérni azt, hogy ezt "legálisan" tehessem valaki mással.
Addig maradnak a képregények, történetek.
A fájdalom nem vonz. Ami azt illeti, nem szeretem sem okozni, sem elszenvedni - öncélúan. Mindent átható és mindenre kiterjedő kíváncsiságomnak köszönhetően volt szerencsém mindenféle helyzethez. Pályafutásom kezdetén egyszerűen mindenkivel dugtam, aki erre hajlandóságot mutatott. Aztán lassan-lassan elkezdtem ráébredni, mi az ami tetszik és mi az, amit inkább nem próbálnék ki még egyszer.
Így jutotottam el odáig, hogy önmagában nem izgat, ha nekem okoznak fájdalmat, és az sem, ha egyszerűen kínozhatok valakit. Az "SM" pedig ezt jelenti. Van egy kínzó és egy kínzott.
Foglalkoztat viszont, alkalmanként felizgat az alá-fölérendeltségi viszony. Ez azért is érdekes, mert amióta az eszem tudom, demokratikusnak tartom magam. Évek óta középvezető vagyok, de soha nem jutna eszembe magamat alávetni a főnökeim akaratának, vagy a beosztottjaim akaratát az enyémnek. Kérek, és elvárom hogy engem is kérjenek. Nem vagyok vakon engedelmeskedő típus, de ezt mástól sem várom el.
A párkapcsolataimban ugyanez volt a képlet, az EX-szel többek között ezért ment tönkre a kapcsolatunk: én voltam a főnök, teljes szabadsággal, felelősség nélkül. Még szakítani is nekem kellett. A drágámmal is ezért volt olyan nehéz: ő akart a főnök lenni. Tíz évnyi munkám, hogy kialakíthassak valamiféle önálló életet. És lassan, de biztosan haladunk a cél felé.
Ehhez képest Gazdi olyasmivel ismertetett meg, amit azóta senki más nem tudott adni.
A feltétlen bzalommal.
Azt gondolom, egy Mester/szolga vagy Mester/kutya viszony alapvetően erről szól: feltétlen bizalom. A határok kitágítása, új világok megismerése.
És megtanított arra, hogy demokrácia nem létezik, csak anarchia. Minden demokratikus közösségben szükség van olyan vezetőkre, akik a döntő szót kimondják. Nem lehet mindig mindent megszavazni, és mindig vannak olyan helyzetek, amikor a döntéstért valakinek vállalnia kell a felelősséget.
Az ilyen jellegű kapcsolatban minden döntésért a Mesteré a felelősség. És a jó Mester jó döntéseket hoz, amivel az akaratának alávetett személy életét, szexualitását kiteljesíti, segít felismerni annak korlátait, majd ledönteni azokat.
Találkoztam olyanokkal, akik "mester"-nek szólíttatták magukat, de az együttlét csak a saját igényeik minden áron történő kielégítéséről szólt. Volt, aki szimplán szadista volt, volt, aki egyszerűen béna.
Az egyetlen dolog, amihez értek, a szex. Még nem nagyon fordult velem elő olyan - leszámítva azt az időszakot, amikor még nem tudtam ki vagyok -, hogy valaki kielégítetlenül kel fel mellőlem. Egyszerűen azért, mert minden szenzorommal vizsgálom, mi történik a másikkal, figyelem a legkisebb rezdülését, mindent rögzítek, analizálok, aztán hozzáadom az adatbázisomhoz, és a már meglévő adatok segítségével elkészítek egy profilt, mi az, amitől elszáll. Aztán megvalósítom. Igen, mint egy gép. Csak semmi lazítás, a feladatot meg kell oldani. Olyan, mint elkészíteni egy kimutatást, vagy megírni egy dolgozatot. Én mindig megtanulom, ami megtanulható. Márpedig a szex ilyen.
Gazdi elérte nálam, hogy, kimondjam amit ÉN akarok. Meglehetősen frigid testemen erogén zónákat alakított ki. Ha kellett fájdalommal, ha kellet, simogatással. Ami azt illeti, általában többet foglalkozott velem, mint önmagával. És elképesztően türelmes volt: volt, amire egy évet várt. És megtanított lazítani. Ami azzt illeti, rajta kívül még soha, senkivel nem sikerült annyira feladni az önkontrollom, mint vele.
Amikor kiderült, hogy pozitív vagyok, neki mondtam el először, ő tartotta bennem a lelket. Ő segített túllépni az első sokkon. Azt mondta, nem lesz gond, és én elhittem.
Nem az erőszak, nem az alávetettség vagy a fájdalom izgat. Azt szeretném, hogy legyen valaki, akiben ismét megbízok annyira, hogy az agyam kikapcsoljon.
Mivel mindent analizálok, természetesen magamat sem hagytam ki, ezért ha azt látom, hogy a partneremnek irányítás kell, megadom. És jól csinálom: velem olyan távlatok nyílnak, amelyekről az akaratomnak alávetett személy nem is álmodott. Ez nem nagyképűség, egyszerűen azt csinálom, amihez értek: figyelek és reagálok, még a proaktív akcióim is csak az adatbázisban fellehető tudás összegzései.
Azok a valós történetek a pszichológiájuk miatt érdekesek. A jobb képregények pedig ennek a pszichológiának a gyakorlatba ültetett eredményei, általában erősen torzítva és jóval több szexualitással fűszerezve, mint ahogy az a valóságban történik. Vagy éppen fordítva: Tagame képregényeiben általában lényegesen több az erőszak, mint ahogy az a valóságban történik.
Mindez persze élet-, és szexpótlék.
A jelenlegi projektem kétirányú drágámmal: vagy megtanítom legalább minimális mértékben kielégíteni szexuális igényeimet, vagy elérni azt, hogy ezt "legálisan" tehessem valaki mással.
Addig maradnak a képregények, történetek.
Csapda
Ez a kretén még csak fel sem hívott, mint a legutóbbi "talán" idején, így persze a róka fogta csuka tipikus esetze. Hónapokig győzködött, hogy menjek vele csoportra. Igen sok idő kellett ahhoz, hogy eljussak a "nekem nem kell segítség"-től a "másnak viszont tudok segíteni"-ig.
Ugye drágaságom nem szereti, ha ellenőrizhetetlenül járok mindenfelé, de a nevelőprogramomnak hála mostanra eljutottunk odáig, hogy végre többé-kevésbé azt csinálok, amit akarok.
Végre eljutottam odáig, hogy nincs semmi extra programom, akár csoportra is elmehetek. Még azon is túltettem magam, hogy egyesek biztos meg akarnak váltani, mint az a csaj, aki szerda éjjel annak ellenére akart dugni velem - vagy pont azért - hogy meleg vagyok.
Itt vagyok, ráérek, erre a jámbor "talán"-ja miatt nem fogok menni. Még azt hinné, hogy miatta teszem. Nem jött, így én megyek.
Ovis hozzáállás, de meg vagyok arról győződve, hogy ez lenne a következtetése. És nem tudom leszarni, mert fontos nekem, hogy mit gondol, márpedig az eddigi tapasztalatok szerint sohasem azt érti, amit mondok.
Tehát maradok, és nézem a bűbájos boszorkákat. És sütök magamnak még egy fagyasztott pizzát.
Ugye drágaságom nem szereti, ha ellenőrizhetetlenül járok mindenfelé, de a nevelőprogramomnak hála mostanra eljutottunk odáig, hogy végre többé-kevésbé azt csinálok, amit akarok.
Végre eljutottam odáig, hogy nincs semmi extra programom, akár csoportra is elmehetek. Még azon is túltettem magam, hogy egyesek biztos meg akarnak váltani, mint az a csaj, aki szerda éjjel annak ellenére akart dugni velem - vagy pont azért - hogy meleg vagyok.
Itt vagyok, ráérek, erre a jámbor "talán"-ja miatt nem fogok menni. Még azt hinné, hogy miatta teszem. Nem jött, így én megyek.
Ovis hozzáállás, de meg vagyok arról győződve, hogy ez lenne a következtetése. És nem tudom leszarni, mert fontos nekem, hogy mit gondol, márpedig az eddigi tapasztalatok szerint sohasem azt érti, amit mondok.
Tehát maradok, és nézem a bűbájos boszorkákat. És sütök magamnak még egy fagyasztott pizzát.
2008. május 2., péntek
Ambíciók
Szóval a "kutatásaim" nem egészen öncélúak: szeretnék írni. Persze nem így kezdtem, egyszerűen remek egy farokveréshez egy pornó-képregény. Még jobb egy jó történet. A legjobb történeteket pedig az élet írja. Szóval amit találtam - eddig - a férfiak sérelmére elkövetett erőszakokról valamint a mester-szolga viszonyról először farokveréshez használtam. Aztán rájöttem, hogy ahogy beindítanak, arra is jók, hogy "ihletet" adjanak. Mert természetesen a történeteket továbbfűztem, kiszíneztem. Már csak le kéne írni. Lehet, hogy nem szépirodalom, de leszarom.
Éljen május elseje
Szóval úgy döntöttem, több lesz a napló, kevesebb a púder. Nem javítom a helyesírást, nem olvasom át nyolcvanszor.
Ami azt illeti, nem akarok titkosítani, de azt azért mégsem írhatom le publikusan, hogy egy nagyfarkú álpornósztár után nyomoztam napokig, meg a férfiak ellen elkövetett nemi erőszakot kutattam.
Ha valakit érdekel, adok hozzáférést. A legutóbbi bejegyzés óta senki sem kért.
Megyek, mert ég a sütő, a pizzám meg kint van az asztalon.
Pizza sül.
Szóval így nyugodtabban írok. Másfelől nem bánom, hogy elkezdtem a blogot: érdekes látni/olvasni, hogy változok.
Tegnap döglöttem, iszonyatos fejfájással, ma legalább csináltam valamit.
Honey - kapja be - megint csak telefonált. Talán eljön holnap, csoport előtt. Kapja be.
Az tény, hogy nem nagyon akarok más pasit, az is tény, hogy szívesen szexelnék. Az viszont egészen durva ferdítés, hogy bármiféle feltételhez kötötte volna, hogy ismét lefeküdjünk. ÉN mondtam neki, hogy nem akarom kihasználni, csak amiatt tartani vele a kapcsolatot, hogy szexeljünk.
Nem mondom, hogy nem kívánom a szexet. De nem fogom leteperni, sem megerőszakolni. Én próbálom tartani vele a kapcsolatot, ő meg kerül, mintha leprás lennék. Többé nem hívom.
Megalázó, hogy csak "talán eljön". Bassza meg, nem vagyok ráutalva. "Talán eljön". Nem tudom mit képzel, talán azt hiszi, hogy összetörve ülök magamban itthon, magányosan várom, mikor méltóztatik meglátogatni? Ha nem képes felnőtt lenni, csessze meg. Engem nem érdekel.
Most megyek enni.
Ami azt illeti, nem akarok titkosítani, de azt azért mégsem írhatom le publikusan, hogy egy nagyfarkú álpornósztár után nyomoztam napokig, meg a férfiak ellen elkövetett nemi erőszakot kutattam.
Ha valakit érdekel, adok hozzáférést. A legutóbbi bejegyzés óta senki sem kért.
Megyek, mert ég a sütő, a pizzám meg kint van az asztalon.
Pizza sül.
Szóval így nyugodtabban írok. Másfelől nem bánom, hogy elkezdtem a blogot: érdekes látni/olvasni, hogy változok.
Tegnap döglöttem, iszonyatos fejfájással, ma legalább csináltam valamit.
Honey - kapja be - megint csak telefonált. Talán eljön holnap, csoport előtt. Kapja be.
Az tény, hogy nem nagyon akarok más pasit, az is tény, hogy szívesen szexelnék. Az viszont egészen durva ferdítés, hogy bármiféle feltételhez kötötte volna, hogy ismét lefeküdjünk. ÉN mondtam neki, hogy nem akarom kihasználni, csak amiatt tartani vele a kapcsolatot, hogy szexeljünk.
Nem mondom, hogy nem kívánom a szexet. De nem fogom leteperni, sem megerőszakolni. Én próbálom tartani vele a kapcsolatot, ő meg kerül, mintha leprás lennék. Többé nem hívom.
Megalázó, hogy csak "talán eljön". Bassza meg, nem vagyok ráutalva. "Talán eljön". Nem tudom mit képzel, talán azt hiszi, hogy összetörve ülök magamban itthon, magányosan várom, mikor méltóztatik meglátogatni? Ha nem képes felnőtt lenni, csessze meg. Engem nem érdekel.
Most megyek enni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)