Csikicsuki

Amíg a bennem rejlő potenciálokról is beszéltem az interjúkon, senki nem volt hajlandó alkalmazni. Amikor taktikát változtattam, csak a pozíciónak megfelelő tapasztalatról, elmúlt dicsőségről beszéltem, az első helyre felvettek. Sajnos értem. Ahogy azt is, hogy nem túl kevés voltam a megpályázott helyekre, hanem túl sok. Szokás szerint.
Azért örülök.

Apokrif

Az ember először Istent szerette, izzó, fényes, odaadó szeretettel. Isten pedig viszontszerette az embert, szeretetének fénye pedig meghaladta az emberét, átjárta azt, felfedve az ember szívében bujkáló sötétséget. Az ember ekkor elszomorodott, mert megértette, hogy nem képes viszonozni azt a szeretetet, amit Istentől kap, ezért elfordult Istentől. Úgy gondolta, hogy ha nem képes Istennek megfelelni, akkor olyat kell keresnie, aki nem fedi fel a sötétségét, ezért szeretetét egy másik ember felé fordította, ugyanazt az izzó, fényes, odaadó szeretet. A másik embernek azonban túl fényes és túl izzó volt ez a szeretet, nem bírta elviselni, kettejük fénye pedig elmélyítette szívükben az árnyékokat, így végül mindketten magukra maradtak. A magány pedig árnyékot vetett az emberre, a keserűség elhomályosította szeretetének fényét, míg az teljesen kialudt, és nem maradt más, csak a sötétség.

Amikor körülöttem minden összeomlott, építkezésbe kezdtem, falakat emeltem, hogy óvjanak, ablakot rá, hogy bebocsássa a fényt, és ajtót, hogy beengedje kedvesem. Kétségbeesetten nézem most, bénán, mozgásra képtenel, ahogy viszi a szél a tetőt, elmossa az eső a falakat, én pedig ismét itt vagyok, magányos, meztelen.