Apró örömök

Ébresztő: 6:45.
Dög és Butus a lábamnál bámulnak a jutifalat helyére: 6:46.
Dög és Butus simit kér: 6.47.
Rádió bekapcsolása: 6:55
Gombócz megjelenik az ajtóban álmosan, a kávé illatára: 6:56.
Az érzés: időtlen.

***

Álláshirdetésre jelentkezésről viszaigazoló e-mail ékezése: 11:01.
Fejvadász hívása: 11:11.
Fizetési igényemnek a jelenlegitől magasabbat jelöltem meg.
Augusztus óta nem tudják betölteni a pozíciót, az önéletrajzom alapján engem kerestek.
Az érzés: megfizethetetlen.

A találkozás

- Ó mennyi szín és illat, mennyi forma, ez csodálatos, elképesztő, gyönyörű; még soha nem jártam itt, miért nem jártam itt, vajon most miért vagyok itt? És igen, ott is, érzem, van itt valaki, érzem az illatát, puha és meleg, biztos szívesen játszana velem, vajon hová bújhatott? Jajj de kedves, hagyott nekem ennivalót, nagyon finom, jó és kifinomult ízlésre vall, nem mintha nem ennék meg bármit, egész nap egy falatot sem ettem... És ez a fűszeres illat! Vajon honnan jöhet? Ó igen, annyira elbűvölt a környezet, hogy észre sem vettem, amikor megérkeztem... csípős, erős, aromás, vajon mivel ízesítették? Khm. Khm. Ez nem valami finom, de legalább az illata jó. Meg kell találnom, hol lehet? Biztosan alig várja, hogy megismerhessen, egy ilyen jóképű, barátságos fickóval, mint én, mindenki szívesen megismerkedne, mindenki szívesen barátkozik... Vajon merre lehet, itt kell lennie valahol. Vagy ez is a játék része? Nekem kell megtalálnom? Jövök már, kedves! Ott mi lehet? Biztos van ott valami, nem úgy áll az a textil, mintha rögzítve lenne... Ó... Jó napot... Te ki vagy? Éreztelek korábban is, szép helyen laksz. Szeretnél játszani?
- Hmmm... én vagyok a Ház Úrnője.
- Van kedved játszani? Én nagyon szeretek játszani, gyere, játsszunk együtt!
- Amennyiben nincs ellenére, inkább itt maradnék.
- Ó, akkor jöjjek közelebb? Az előbb is éreztem a szagodat, nagyon jó szagod van, puha és meleg, meg megtaláltam a dobozodat, aminek olyan fűszeres és erős az illata. Megszagolhatlak, hogy tényleg a tiéd, vagy van itt még valaki más is?
- Khhh. Uram, megkérném, hogy távozzon. Jelenléte felzaklat.
- Ó. Bocsánat. Nem akartam udvariatlan lenni. Már itt sem vagyok. Elmegyek. De nem megyek messzire, ha mégis meggondolnád magad, csak szólj. Megyek már. Nem akarod, hogy maradjak? Úgy tűnik, nem. Kár. Pedig szép vagy, szívesen játszanék veled. Nem kell megijedni, nem maradok... De itt leszek a közelben, jó?
- Köszönöm. Hihetetlen, hogy ide milyen alakokat engednek be. Az ember már a saját házában sem maradhat nyugton. Ideje elbeszélgetnem a személyzettel.
- Megyek már.
- Alig várom.
- Szia, majd még kereslek!
- A lehetőségnek még a gondolata is elborzaszt.
- Viszlát!
- Minden jót.

***

- Ön mit csinál ott?! Ezt hogy képzeli?!
- Szia! Végre előjöttél játszani? Gondoltam, hogy nem bírod ki sokáig, én sem bírnám egy olyan sötét és zárt helyen. Alig győztelek kivárni, elálmosodtam és lefeküdtem. Tudtad, hogy olyan szaga van, mint neked? Puha is meg kemény is, ahogy szeretem, mondjuk egy kicsit igazgatni kellett... nem jössz ide?
- Inkább nem. Azt kérdeztem, hogy ön mit csinál ott.
- Ó, már mondtam. El is felejtetted? De butus vagy! Nem baj, elmondom még egyszer: miután találkoztunk, még körülnéztem, aztán unatkoztam, aztán megint körülnéztem, aztán elfáradtam, és lefeküdtem ide.
- Azt látom. És ezt hogy képzelte?!
- Micsodát?
- Az az én ágyam!
- Ó. Tényleg? Gondolhattam volna. Pont olyan szaga van, mint neked. Legalábbis, mint a többi dolognak, amit megszagoltam, mert téged nem szagolhattalak meg, emlékszel? Pedig szívesen megszagolnálak közelebbről! Nem akarsz idefeküdni mellém?
- Nem. Az az én ágyam.
- Igen, ezt már az előbb is mondtad. Jó puha ágyad van, kicsit furcsa, de jól el lehet benne helyezkedni. Biztos, hogy nem akarsz idejönni?
- De igen. Oda fogok menni. És azt akarom, hogy mire odaérek, elhagyja az ágyamat. Ne akarja megvárni. Tudok én nagyon goromba is lenni, eddig eltűrtem a tolakodását, zajongását, rohangálását, de ami sok, az sok! Önnek semmi se szent?!
- Ó, de igen, félre ne érts, nem akartalak megbántani, csak ahogy már mondtam, elfáradtam, és lefeküdtem, mivel más olyan hely nem volt, ami kellően kényelmes lett volna és el is értem, így ide feküdtem. Mondtam már, hogy nagyon kényelmes? És nagyon széles, elférünk kényelmesen ketten is rajta. Nem akarsz hozzám bújni?
- Nem nem akarok. És kezdem elveszíteni a türelmemet. Az az én ágyam és az én takaróm. Hagyja békén a tulajdonomat. Tűnjön el innen, mielőtt olyat teszek, amit magam is megbánok!
- Ó. Akkor elmegyek, nem kell gorombáskodni. Nem tudtam, hogy ennyire érzékeny vagy. Pedig meg sem rágcsáltam, minden úgy van, ahogy hagytad, csak éppen aludtam egy kicsit. Te nem vagy álmos, nem akarsz mellettem aludni egy kicsit?
- Kifelé!
- Jól van, jól van, megyek már. Pedig én kedvellek téged. Nem kell úgy nézni rám, tudom ám, hogy milyen, amikor valaki el akarja venni az embertől, ami az övé. Már itt sem vagyok, Gazdi úgyis rám nézett az előbb, biztosan szüksége van rám. Csak azért, hogy tudd: egyáltalán nem félek tőled. Nem azért megyek el, mert percek óta bámulsz és gorombáskodsz; jó nevelést kaptam, tudom, hogy mi az illem. Ez a tiéd, én pedig itt hagyom neked érintetlenül. Vagyis majdnem.
- Ez a szerencséje, de vigyázzon, önön tartom a szemem. Nem tűröm, hogy így betörjenek a magánszférámba.
- Nem is törtem, hoztak, én csak kedves akartam lenni. Meg szerintem elfértünk volna ketten is...
- Még mindig itt van?!
- Már megyek is. Majd játszunk később, ha kipihented magad?
- Viszlát.
- Szia, még találkozunk.
- Én is attól tartok.
- Szia!
- Minden jót. És máskor kérjen tőlem engedélyt, ha a holmimat használni kívánja! Micsoda otromba fráter. És még mindig itt eszi a fene. De legalább az ágyamat visszaszereztem. Ha ez így megy tovább, előbb-utóbb még ideköltözik. Sürgősen tennem kell valamit. Erre a tökfilkóra semmi hatásom sincs, fel sem veszi a fenyegetést, fel sem fogja, mekkora veszélyben van. De majd én megmutatom neki! Fog ő még sírva könyörögni előttem, hason csúszva a bocsánatomért esedezni... Nála különbeket is megtörtem már. Ott van a gazdi, a barátai, a családja. Nem hagysz békén? És ahhoz mit szólsz, ha az imádott Gazdid engem fog simogatni? Elvetted az ágyamat?! Akkor én is elveszem, ami a tiéd, ami a legkedvesebb a számodra! Habár a hátamon is feláll a szőr a gondolattól, de mégis megteszem. Nekem senki sem tud ellenállni. Majd én megmutatom neked! Holnapra a Gazdád boldog lesz, ha hozzám érhet, egy hét múlva már az én gondolataimat fogja lesni. Még ilyet! Hogy van pofája az én ágyamra feküdni?! Rendben, a kesztyűt felveszem, ha harc, hát legyen harc! Esélyed sincs, kisapám...

Degusztáció

Kap.
Ajándékot, az élettől. Valamit, amiért nem fizetett és nem fizethetett, értéke felbecsülhetetlen; nem szolgált rá és nem is érdemli meg. Részese és birtokosa lesz egy másik életnek, felelőse egy mosolynak, egy tekintetnek, egy érintésnek. Ha elfogadja. Ha képes elismerni, hogy egyedül elérni képtelen. Ha képes megalázkodni és megérteni, hogy szüksége van, hiányában van valaminek, ami teljessé teszi. Ha képes kitárulkozni és befogadni, magáévá tenni és eggyé olvadni. Test a testből, lélek a lélekből, fény a fényből. Ha képes egygyé lenni.
Kapocs.
Összeköti azt, ami természetéből fakadóan külön létezik, akár a természet tréfájaként, akár önként vállalt, dacos büszkeségből. Bilincs melyből sérülés nélkül nem szabadulhatsz. Híd, ami átvezet a mélység fölött, ég és föld között. Megtart, ha zuhannál. Visszatart, ha mennél. Összetart, ha egyedül lennél. A részed és a részem, lelkünkbe és szívünkbe vág, pillanatonként fájón édes kínnal emlékeztetve arra, hogy már nem vagyunk egyedül, nincs már "te" meg "én", csak két vérző fél, melyet összefog, míg a sebek beforrnak.
Kapcsolat.
Egy közös gondolat. Egy összenézés. Egy leheletnyi érintés. Tudom és tudod, szavakra nincs szükség, bár egy nyelvet beszélünk. Értesz és értelek, megértesz és megértelek. Nem számít, mekkora idő vagy távolság választ el, nem számít a némaság. Tudom, hogy vagy és tudod, hogy vagyok. Tudom, hogy itt vagy és tudod, hogy itt vagyok. Amikor nekem kell és amikor neked kell. A mérlegnek egyetlen nyelve van, bővülő javainkkal egymást gazdagítjuk. Egymás mosolya fénylik az arcunkon, egymás tükörképe ragyog szemünkben, egymás érintése ég a bőrünkön, egymás hangja zeng a fülünkben, egymás neve pihen a szívünkön.
Kapcsolatban vagyok.
Végre kimondtam.
Végre elhittem.
Végre élek.
Végre.

Ménkű 2

O.K., nem így terveztem, nem így szerveztem, nem így akartam. Kedves, figyelmes, engem akar.
Nem lennék én, ha nem kételkednék abban, hogy valóban jól esik a jelenléte, és nem csak a fene nagy párkeresős projekt miatt lélegzek fel, hogy végre ismét kellek valakinek, és nem csak barátként.
A kutyáját bemutattuk a Dögnek, meglepő módon a hiszti elmaradt, a távolságtartás érthető volt mindkét részről: A dög sértődötten elvonult, fújt, amikor a kutyus a közelébe ment, de nem történt tragédia és nem stresszelte agyon magát.
Már csak és csupán azt szeretném, hogy egyszerre legyen rendes munkám, rendes párkapcsolatom és rendben az egészségem. Nagy kérés?

Ménkű

Pedig azt mondják, csalánba nem üt. Láttam én, hogy szarul mennek a dolgok. Azt azonban nem gondoltam, hogy az egész céget megszüntetik.
Lapátra kerültem, semmi tartalék, egy hónapom van, hogy olyan munkát találjak, ahol annyit fizetnek, amennyiből ki tudom fizetni a hiteleim és ennivalót is tudok venni.
A hír még friss, még nem tértem magamhoz.
De félek. Egyre vonzóbb az a lehtőség, hogy otthagyva mindent éljek a mának, tart, amíg tart, amíg egy aranylövéssel minden véget nem ér.
Ma három éve halt meg Drágám, sokat gondolok rá. Jó lenne vele lenni. Akár itt, akár ott.

Bűvölet

Nem mondom, hogy nem irigylem a szabadosságot és szabadságot, a felelőtlenséget és gondtalanságot, a pillanatnak élést. Amikor megszűnik a világ, csak test és test, hús és hús. Fülledt, párás, ködös, édes.
De nem merem. Nem csak a gyenge szervezetem, a hónapok óta tartó hasmenésem miatt, a lassan épülő, bizonytalan lábú biztonságom miatt. Félek, ha elkezdem, nem bírom abbahagyni.
Amikor senki nem vár semmit, senkinek sem kell megfelelni és senkinek nem akar megfelelni az ember, amikor csak én számítok, az én érzéseim és az én vágyaim. A gondatlanság és gondtalanság sűrű, izzadt keveréke. Nagyon vágyom rá, pont ezért nem merem bevállalni.
Talán máskor. Hátha addig jön valaki, hogy megmentsen önmagamtól. Addig is, féltem őket és irigylem őket. Nem tőlük félek. Magamtól.

Vadászat ON

A szombati korai ébredésnek köszönhetően piszok sok mindent sikerült elintéznem hétvégén, Emberből is kihúztam, hogy barátom szívesen lenne, párom nem.
Bizonyos szempontból örülök, annyira nem lehetek rettenetes ember, ha barátnak szinte bárki szívesen lát. Ember is komolyan gondolja, kivételesen ő keres, ajánl közös programot.
Azért elgondolkodtató, hogy a HIV mennyire befolyásoló tényező ebben a helyzetben. Szexre jó vagyok, barátnak jó vagyok, társnak nem.
Mivel így a vadászszezon újraindult, az önkéntes cölibátusnak egyelőre vége, természetesen az alkalmi, (saját bevallása szerint) szintén negatív szexpartner akár kapcsolatot is elképzelne velem. Kár, hogy már az első üzenetváltásnál kiderült, én nem. A személyes találkozás ezt tovább erősítette; a szex jó volt, a beszélgetés során azonban egyértelmű lett, nem tudnám páromként kezelni. Akarok társat, de nem minden áron. Szexre jó, barátnak vagy társnak nem.
Nem vagyok a szeroszorting híve, de azért elgondolkodtam, hogy talán egyszerűbb lenne a magamfajták között keresni.
Bármennyien is rinyálnak, a neten lehet ismerkedni. Szexpartnert nagyon könnyű találni, de akadnak olyan értelmes emberek is, akik másra is vágynak. Minden esetben, amikor negatív a beszélgetőpartnerem, fű alatt vagy kimondva ott a kétely: képes lenne egy negatív komoly kapcsolatba bonyolódni egy pozitívval? Eddig azt gondoltam, semmi sem gátolja meg, ha két ember szereti egymást. kezdek azonban afelé hajlani, hogy ez valós probléma mások számára.
Meglátjuk. Az új Ember szintén negatív, nemsokára meglesz az első randi. Azt már tisztáztuk, szimpatikus vagyok, de azt is, hogy a státuszom erős megfontolásra készteti.