2008. február 28., csütörtök

Klónomat keresem

Röviden az elmúlt két hét: takonykórba estem, még nem lábaltam ki egészen, éppen a második kritikus szakaszban vagyok. Amúgy sem jelentéktelen méretű orrom most duplájára dagadt, a piacon egy néni tévedésből krumpli helyett a kosarába akarta tenni.
A futószalag mellett fellázadtak a robotok, pillanatnyilag a személyi állomány 30%-a új állást keres, természetesen a vezetőség tudta nélkül. Egy részük már talált. Ebből kifolyólag minden egyes csavar rögzítését térden állva, könyörögve, mindenféle nem anyagi jellegű ellenszolgáltatást felajánlva lehet elvégeztetni. Ma próbáltam felhívni a vezetőség figyelmét a helyzet abszurd voltára, mint kiderült, senki semmiről nem tudott semmit, annak ellenére, hogy az érintettek már hosszasan és titokban tárgyaltak az igazgatói karral. Most besúgónak érzem magam.
Az ügyfélkör csodálatos és nem várt bővülésének köszönhetően rendszeresen éjfélig húzom az igát. Részben a fent már leírt nehézségek miatt, részben azért, mert a "holnap" mint olyan nem létező fogalom a csavargyárban. És igen, eljött a pillanat, hogy a csavarozógép ismerete nélkül én is csavargatok, holott a munkaköri leírásomban még mindig csak az olajozás szerepel. És mindenki örül, aki nem, az nem meri megmondani, majd ha levonult az ár.
És ha másfél munkahely nem lenne elég, egy hete tanlázban égek, holnaptól hivatalosan heti kétszer tanítani fogok. Amikor utoljára csináltam ilyet, a magántanítványaim egy hónap után megszöktek. A hivatalosak csak azért nem, mert úgysem kaptak mást.
Ma este még meghúzok néhány csavart, utána a holnapi órára vágok némi videót és szerkesztek egy kis szöveget, aztán beásom magam az ágyba.
Viszont végre elolvastam mindenkit, bepótolva a szégyenletes lemaradásom parányi darabkáját legalább. A drága Thia próbált szólítgatni, de a reakcióidőm jelenleg egy hét, így feladta, pedig Ana játéka tényleg érdekes.
És nem, nem panaszkodok: a náthán kívül minden bajt mindig magamnak keresek. Bár az utóbbi idők masszív alkoholizmusa miatt lehet, hogy a nátha begyüjtésében is volt némi szerepem. De legalább arra nem emlékszem.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Minden rendben veled?

Dementia Schikk írta...

Persze, drágám.
Csak épp az olvasásotokon kívül másra nincs időm...

Névtelen írta...

Képzeld! Március van! Méghozzá 28-a! Pont egy hónapja nem írtál, megünnepelhetnéd ezt egy bejegyzéssel! Na? :))