2008. december 31., szerda

Óév

Ma annyi volt az önuralmamnak, elmentem shoppingolni. Még jó, hogy korán zártak az üzletek.
Az óév többé-kevésbé egyedül hagy, az új is jó eséllyel így fog találni, kezdem megszokni.
Alaposan kihasználva a szabad napokat, kikurválkodtam magam. Jövőre remélhetőleg lényegesen kevesebb időm lesz. Most egy picit leeresztettem, pihentem, kúrtam, ettem, próbáltam az Embert fűzni, kevés eredménnyel, minden bensőséges mozdulat még drágaszágra emlékeztet.
Így, év végén minden leállt, beletörődtem.
Nem akarok összegezni, mi minden történt az idén. Nem akarok újévi fogadalmakat sem. Nem akarok terveket. Nem akarok semmire és senkire várni. Egy kicsit elegem lett a pörgésből is. Legszívesebben egy hétig aludnék, ha tudnék.
Szép álmokat!

2008. december 23., kedd

Tovább

Mégis válaszoltak az állással kapcsolatban, túljutottam az első körökön, januárban interjú. A korábbi tapasztalasztalataim alapján innen már elég jó esélyem van, írásban sokkal merevebb vagyok, mint élőszóban. Ha összejön, egyfelől lesz miből könyvet vennem, moziba menni, egyáltalán megélni, másfelől szakmai téren egy igen jó referenciám lesz.
A kecó meg lassan alakul, a legjobban a konyha hiánya zavar, egyfelől mert egy vagyont költök így kajára, másfelől meg amíg a dobozok elfoglalják a helyet, nincs esélyem rendet rakni. Tudom, türelmetlen vagyok, mindent egyszerre szeretnék. Akkor is hiányzik. Más évekig csiszolgatja a lakását, nálam már minden darabnak megvan a helye, funkciója. Én berendezkedek, aztán úgy marad. Egyre inkább szeretnék állandóságot magam körül, eddig sem volt éppen nyugalmas életem, de az utóbbi hónapokban ismét sikerült túlzásba vinnem a változást. Már pihenni kellene.
Ha összejön az állás nyugodtabb leszek, mert biztosan vissza tudom fizetni a hitelt, anélkül, hogy az életszínvonalam változna. És jöhet a második fázis: tanulni, tanulni. Csak a motiválás fog hiányozni, mert ha így mennek a dolgaim diploma és nyelvvizsga nélkül, minek erőltetném meg magam? Kellene valaki, aki rugdos.
És ismét eldöntöttem, hogy hízókúrába kezdek. Ez is pénzfüggő, most sem költök keveset élelmiszerre, de kb. duplája lesz. Venni fogok egy mérleget, fogalmam sincs, hol tartok, aztán meglátjuk, vagy rámegy a gyomrom, vagy nem.
Megint tervezek, megint ki tudja, mi lesz belőle. Bár a hízás határozottan piacképesebbé tenne minden téren. Ez is motivál.
Ha már motiváció: alapvetően szeretek dögleni, ha valaki nem piszkál. Most a körülmények késztetnek hiperaktivitásra, de ha rendeződnek a dolgaim, hajlamos leszek mindent elhanyagolni, ülni a gép előtt vagy a tévét bámulni megint. Jó lenne erről is leszokni.
Jön az új év, választhatok a fogadalmi témák között.
A dolgok jelenlegi állása szerint lencsét biztosan nem főzök, tűzhely nélkül meglehetősen körülményes.

2008. december 22., hétfő

New age

Szombaton mindent elvittek, beelértve az edényeket, a fogast és a szemetest is. Ennyi volt, vége.
Drágaszágom két hónapja ment el.
Van egy új lakásom, igaz, dobozolt konyhával.
Vannak szép emlékeim.
Szombat este elmentem egy buzibárba inni egyet. Nem leinni magam, csak inni egy italt, emberek között lenni. Jó érzés volt, hogy a pultnál mindkét szomszédon félreérthetetlen jelét adta érdeklôdésének, talán kellek majd még valakinek, mert tôlük semmit sem akartam.
A kulcsok még a táskámban vannak, de már nem megyek vissza. A tulajjal elintéztük az anyagiakat,  ô már csak a kulcsért jön, aztán nem lesz több közöm ahhoz a lakáshoz.
Csak emlékeim maradtak utána.

2008. december 19., péntek

Szingli

Tegnap, talán életemben elôször, elmentem vacsorázni egy étterembe. Egyedül.
Tanulságos.
A pincér megkérdezte, hozhat-e valamit, vagy várok még valakire.
A kaját várva feltûnt, hogy beszélgetés nélkül sokkal tovább tart az étel útja a konyhától az asztalig.
Gyorsabban elfogyott a vacsorám, hogy némán ettem.
Én voltam az egyetlen magányos ember az egész helyiségben.
Részemrôl azonban ez nagyfokú elôrelépést jelent, szoktatom magam az érzéshez, szingli lettem. Nem mintha nem találnék egy akármilyen pasit két hét alatt, de akármilyet nem akarok. Jó lenne minden este valakihez odabújni, de nem bármilyen áron, tehát valószínûleg egy darabig így élek. Minden esetre a körülöttem lévô partiképtelen (értsd: kapcsolatban élô) pasik viselkedése alapvetôen megváltozott, általánosságban elmondható, hogy bizonyos értelemben távolságtartók lettek: véletlenül se gondoljam szabad prédának ôket.
Másfelôl alkalmas volt a hely és az idô arra, hogy a fene nagy szabadságomon is eltöprengjek. Egy csomó mindennel szeretnék-tudnék foglalkozni, félô, hogy mindenbe belekapok, elaprózom magam, semmi haszna nem lesz. Természetesen a másodállás abszolút prioritást élvez, sajnos a beadott életrajzomra nem válaszoltak, nem jutottunk túl a második levélváltáson. Majd lesz másik lehetôség.
A nyelvtanulás/tanítás hasonlóan fontos.
Az is, hogy a grafikai/multimédiás programokat jobban meg kellene ismerni.
És szívesen foglalkoznék valamilyen audiovizuális mûvészeti ággal.
És szeretnék egy csomót olvasni.
És szeretnék egy csomó vacsoravendéget, akiknek jókat fôzhetek.
És ez még csak a jéghegy csúcsa.
Otthon persze elmegy az életkedvem, tegnapelôtt ráálltam a radiátorra, amire az természetesen kiszakadt a falból. Kellett hozzá némi idô, mire biztonságosan visszaaplikáltam. Nincsenek lámpáim, csupasz égôk lógnak a plafonról. A konyhabútor nagy része még dobozokban pihen, a párkány pedig a falnak támasztva. A számítógép egy dohányzóasztalon pislog, csak minimális ottartózkodásra alkalmas helyen. A könyveim tizede van a polcon, ha megjön a többi, még legalább két könyvespolc kell. Ezzel kapcsolatban megjegyezném, amikor mindegyik a helyére kerül, elég siralmas látványt fog nyújtani a könyvtáram. A mennyiség impozáns, a választék siralmas. Mondhatjuk úgy, az utóbbi tíz évben alaposan beszûkült az érdeklôdésem. Ezen is változtatni kell.
Tervek, tervek.
Az újrakezdésben mindig ott van a lehetôség a jobbításra. Legalább ugyanakkora az újabb elkúrásra.
Meglátjuk.

2008. december 13., szombat

Unalom

Mármint biztosan mindenkit megöl a környezetemben. Kérem a hitelt, nem kapom meg a hitelt. Másik banktól kérem a hitelt, nem kapom meg. És így tovább. Lassan nem lesz olyan hazai pénzintézet, ahol nem próbálkoztam. Viszont igényléshez már komplett anyagokat egyedül is össze tudok rakni.
És a lakás is egyre lassabban alakul, ahogy közelednek az ünnepek. Már nincsenek kitûzött határidôim, majd lesz valahogy, valamikor. Ahogy a megpályázott mellékállásról is majd kapok valamikor valamilyen infót.
Pici jó hír, hogy Kittit megveszik, igaz hitelre. Már folyik az ügyintézés. Ezt már ismerem. A felújításra kért támogatás dokumentációját is befogadták, minden szép és jó, de mindenképpen élnek a törvény adta lehetôséggel és nem döntenek azonnal az összegrôl, hanem csak esetleg januárban, úgyis van rá kilencven napjuk. Nekem nem annyira. Fôleg azért, mert a számlák benyújtását követôen ismét lesz hatvan napjuk, hogy fizessenek.
És a macsekot sem sikerült lepasszolnom, bár jóanyám mindent megtett hogy végképp elcsábítsa, naponta készer kikeféli, külön fôz neki, simogatja, játszik és beszél vele, de a hülye dög mindkét látogatásom után napokig depressziós volt, amiért otthagytam, ezért a családi kupaktanács úgy döntött, hogy karácsony után el kell hoznom. Utálom cicamamát. De így legalább megspórolom a szônyeg árát.
És még mindig nincs netem. A szent UPCtôl kijöttek rákötni a hálózatra, aztán látva hogy nincs tévém, netet sem adtak. Csak együtt tudják bekötni. Ki érti ezt? Ugyanaz a kábel hozná.
A konyhabútor december végéig dobozban marad, a mester akkor ér rá. Eddig necces volt, hogy nem tudom kifizetni, ezért nem nagyon cseszegettem. Ha megkapom Kittike árát, talán máshogy lesz. Fôleg, mivel összehaverkodott az öcsémmel, próbálja megfûzni,hogy dolgozzon neki.
Mondom, már nincsenek határidôk. Majd meglesz. Majd lesz valahogy.
És továbbra sem fogok sötét sarokba húzódva gyászolni. Tegnap megint el kellett valakinek magyaráznom: tudom, marhaság, de drágaszágom velem van. Akkor is, ha soha többé nem találkozunk. És mivel nem tudom elfelejteni, gyászolni sem fogom ettôl jobban. Lehet, hogy nem csinálom látványosan, de alapvetôen semmit sem teszek csak a kirakat miatt.
És el kellett mondanom I-nek is, hogy jól látta, tényleg rákattantam egy picit. Nem belezúgtam, csak jó volt vele. És köszönhetôen nem tudom minek, rendszeres beszélgetéseink egyike után úgy éreztem, valami eltört. És már nem kattanok, nem várok semmit. Azt mondja, amúgy is korai lenne. Arra pedig nem is gondoltam. Az tényleg korai lenne. Én csak szeretnék valakihez odabújni. Akut érintéshiányban szenvedek.

2008. december 4., csütörtök

Végre otthon

Tegnap bepakoltam, kicsit cigányos, mert a matracot leszámítva még nincsenek bútorok. De elôször aludtam abban a lakásban, amit "otthonnak" fogok hívni az elkövetkezô jópár éveben. Elôször zuhanyoztam a fürdôszobámban.
És természetesen kétségbeesve kerestem a zsákok, bôröndök és dobozok mélyén a tiszta ruhákat, másfél hónapja nem mostam, lassan kifogyok mindenbôl. Mivel a Budapest Bank keresztbe tett (még egy tányér leesett), egyelôre nincs mosógép sem, már nem merem tervezni sem, mikor lesz több a berendezés néhány kupac zsáknál.
És este hosszan beszélgettünk drágaszágomról, a családomnak is hiányzik. Nekik is mindenrôl az eszükbe jut.
Szegény öcsém meg kénytelen volt hallgatni: alig várom, hogy mindenki eltakarodjon a lakásból, és végre egyedül legyek.
Nagyon elfáradtam, nem tudom honnan származó tartalékaimat élem fel, valószínûleg minden nappal öt évet a jövômbôl. És egyre örömtelibben várom a gyógyszerszedés elkezdését, minden izületem fáj, a herpesz folyamatosan vándorol a képemen, kikúrálom itt, kijön ott.

2008. december 2., kedd

Update

Költözés, köszönhetôen a százéves falaknak és a párás idôjárásnak valmint a kies földszinti fekvésnek ment a levesbe. Ha minden jól megy, ez a hét.
Tegnap voltam vérvételen, valami bûzlik a László tájékán, mindenki feszült és ideges.
Két hét múlva - talán - lesz eredmény.
Várok.