2011. november 24., csütörtök

Dilemma

Van, amikor azért nem írok, mert magam sem akarok szembesülni a fájdalommal és kínnal, ami bennem van.
Van, amikor azért nem írok, mert túlcsordul bennem a boldogság, és arról sem egyszerűbb írni.
Az utóbbi időben annyi jó dolog történt velem amitől újra "Isten tenyerén" érzem magam, hogy csak kapkodom a fejem.
Amikor minden összedőlt, lehetőséget kaptam, hogy tégláról-téglára újra felépítsem az életem.


2011. november 13., vasárnap

Egy ballada margójára.

Amikor Amszterdam kikötőjéről énekelnek, amikor nem bánt semmi, amikor békében vagyok önmagammal és a világgal, amikor nem vagyok éhes és szomjas, amikor nem aggaszt semmi, amikor nem akarok semmit tenni és semmit megváltoztatni, amikor nem félek, amikor nem fázok, amikor nem kapaszkodom kétségbeesetten a valóságba, amikor nem ragadom meg kétségbeesetten a józan logikát, amikor nem remegnek a kezeim, amikor lassabban ver a szívem, amikor itt vagy a közelemben, amikor vasárnap délután csend van, amikor szeretlek boldog vagyok.

2011. november 10., csütörtök

Est-eb-éd

- Hahó!
- Hmffhmmm...
- Van ott valaki? Illetve tudom, hogy ott vagy, csak nem akartalak zavarni...
- Elnézést, épp vacsorázom. Mit óhajt?
- Nagyon finom illatok jönnek onnan... Mi eszel? Érzem az illatát, az előbb aludtam, aztán megéreztem ezt a finom illatot... Szóval közelebb mehetnék?
- Azt hiszem, hiába is próbálnám távol tartani... Mit tehetek önért? Amennyiben lehetséges, szeretném folytatni a vacsorámat.
- Óóóó... Te kapsz vacsorát? Tudod én csak reggel kapok enni, a Gazdi szerint elhíznék, ha folyton ennék... Te szép kövér vagy... Már ne vedd sértésnek. És szép fényes a bundád... Közelebb mehetek?
- Köszönöm. A megfelelő táplálkozás mellett a gondos ápolásnak köszönhetően ilyen a szőrmém. Amúgy minden csak idomítás kérdése. A jól idomított Gazdi mindig ügyel arra, hogy a cica tálkája ne legyen üres.
- Akkor én valamit biztosan elrontottam... Pedig mindent megtettem... Mégsem kapok este enni. Pedig úgy igyekszem jó lenni, meg okos, meg figyelmes, meg engedelmes, meg nagyon-nagyon-nagyon szeretem a Gazdit... Lehet, hogy ez tényleg így a jó nekem... Mmm.... milyen finom illatok... Várj, felállok... tényleg tele van a tálkád, mind a kettő... nagyon jól néznek ki... Vajon miért rakták olyan magasra?
- Mégis, mit gondol? Amióta betolakodott az életembe, egyetlen falat étel sem maradhat érintetlenül a szokásos helyén... Ahogy elfordulok, ön már el is tüntet mindent az utolsó morzsáig. Mire való ez a mohóság?
- Én nem vagyok mohó, csak éhes... Uh, mennyire éhes vagyok... hallod, ahogy korog a gyomrom? Mert én hallom, folyamatosan. Ó, ha csak egy kis kajám lenne... nem kellene sok, csak épp az íze kedvéért...
- Ahogyan már mondottam volt: minden csak idomítás kérdése. Idomítsa úgy a Gazdiját, hogy mindig legyen a tálkájában étel... Ehhez nem kell sok ész, talán még önnek is menne...
- Én nem tudom, hogy kell idomítani. Én csak azt tudom, hogy a Gazdi szeret engem, még akkor is, ha nem ad vacsorát... mindig elvisz sétálni, meg játszik velem, meg vakargatja a fülem tövét. Meg a hasamat... Olyankor a boldogságtól nem érzem, hogy éhes vagyok... Ó, de finom illatok jönnek onnan föntről... Nem tudnál adni egy kis ennivalót?
- Ezt nem tartom jó ötletnek. Nem elég, hogy kitúrt az ágyamból, most már a vacsorámra fáj a foga?
- Nem fáj a fogam, csak éhes vagyok. Oúúú, de éhes vagyok, megnézhetem még egyszer? Igen, még rengeteg kajád van, és még mindig nagyon jól néznek ki... Ó, bárcsak nekem is lenne valami ennivalóm...
- Tudja mit: ha már a saját Gazdiját nem tudja megnevelni, próbálkozzon az enyémnél. Évek kitartó munkája eredményeként minden rezdülésemet ismerni, elég egyszer szólni és már tálalja is a csemegét. Ha jól láttam, ezt az oldalát már ön is ismeri. Próbálja ki, menjen oda hozzá, jelezze, hogy éhes. Meglátja, nem kell sokat győzködni. Még önnek sem. Na ezt nevezem én idomításnak.
- Megpróbálnám, de itt van a Gazdim, ő pedig biztosan nem engedné. És nem szeretném, ha a Gazdi elégedetlen lenne velem. Amikor megszid, akkor már nem vagyok éhes, sőt, olyan, mintha kavics lenne a gyomromban, és nagyon szégyellem magam. Oúúú, csak ne érezném azt a finom illatot. Közelebb mehetnék egy kicsit? Látod, épp elérem a párkányt! És így kényelmesebb is, jobban látom a tálkáidat. Mennyi étel! Nem adnál egy keveset? Ó, kérlek, csak egy falatot... Csak egyetlen apró falatkát...
- Khhh... Mégis, mit képzel már megint? Azonnal vigye innen a mocskos mancsát!
- Bocsánat, nem akartalak megbántani. És nem is mocskos a tappancsom, csak egy picit poros, mert az előbb voltunk sétálni. Szóval adnál egy kis ételt, neked olyan sok van, és olyan finom az illata... Oúúú, ígérem, legközelebb megtörlöm a lábam, mielőtt a párkányra teszem. Légyszi-légyszi, egy kicsike falatocskát...
- Még mit nem! És velem mi lesz később, éjszaka, amikor megéhezem? Azt képzeli, hogy ön miatt hajlandó leszek reggelig éhezni? Nézzen rám: ön szerint ez a bunda magától ilyen dús, selymes, fényes?! A titka a helyes, gyakori táplálkozás és a rendszeres tisztítás. Nem kívánok úgy kinézni, mint ön. Nézzen magára: hát hogy áll a szőre? Úgy néz ki, mint egy súrolókefe! Nem kívánhatja, hogy az elégtelen táplálkozás következtében én is odig süllyedjek.
- Azért ilyen a bundám, mert szálkás szőrű vagyok. De valóban, neked sokkal gyönyörűbb a bundád... És sokkal finomabb az illatod... és a vacsorádnak is nagyon finom az illata... Óúúú, nem adnál legalább egy harapást? Kérlek szépen, aztán ígérem, békén hagylak, nem is zavalak tovább, észre sem fogsz venni...
- Azt erősen kétlem. Sajnálom, elláttam tanácsokkal, ebben a kérdésben csak magára számíthat. Próbálkozzon a Gazdiknál. És ha most megbocsát, folytatnám a vacsorámat. Teljesen megszárad.
- Óh. Bocsánat, nem akartalak zavarni. Akkor én most elmegyek... Pedig még mindig éhes vagyok. biztos, hogy nincs egy kis felesleges kajád valahol?
- Egészen biztos. Már az összes tartalékomat megtalálta és felzabálta. Még szerencse, hogy ide nem tud feljönni.
- Sajnos tényleg nem... Pedig olyan szívesen megkóstolnám a vacsorádat!
- Afelől szemernyi kétségem sincs. Nos, ha megbocsát...
- Igen, igen, megyek már. Jó étvágyat! Oúúú... Megyek, megpróbálok aludni, de szerintem az éhségtől már az ágyig sem jutok el... Valahol félúton össze fogok esni, talán épp az ajtóban...
- Jó próbálkozás. De én sem most jöttem le a falvédőről. További szép estét!
- Szia, még találkozunk!
- Vállalom az elkerülhetetlent. Jó pihenést!
- Szia. Akkor én most elmegyek...
- Mffmmhmmm...

2011. november 9., szerda

Túl sok öröm

Ajándékozok neked egy rózsát,
Egy vörös rózsát, mindent lefesteni.
Egy rózsát minden könnyedért, hogy megvigasztaljon,
És egy rózsát, hogy szerethesselek.
Ajándékozok neked egy rózsát,
Egy fehér rózsát, mintha a menyasszonyom lennél,
Egy fehér rózsát, segítsen neked elfelejteni
minden kis fájdalmat.

Antonio vagyok és őrült.
'54-ben születtem és itt élek gyermekkorom óta:
Azt hittem, démonokkal beszélgetek,
Így negyven éve bezártak egy elmegyógyintézetbe.
Azért írom neked ezt a levelet, mert nem tudok beszélni.
Bocsáss meg a kisiskolás kézírásért -
És meglepődök, hogy még van bennem érzelem -,
De a kéz bűne, mely nem szűnik remegni.

Olyan vagyok, mint egy zongora törött billentyűvel,
Részegek zenekarának disszonáns akkordja.
A napok és az éjszakák egyformák
Az opálos üvegeken átszűrődő kevés fényben.
Magam alá csinálok, mert félek.
Az egészségesek társadalmának mindig söpredék voltunk,
Vizelettől és fűrészportól bűzlők:
Ez egy mentális betegség és nem létezik gyógymód.

Ajándékozok neked egy rózsát,
Egy vörös rózsát, mindent lefesteni.
Egy rózsát minden könnyedért, hogy megvigasztaljon,
És egy rózsát, hogy szerethesselek.
Ajándékozok neked egy rózsát,
Egy fehér rózsát, mintha a menyasszonyom lennél,
Egy fehér rózsát, segítsen neked elfelejteni
minden kis fájdalmat.

A bolondok kérdőjelek mondat nélkül,
Űrhajók ezrei, amelyek nem térnek vissza a bázisra,
Babák, melyeket kiterítettek a napra száradni.
Az őrültek egy olyan Isten apostolai, aki nem akarja őket.
Havat barkácsolok magamnak polisztirolból,
A kórképem az, hogy egyedül maradtam.
Most vegyetek egy távcsövet…. mérjétek fel a távolságokat,
És nézzetek rám és magatokra… ki veszélyesebb?
A kórtermekben titokban szerettük egymást,
Kihasítva egy sarkot, mintha csak a miénk lenne.
Néhány pillanatra emlékszem, amikor élőknek éreztük magunkat,
Nem úgy, mint az archívumokba zsúfolt kórlapok.
Az emlékeim közül az utolsó leszel, ami elszáll:
Olyan voltál, mint egy radiátorhoz kötözött angyal.
Mindazonáltal én még mindig várlak,
És ha lehunyom a szemem, érzem a kezed ahogy végigsimít.

Ajándékozok neked egy rózsát,
Egy vörös rózsát, mindent lefesteni.
Egy rózsát minden könnyedért, hogy megvigasztaljon,
És egy rózsát, hogy szerethesselek.
Ajándékozok neked egy rózsát,
Egy fehér rózsát, mintha a menyasszonyom lennél,
Egy fehér rózsát, segítsen neked elfelejteni
minden kis fájdalmat.

Antonionak hívnak, és a tetőn állok.
Kedves Margaríta, húsz éve várlak.
Mi vagyunk az őrültek, amikor senki sem ért minket,
Amikor még a legjobb barátod is megcsal.
Itt hagyom neked ezt a levelet, mennem kell.
Bocsáss meg a kisiskolás kézírásért.
Meglep téged, hogy vannak még érzelmeim?
Lepődj meg újból, mert Antonio tud repülni!