Kockahas

Eljutottam ismét arra a pontra, ahonnan van még ugyan lefelé, de az annyira meredek, hogy inkább nem szeretném megpróbálni. Drága kolléganőm megkért, vegyem vissza a pulóverem, annyira sovány vagyok, hogy nem bírja nézni. Pedig elkezdtem reggelizni is, tanúkkal igazolhatom, hogy ebédelek, és hála az utóbbi időben mindennapos vacsoravendégeknek azt is, hogy a harmadik étkezés sem marad ki. A napokban a másik nagyon kedves nőnemű kolléga megkérdezte, hány számmal nagyobb nadrágot vettem fel... Pedig csak az volt rajtam, amit már számtalanszor látott, igaz, akkor még kitöltöttem a megfelelő részeken.
A harmadik végül nagyon kedvesen megjegyezte, hogy szerepelhetnék egy, az AIDS veszélyeire figyelmeztető reklámban. Erre már csak annyit tudtam kinyögni, hogy még sor kerülhet rá.
Szerencsére a hímneműek nem vetemednek ilyesmire, mivel mindannyian túl vagyunk a harmincon, nekik inkább a kappanháj okoz nehéz perceket.
Azt szoktam mondogatni, azért nem szeretem, ha profilból fényképeznek, mert a képen csak egy függőleges vonal látszik, és egészen biztos, hogy nem fogok kiugrani a tizedikről, mert cikcakkban hullanék le, mint egy falevél; úszni meg azért nem sikerült megtanulnom, mert az arányaim miatt nem hat rám a felhajtóerő. Anyukám mindig azzal viccelődik, hogy ha fürdök és mosom a hasam, a hátam habzik. Szóval a valóságban nincs is kockahasam, csak a gerincoszlopom nyomja a köldökömet.

Egyébként ismerek minden diétás módszert, értelemszerűen az ellentétüket is. Változatosan étkezek, eleget, és figyelek a kalóriákra. Mármint hogy jóval több legyen a szükségesnél. Mégis kevés. Nem akarok elfogyni.

Lélektől lélekig

Tegnap ismét beszéltem drágaszággal, így legalább tudom, hogy vagy a családja ferdít nagyon durván, vagy nem tud az állapotáról.
Most sem vallott szerelmet, most is nagyon nyugodt és tiszta volt, de megkérdezte, hogy mik a szándékaim vele, a kapcsolatunkkal. Több mint két hónapja nem találkoztunk.
Ha most visszajönne, én lennék a legboldogabb ember a földön, még akkor is, ha úgy gondolom, a kapcsolatunk nem lenne már olyan mint azelőtt, ez az időszak sok olyan felismerésre vezetett, amire korábban vak voltam.
Viszont legalább elmondhattam neki a lakásvásárlást, hogy szükségem van a menedékre, hogy félek a családjától. Elmondhattam, hogy hiányzik, nagyon szeretném látni. Természetesen most is nemleges választ kaptam. Remélem mindent megértett és arra fog emlékezni hogy én várom, és nem arra, hogy feladom a közös életünket.
Mindezt tettem annak ellenére, hogy egyre bizonyosabb vagyok afelől, hogy soha többé nem látjuk egymást.

Déjà vu

Most beszéltem a hugommal. Elmondta, hogy leszbikus lett. A sors fintora, hogy egy férjezett nőbe szerelmes, akinek a felnőtt gyermekei elolvasták az anyjuk esemeseit, így lebuktak és áll a bál, nem hajlandóak a mamával beszélni. Engem kérdezett, mit tegyen.
Azt mondja, megbeszélték a barátnőjével hogy tőlem kérnek tanácsot, ilyen témában úgyis van már tapasztalatom. Tényleg.

P.S.: Az élet néha nagyon abszurd dolgokat produkál. Még a pillanat hatása alatt állok.

Helló világ!

Szeretem a pörgést, de szívesen elfelejteném már ezt a tragikomédiát. Tegnap sikerült beszélnem drágaszággal, tiszta, kedves, érzelemmentes hangon érdeklődött a történésekről. Említettem az ominózus telefont, nem tűnt nagyon meglepettnek, lehet hogy paranoia, de az a fixa ideám támadt, hogy pontosan tisztában van a családja aktivitásával. Hogy csak arra vár, hogy bejelentsem: vége. De nem fogom megtenni. Ismét elmondtam, mennyire szeretem és mennyire hiányzik, szeretném meglátogatni, ismét kategorikus nem volt a válasz. Azóta nem elérhető.
Közben a kégli tulajdonosai beparáztak, attól tartanak hogy át akarom verni őket, mert a lakás első megtekintése és a vásárlási szándék bejelentése között mindössze egyetlen hét telt el, ráadásul a szerződéskötést követően - vállalva egy esetlegesen meghiúsuló ügylet minden költségét és ódiumát - azonnal elkezdeném a felújítást. Nem mellékesen a szerződéskötés csupán újabb egy hét múlva lesz. Elkérték az ügyvéd elérhetőségeit, lekádereznék, ahogy el kellet küldenem a saját és a banki kikötéseket írásban, a szerződéskötéshez hoznak egy saját ügyvédet is... Azért még nem adtam fel...
Jóanyám viszont megdícsért, mert gyakorlatilag berendeztem a lakást, anélkül, hogy a birtokomban lenne. Hiába, az IKEA tervezője csodákra képes. Be kellet vallanom neki, hogy két motivációm volt: az elfogadható hitelfeltételek miatt muszáj mindent ott vennem, jövő szerdáig nem tudom, marad-e pénzem a berendezésre, viszont azt is szeretném tudni, mi hol fér el, mert például az amerikai konyhás nappali nagyon trendi, de nálam csak ebédlős konyhának van hely. A dolgozó-hálószoba szintén erős eufemizmus, a program szerint jó, ha egy asztal elfér a hálószobában az egyébként nélkülözhetetlen bútorok mellett. Viszont az ajtóáthelyezés alapvetően rossz ötlet volt, így nem is fogom erőltetni, máris spóroltam pár ezer forintot.
És kezdem megérteni, hogy egyedül maradok. Úgy is mondhatnám, hogy EGYEDÜL. A kollégámmal majdnem hazáig sétáltam, soha nem tettem még ilyet, munka után a legrövidebb útvonalon húztam haza. Beszélgettünk, és ismét ráeszméltem hogy nem éltem soha egyedül. Nem kellett fizetést beosztanom egyedül. Nem kellett döntenem egyedül. Kamaszként költöztem el a szüleimtől, harminchat éves koromig mégis mindig másoktól függöttem. És most olyan vagyok, mint a sokáig fogságban tartott állat amelyet szabadon engednek: már nincsenek rácsok, de még nem merek kilépni, az agyamban ott vannak a vasrudak és csak az általuk határolt területen merek mozdulni.

Da pacem Domine!

Átnéztem még egyszer - immár a kivitelezővel - a kéglit és nagyon várom az árajánlatot.
Most értettem meg, mennyi mindent kell átalakítani, kijavítani, megcsinálni, berendezni. Attól tartok, ennyi pénz nincs a világon. Ahogy egy barátom megjegyezte, ha nem lenne aggódnivalóm keresnék magamnak, hát éppen ezt teszem.
Közben elintéztem, legyen hová költöznöm, ha minden kötél egyszerre szakad.
Drágaszágom pedig most már nem hívhatom otthon sem, azt gondolnák, a hátuk mögött próbálok egyezkedni, vagy bármit csinálni. Szeretők sorsa.
És ingatlanügynök, értékbecslő, banki ügyintéző, kivitelező, a berendezésről szőtt álmokat pedig hanyagolom önbizalom hiányában. Félelmetes.
A szabadságomat féltékenyen őrzöm, ha decemberben gyógyszert kezdek, szükségem lesz rá.
A nyuszika megy a sínen: szép az élet pamparam; szép az élet pamparam; pamparam, pamparam.

Düh

1. Tagadás.
2. Harag.
3. Alkudozás.
4. Depresszió.
5. Elfogadás.

Most inkább dühös vagyok, mindenkire.
A düh jó, mert megemeli az adrenalintermelést.
A fokozatokon az utóbbi két hónapban lassanként végigmentem, a mai napon pedig néhány óra leforgása alatt még egyszer.

Felhôk

Most hívott drágaszágom fia, hogy bezárják az irodát. Drágaszág nincs olyan állapotban, hogy valaha újra dolgozzon, morfiumon él.

Rinya

Utólag elolvasva tényleg rinyálok, én nem ilyen vagyok. Én mondom meg mindig a frankót, mindenről határozott véleményem van és én irányítok. Összeszedem magam.

Mégsem

Ma egész nap az járt a fejemben, hogy talán átvertek, drágaszágom mégsem olyan beteg, mint ahogy állítják, ő pedig rövidesen túlteszi magát a műtét okozta traumán és jön hozzám, az egész cirkusz a kapzsi családja koholmánya. Mit fog ahhoz szólni hogy én lakást veszek, be akarom darálni a régi iratokat, költözni készülök. Mi lesz ha meglep mint régen, és itt találja a kiürített lakást.
Tőle nem tudom megkérdezni, nem is merném, mert akkor mi van, ha neki nem mondták és mégis igaz, és abban bízik, hogy meg fog gyógyulni.
Közben pedig dögnek érzem magam a feljavult szexuális és társadalmi életem miatt, és bár a blogomat csak néhányan olvassák, mégis úgy érzem, hogy telerinyálom a netet, sok ember él sokkal nagyobb problémákkal, mint amilyenekkel én valaha szembenézek.
Egy csomó ember vigasztal, a munkahelyemen mindenki megértő, de már egy-két ember elkezdett kerülni, gondolom elegük van a savanyú ábrázatomból és abból, hogy állandóan ezen a témán pörgök. De képtelen vagyok leállni.
És míg korábban úgy éreztem, hogy a képességeim legfeljebb hatvan százalékát használják ki, most még a felét sem teljesítem a szokásosnak vagy szükségesnek. A főnököm is a megértőkhöz tartozik, de hosszú távon ő sem fogja tűrni. Össze kell szednem magam. Eddigi életemben tartottam magam ahhoz a szabályhoz, hogy a magánéletet nem kell a munkahelyre vinni. Most én magam tettem meg.
Ettől függetlenül felhívtam az ingatlanost, várom a tulajok döntését, rájöttem, hogy ki kell találnom a lakást, nem bízhatok mindent egy idegenre. Ma csempét kerestem, de erről megint eszembe jutott, hogy most nem más ízlését kell figyelembe vennem, nem tudom, mi az enyém az ízlésemből, mi az, amivel valakinek meg akarok felelni, vagy amivt csak azért tennék, hogy véletlenül se feleljek meg...
Gőzöm sincs a pénz értékéről, az árakról, évekig burokban éltem, mert nekem csak a konyhapénzt kellett megkeresnem, pontosabban az sem lett volna kötelező, de így legalább hozzájárultam a kiadásokhoz. Amikor legutóbb lakást csináltunk nem kellett árcédulákat nézegetni, bár megtettem, azonban a végén úgysem én döntöttem és végképp nem az ár alapján született döntés.
Ugyanez érvényes a kajára, ruhára, mindenre, úgy gondolom jól keresek, de nem tudom, megélnék-e a fizetésemből. Eddig erre sem kellett gondolni. Persze feltételezem hogy menni fog, a szüleim annyi pénzből élnek meg, amennyit én telefonra költök havonta.
Pillanatnyilag ugyanúgy elmegy a fizetésem a konyhára, mint amikor még kettőnkre kellett vásárolni. De még ezt sem tudom pontosan.

Megtanulom, megszokom, megoldom, megcsinálom. Nincs más opció.

The show must go on

Drágaszágom telefonja túl régen van kikapcsolva. Elkezdem az új életem. Mondjátok azt, hogy önző dög vagyok, de nem tudok mást tenni. Egész héten olyan voltam, mint egy zombi, hol pörögtem, hol magamba roskadtam, lefogytam nem kicsit, így rövidesen utána megyek. Gondoltam, hogy jobb lenne, de mégsem.
Nem fogom látni, mielőtt meghal és nem fogom tudni, mikor hal meg, hacsak meg nem érzem. Ettől rettegtem eddig a legjobban, ennyi idő kellett, hogy elfogadjam.

Eddig azt gondoltam, nincsenek barátaim, most kiderült, hogy vannak. Honey-ról tudtam. A többiekről nem. Egyrészt azért, mert nem ismerem annyira őket, másrészt nem hittem, hogy a szexen kívül más is érdekli őket velem kapcsolatban. A héten még egyetlen estét sem töltöttem egyedül.

Most lakást keresek, tíz év minden összefonódásának ez az eredménye. És nagyon gyorsan kell egy gyors, olcsó és megbízható generálkivitelező. Megint hajléktalan lehetek, ám nem csak papíron.
Túlélem.

Szolga voltam tíz évig, és most meghal az uram, mesterem, aki életem középpontja volt. Senki sem dönt helyettem, senki sem mondja már meg, mit tegyek és mit nem. Megszokom.

Státusz

Cd4: 273, 23.7 %

Éhező háziállat...

Ennyi

Nem lett könnyebb. Pedig számítottam rá, próbáltam felkészülni. Nem sikerült.
Mi a faszt csináljak most?

Addig is...

A teljes képhez azért ezt is el kell mondanom:

1. Félek, hogy most hal meg vagy most hagy el és egyedül maradok.

2. Félek, hogy nem hal meg most, nem hagy el, szenved és én vele szenvedek. A családi kórkép szerint ez kb. másfél-két év. Ennyi megkötözött, kilátástalan állapot, amikor az ember, bárki akiben van emberi érzés, semmit sem tesz, csak vár, mert nem akar újabb kínt okozni a kínlódónak.

3. Félek hogy felépül, és én vele maradok. Szeretem, de a krach előtt már esedékes volt egy beszélgetés a helyzet tarthatatlanságáról. Ez természetesen elmaradt, annyi bőr még az én képemen sincs, hogy most az én szükségleteimről bármiféle beszélgetést kezdeményezzek. Nem tudom, lesz-e még lehetőségem azt a beszélgetést elkezdeni.

És közben a környeztemben élő hímneműeket abból a szempontból vizsgálom, hogy képes lennék-e együtt élni velük, vagy csak a szex jó.

Szünet

Mindenkitől elnézést kérek, aki még nem unt rám, de nem tudok most újat mondani, ezért pillatnyilag szünet következik. Amíg nem lesz új mondanivalóm. Az eddigieket már én is meguntam.

Hír-telen

Drágaszágom nem vette fel a telefont ma délben. Ilyen már máskor is történt. Azóta számtalanszor próbáltam hívni, de csak az üzenetrögzítő felet. Amióta kórházban van ilyen csak akkor történt, amikor altatták. Utálok "szerető" lenni, mert egy délutánnyi elérhetetlenség miatt nincs jogom asszonypajtást hívni. Utálom a titulusom, mert nincs jogom Vele és mellette lenni, ha valami történt, az orvos nem engem értesít.
Így várok. Próbáltam szexpartnert keríteni, ma senkinek sem kellek - annyira azért nem félek, hogy bárkivel elmenjek. Akiknek panaszkodhatnék, nem elérhetők. Rágyújtanék, de drágaszágnak megígértem hogy leszokom, és nem lenne jó ötlet az éppen leküzdött nikotinhiány miatt - hátha számonkéri.
Most várok. Holnapig. Aztán újra megpróbálom.