2009. december 18., péntek

Na

15 perces késésekkel, telefonos riasztással már működik, csak el ne szóljam. Bár a hamburger a gyógynövényes golyócskákkal nem kompatibilis. Lehet, hogy a kaját nem kellene félbehagyni?

2009. december 15., kedd

Hullajó

Kettő-null a gyógyszer-fegyelmezetlenség javára. Két éve próbálkozom a reggel 8 órával, most kitűnően működik. Este nyolckor eddig nem volt programom...
Még van 12 napom.
Aztán mégis a fosós lesz.

Basszus

ma lett volna az első fegyelmezett napom, reggel sikerült bevennem a két bogyót, este természetesen nem.
Most pedig langyos tejet kortyolgatok.
Remélem, az álmatlanság, mint tünet, megszűnik a gyógyszertől.
Hurrá.

2009. december 11., péntek

Státusz

Cd4: 296, 20,5%, vírusszám: 4600
Épp tegnap beszélgettem drága I-vel arról, hogy szerinte vissza kellene fognom magam, egy kicsit megállni, pihenni, letenni a vállamról a világ minden terhét és nyomosúságát, mert egyfelől úgysem tudok mindenkin segíteni, nem tudok minden problémát megoldani, másfelől mert attól tart, előbb-utóbb összeomlok. Mondanom sem kell, hevesen tiltakoztam.
Ma reggel a drága doktor bácsi annyira örült nekem, hogy januárban is szeretne látni.
Pedig már kezdtem azt gondolni, hogy legyőzhetetlen vagyok, mit nekem ezer különféle munka ezer különféle emberrel.
Ma reggel elgondolkodtam, mi változott a legutóbbi teszt óta. Ugyanúgy nem élek egészségesen, az időjárás olyan amilyen, nem stresszelek többet, Manóval sincs bajom. Csak többet dolgozom. Mondjuk napi tizenhat órát, amiből nyolcat fizetnek. Úgy tűnik, mégsem ingyen a másik nyolcat, csak én fizetem meg az árát.
Szóval januárban újra ellenőrzés, ha az értékeim nem javulnak, kezdem a gyógyszert. Pedig milyen büszke voltam arra, hogy nekem még nem kell.
Addig pedig tanulgatom a gyógyszerfegyelmet, naponta kétszer két karamella, kicsi doboz a zsebemben, táblázat a neten.
Öröm az ürömben, hogy doktorbácsi teljesen egyetértett velem a Kivexa-Viramun kombinációt illetőleg, így remélhetőleg a fosástól és a bekattanástól nem kell tartanom, a kiütések pedig esztétikai problémának tűnnek egyelőre. Legfeljebb a májam rámegy.
Jó lenne most Manóhoz bújni, otthon, és nem itt ülni a hideg irodai fényekben.

2009. december 10., csütörtök

Nyuszómuszó


Bár közkeletű szokás szerint az ember év végén vet számot az eltelt idővel és az átélt eseményekkel, nálam az év-forduló október végén volt, drágám távozásának a napja környékén. Talán morbid, mégis az első számú és rendű gondolatom az volt, az idei év legnagyszerűbb ajándéka számomra Manó volt. Igen, már nem gnóm. Szebb nem lett, de a szakállának köszönhetően határozottan manófejűvé alakult.
Nem mondom azt, hogy álmaim pasija, ahhoz nőnie kellene, személyiségfejlesztő tréningekre és edzőterembe járnia, folytathatnám. Egyszerű, erdei manóféleség, akit szeretek, aki szeret. Aki mellett jó elaludni és ébredni.
Legnagyobb szívfájdalmam, hogy nem főz nekem minden reggel kávét, nem vasal és takarít otthon, ezen még dolgoznunk.
Természetesen a hatalmi harcokat a ház úrnőjével nem úszta meg, a kisasszony éjszaka Manót használta párnának, amikor az megpróbálta eltávolítani, csak haragosan fújt, a számítása minden esetre bejött, a megfélemlítés hatásos volt. Egyébként cukik együtt, amikor a dög úgy tesz, mintha hagyná magát símogatni, majd felháborodva fúj, amikor azt Manó megpróbálja.
Egyszóval Manó családtag lett, jóanyámék már az ő hogyléte felől érdeklődnek, a család megszemlélte és párkapcsolatra, befogadásra alkalmasnak találta. Mint utóbb kiderült, ismerőseim jó része régebben ismeri őt, mint engem. Azt is mondhatnám, a sors úgy akarta, hogy ne találkozzunk hamarabb.

2009. december 9., szerda

Megjöttem

Természetesen semmit sem ígérek, nem tűntem el az Orion-ködben, nem vitt el a Hétszűnyű Kapanyányi Monyók csak a korábbi projektekkel ellentétben, aka élet, a "miben segíthetek" válaszára több idő szükségeltetett.
Mert szükség van, de büszke fajta a magyar, "nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgyis, ha nem kérem."
A port szép lassan letörölgetem, a ráncokat felvarrom, a szőnyeget is kiporszívózom.
Szóval leszek újra, ha maradt még valaki, aki kijár a szemétlerakóhoz.
Ja, örömmel mutatom be az új Dementiát: színes, szélesvásznú, állítólag már nem ugyanaz az ember, mint egy évvel ezelőtt.
Vannak céljai, tervei, igaz, ideje már alig. És boldog.