Klónomat keresem

Röviden az elmúlt két hét: takonykórba estem, még nem lábaltam ki egészen, éppen a második kritikus szakaszban vagyok. Amúgy sem jelentéktelen méretű orrom most duplájára dagadt, a piacon egy néni tévedésből krumpli helyett a kosarába akarta tenni.
A futószalag mellett fellázadtak a robotok, pillanatnyilag a személyi állomány 30%-a új állást keres, természetesen a vezetőség tudta nélkül. Egy részük már talált. Ebből kifolyólag minden egyes csavar rögzítését térden állva, könyörögve, mindenféle nem anyagi jellegű ellenszolgáltatást felajánlva lehet elvégeztetni. Ma próbáltam felhívni a vezetőség figyelmét a helyzet abszurd voltára, mint kiderült, senki semmiről nem tudott semmit, annak ellenére, hogy az érintettek már hosszasan és titokban tárgyaltak az igazgatói karral. Most besúgónak érzem magam.
Az ügyfélkör csodálatos és nem várt bővülésének köszönhetően rendszeresen éjfélig húzom az igát. Részben a fent már leírt nehézségek miatt, részben azért, mert a "holnap" mint olyan nem létező fogalom a csavargyárban. És igen, eljött a pillanat, hogy a csavarozógép ismerete nélkül én is csavargatok, holott a munkaköri leírásomban még mindig csak az olajozás szerepel. És mindenki örül, aki nem, az nem meri megmondani, majd ha levonult az ár.
És ha másfél munkahely nem lenne elég, egy hete tanlázban égek, holnaptól hivatalosan heti kétszer tanítani fogok. Amikor utoljára csináltam ilyet, a magántanítványaim egy hónap után megszöktek. A hivatalosak csak azért nem, mert úgysem kaptak mást.
Ma este még meghúzok néhány csavart, utána a holnapi órára vágok némi videót és szerkesztek egy kis szöveget, aztán beásom magam az ágyba.
Viszont végre elolvastam mindenkit, bepótolva a szégyenletes lemaradásom parányi darabkáját legalább. A drága Thia próbált szólítgatni, de a reakcióidőm jelenleg egy hét, így feladta, pedig Ana játéka tényleg érdekes.
És nem, nem panaszkodok: a náthán kívül minden bajt mindig magamnak keresek. Bár az utóbbi idők masszív alkoholizmusa miatt lehet, hogy a nátha begyüjtésében is volt némi szerepem. De legalább arra nem emlékszem.

Bocs...

Még élek, de alig...

Egy kicsit

Nem haltam meg, csak egy kicsit. Régóta tolódik egy beszélgetés, nem rossz, csak egy kicsit kellemetlen. Magamba fojtom, dédelgetem, de leírni nem lehet, a telefon sem jó, mert látni kell az arcot, a grimaszt, a szemöldökráncolást és a mosolyt.
És régóta adós vagyok egy másik beszélgetéssel, hogy a 25%, ami az enyém, valóban annyi-e, és egyébként is, mi a francot akar tőlem. Most, hogy a vacsorát a sütőből transzponáltam a hűtőbe, egy kicsit bosszús vagyok. A kaja a nagy csokor virággal (tudom, nyálas vagyok) ugyanis része lett volna a jogos negyedemnek, de a fél elvitte.
És tartozok még egy másik beszélgetéssel, bár ha várok vele egy kicsit, már nem lesz aktuális. Addig is, napi nyolc órában borzolódnak az idegeim, próbálok egyensúlyozni a kötélen, a nyakamban meg ott ül egy csapat majom, nem szeretném, ha bármelyikük leesne, mert nem biztos, hogy túlélné. Lehet, hogy túl komolyan veszem az életüket. Mindig azt hittem, mi egy szép nagy és boldog család vagyunk. Hihetetlen, hogy ennyi intelligens ember mennyire irracionális tud lenni, ha józan ésszel megérthető és megoldható dolgokról van szó. Bár nincs min csodálkozni, ha egy, a jelen pillantaban keletkező probléma gyökereit mindenáron az összes, múltban történő eseményből vezetik le.
És ma figyelmeztettek arra, hogy meg kell beszélnem valamit Valakivel, mert az, amit ma elmondtam részben bullshit, bár egy kicsit sem volt hazugság, de az igazság el nem mondása is lehet félrevezetés. A beszélgetést viszont kizárólag face to face tudom elképzelni, de ezt már egy évvel ezelőtt is próbáltam, csak éppen a hang a torkomon akadt. Kínos, hogy a másik fél ismeri annyira az emberi nemet, hogy ezt kiszúrja. Vagy csak ő is tartozik egy beszélgetéssel.

Mi van?

Facér vagyok, kérem szépen. Vagy szalma. Vagy csak árulom a kissé megfonyadt petrezselymet. Jó, szárított petrezselyemgarnulátum-kivonatot. A kereslet-kínálat farkastörvényei szerint a túlkínáltba kerültem.

A napokban adtam a lámpánál egy százast a soros kéregetőbácsinak, aki ellenszolgáltatásként újság helyett jó szóval kínált:
- Otthon már várja a fiatalság?
- Á, dehogy!
- Miért?
- Fiatal vagyok én még ahhoz...
- Maga?! Fiatal?!
A lámpa ekkor váltott zöldre, valamelyikőnk szerencséjére.

Azt nem mondon, hogy egy világ omlott össze bennem, de rögtön belenéztem a visszapillantóba, valóban újabb szarkaláb, láthatóan őszülök. Szóval azóta a társkereső oldalakon is javítottam az életkoromat 24-re, viszont a farkam méretét is felfelé kerekítettem. Még néhány év, és már retusált képet sem küldhetek tiszta lelkiismerettel. A folyamatot lassítandó, kinéztem magamnak a HyperLiftExpert újabb biokémiai mesterművét a drogériában, de előbb még elgázolom minden bajom okozóját, vagy legalábbis visszakérem a pénzem. Vagy mégis inkább az újságot választom.