Üröm

Erre mit mondjak?
Nem szabad, nem lehetne, nem akarom, nem tisztességes.
De jó lett volna még egy kicsit, még tovább, nyugodtan, kicsit meg-megpihenve. Azt nem mondom, hogy így is több, mint amiről álmodtam, az nem lenne igaz. De attól mindenképpen, mint amire számítottam. Jó volt újra látni és érezni, akkor is, ha fájt. Nem a hosszú szünet miatt, hanem inkább azért, mert az idő kereke visszafordult egy évet. Ami akkor szakadt, most újra összekötötték.
És közben más lettem, nem tudom, hogy ő milyen lett. Két ismerős idegen.
Mindig azt mondtam, hogy nem változom. Pedig igen, minden egyes egyedül töltött perccel jobb leszek. Megtanulom, amit nem tudtam, ami miatt nem működött.
Nem akarok most semmit. Remélem, most nem rontom el. Remélem, most nem romlik el.
Egyébként zúg a fejem, és nem a sok mojito miatt.
Nem akarom újra...
Nem akarom, hogy vége legyen.

Édes otthon

A balatonparti egyhetes, lékhorgászattal egybekötött rettenetrôl nem beszélek. Most inkább csendben haldokolnék a kánikulában.

Szünet.

Megyek egy hétre apáskodni a két örökbefogadómmal. Ha túléltem beszámolok, de mérget ne vegyetek rá.

Na most.

Reggel a kávét szürcsölgetve hirtelen észrevettem egy különös ízt. Először kardamomra gyanakodtam, aztán egyre határozottabban muskátliszerűvé vállt. Ezen már meglepődtem. Nagyokat szívtam a cigarettából, de mintha az is muskátlis lett volna, aztán a narancslé is. Ezen a ponton elkeseredtem, mert egyértelmű tanúbizonyságát észleltem annak, hogy az érzékeim kezdik felmondani a szolgálatot, ugyanis ötven méteres körzetben egyetlen muskátlit sem láttam. Aztán rájöttem és egyfajta megkönnyebbüléssel nyugtáztam, hogy a tömény Domestosba áztatott kiskanállal kevertem meg a kávét. És hirtelen az is beugrott, hogy tizenharmadika van.

Pride még egyszer

Gondoltam, végigkommentelek mindenkit, mert egyikükkel sem tudok teljes mértékben egyetérteni.
A legszomorúbb, hogy a vita nem arról szól, hogy most házasság vagy regisztrált élettársi kapcsolat, hogy az a bizonyos plakát miért jó és miért nem.
Mivel kényszeres pártatlan vagyok, kivétel nélkül minden belinkelt véleményt minden oldalról elolvastam az összes kommenttel együtt, és kivétel nélkül mindenki azzal foglalkozik, hogy tollboa vagy bőrnadrág, nyunyó vagy maci, exhibicionizmus vagy skizoid homofóbia, abszolút intoleráns módon lehúzva a másikat Szent Tolerantia nevében.
A magam részéről papírom van a skizofréniáról, bevallottan mizantróp vagyok, lehetőség szerint egy szál semmiben közlekedek, ahol nem csuknak le miatta, a fodrászunk már összekevert a húgommal, a társkereső oldalakon kizárólag macikat ikszelgetek és sem a bakancs, sem a cuki tűsarkú nem áll igazán jól, tapasztalataim szerint. Mindezekből kifolyólag mindenki engem sérteget.

Zila

Néhány rövid után, már lefekvéshez készülôdve végre csak elhangzott néhány lényeges mondat.

Például, hogy volt teszten és negatív. Ezt eddig csak sejtettem.

Elhangzott a legnagyobb félelme, amit már úgyis tudtam: elhagy-otthagy mindent, aztán pár hónap után seggbe rúgom és elhagyom. Erre mi lehet mondani? Ha nem teszi meg, akkor azért rúgom seggbe.

És persze elôjött Honey, aki most kezdi a gyógyszert, Shiva, aki épp most szenved miatta. Mert minden alkalommal, amikor ellenôrzésre megyek ez jár a fejemben: ki lesz ott mellettem, ha szarul leszek? Majd megoldjuk, nem szereti a témát. Én azt akarom, hogy akkor ô legyen ott.

Nagyon szeret. Van, amikor ez kevés, tíz évnyi ígérgetés után különösen. Tíz évnyi vihar és napsütés után csoda.

Vannak dolgok, amiket nem lehet mérlegen lemérni.

Éjjel arra ébredtem, hogy az arcomat simítja.

Golyózás

Kolléga kigolyózása részemről befejezve, a befutó időközben elkelt.
Nem érzem a jól végzett munka örömét, különösen, hogy politikai okokból nem mondhatom a szemébe. Ez van. Mocsok vagyok.

Érzelmeim a felvonulással kapcsolatban időközben pólust váltotak: annyi geciség áramlik mindenünnen, hogy csak azért is alapon megjött a kedvem elmenni. Ha nagyobb hatásom lenne a környezetemre, másokat is beszerveznék. Menjünk minél többen, öltözzünk pizsibe vagy egyen szürkébe, ha ugyanúgy fizetünk adót mint mások, ugyanúgy dolgozunk mint mások és kissé patetikusan, de már napok óta a fejemben jár: ugyanúgy vérzünk mint mások, akkor miért nincsenek olyan jogaink, mint másoknak?
A házasság jogának tiltása azon az elven alapul, hogy a család az utónemzés helye és eszköze. Hol vagyunk már ettől? Anno a tanítványaim nyolcvan százaléka csonka vagy éppen csonkuló családban élt.
Ha nincs házasság, akkor egyéb jogok sincsenek. Nem akarok templomba menni, a templom engem nem fogad be, bár lehet, csak rosszkor rossz helyen voltam. De egy törvény által elismert és a házassággal mindenben egyenrangúnak elismert kapcsolat lehetősége elég is lenne.
Az örökbefogadás megtiltása pedig azon alapul, hogy egy buzi alkalmatlan a nevelésre, bennefoglalva perverz. Nem képes pozitív viselkedésminták átadására.
A társadalom átnevelése nem cél, de amíg egy tanárt kirúgnak azért, mert meleg, amíg a nem megtiltják a szexuális felvolágosítást, ha melegek tartják van még mit tenni, és ezért nem a melegek a felelősek.
A másik lehetőség, hogy kevesebb a jogunk, fizessünk kevesebb adót.
Picit elborult az agyam, inkább abbahagyom.

Z

Most ment el tőlem Z. Remélem, hogy nem volt józan. Vagy beszedett valamit. Iszonyatosan szét volt esve, magáról semmit sem mondott, viszont az én kapcsolataimat megpróbálta ízekre szedni. Ezt követően pedig elsétált.
Ha ezzel jár huszonakárhány év fertőzöttség, akkor valószínű, hogy nem érem meg, az asztrológusom azt mondta, hogy nem fogok leépülni.

Sok okos ember

Szóval a plalát nem jött be egy csomó embernek, egy csomóan azt is megmondták, miért. Magamat is beleértve.
A megoldáshoz azért nem kerültünk közelebb. Most mi elgyen? Nyilván a szervezőknek szélesebb körrel kellet volna egyeztetni. Ez nem történt meg.
Az üzenettel senki sem foglalkozik.
Várom a fejleményeket.

Esik az eső

Mi lehet tenni egy olyan pasival, akinek a legnagyobb problémája az életben a gyatra szexuális élete?
Beszéltem Z-vel, az általam ismert legrégebben pozitív. szarul van, megsimiznám, de inkább alszik.

Pedig jövő héten lesz 13.

Mármint péntekkel együtt. Sajnálom Nefit, és a lányát is ez után a plakát után. Én az oviban Katicát, alsósként Piroskát szerettem. Az öcsém a tanítónénibe volt szerelmes. A húgom meg jól elvolt egyedül, sohasem tudtam, mit csinál a suliban. Mintha egy másik bolygón lett volna. Ez érdekes, erre most jöttem rá.

A kampány viszont kezd testet ölteni, érthetőbbé válik de nem kevésbé botrányossá, az apróbetűs mondanivalóig senki sem jutott még el.

Másfelől pedig most kedvem lenne ordítozni, igaz nem a plakát miatt. Az is igaz, hogy ma leüvöltöttem a tisztelt új kolléga fejét. Megjegyezném, ez olyan ritkán történik meg, hogy általában feljegyzik és mutogatják az utókornak. De ha egyszer a szép szóból nem ért, mondja a hülyeségeit ahelyett, hogy a munkáját végezné mindenki idegeire megy. És senki sem volt hajlandó megmondóembernek lenni, holott mindenki idegei kocsányon lógtak.
A szomorú az egészben, hogy szeretett vezérünk semmit sem látott az egészből, begubózott a saját kis világába, a napokban felhívtam már a figyelmét egy robbanásveszélyes helyzetre, mire halál komolyan megkért, hogy ne fenyegessem. Ezt követően szépen,nyugodtan elmagyaráztam, hogy nem fenyegetek, de ha nem csinál valamit, a cég összeomlik. Csodák csodája megértette.
Most pedig megint egy ilyen helyzet, vadiúj kolléga helyett kell egy új ember, asap, mert mindenki síkideg és ez hosszú távon nem túl egészséges. Ha nem lett volna szarrágó, lett volna jobb ember, igaz, nem ennyiért. És megint nekem kell megmondani a frankót, mert a többiek csak nyelik a dühöt és a szekér meg nem akar haladni. Szóval jövő héten új kolléga útilaput kap, vagy ő, vagy a többiek.
Tele van azzal a hócipőm, hogy szürke eminenciásként ott álljak a háttérben, egyengessem a cég ügyeit, békítsek ha összevesznek, kérjek, könyörögjek, udvaroljak vagy fenyegessek, manipuláljak, döntéseket hozzak az orra előtt, miközben ebből semmit sem vesz észre. És sem jogom, sem kötelességem nem lenne ilyesmikkel foglalkozni, a dolgom annyi hogy nyaljam az ügyfelek valagát és zsíros számlákat állíttassak ki. De ha nem csinálnám,senki sem dolgozna és bármennyire jó a nyelvtechnikám, olyan mélységekig nem tudok eljutni, hogy az önmagában elég legyen.
És ha már belejöttem, drágaszágom fejét is leüvöltöttem, igaz, inkább csak képletesen: először is, miután kiderült egy apró félreértés (félrefordítás), időben, én vettem észre, elkezdett nagyon lassan beszélni és mindent háromszor elmondott és visszaolvastatta velem a ma küldött faxot. Mikor jeleztem, hogy értettem, nyugodjon meg, még egyszer elmondta. Majd még egyszer. Ezen a ponton szakadt először a cérna, úgyhogy közöltem, hagyjon lógva és ne nézzen hülyének, ne kezeljen idiótaként, tévedtem, elnézést, magamtól is rájöttem és nincs szükség további ismétlésekre. Erre még egyszer.
Kis stresszmenedzsment után megkértem, hogy hagyjuk a munkát, mondjon nekem inkább szép és kedves dolgokat, mire sürgősen le kellett tennie a telefont, hogy majd visszahív, addig is hívjam fel a kedves ügyfelet, aztán majd számoljak be az eredményekről. Persze kedves ügyfél péntek este nem vesz fel telefont, kapott egy imélt, így amikor visszahívott csak bókokat vártam, ekkor felhozta, hogy ekkor és akkor miért nem üzentem,és hogy neki gyanús ez az egész. Itt szakadt másodszor a cérna, felhívtam a figyelmét, hogy momentán nem kúrok félre senkivel, amikor azonban megtörténik, ő lesz az első, akit értesítek.
Hozzá kell tenni, hogy ma is a szokásostól később értem haza, legalább egy órával, tehát a beszélgetés azzal indult, hogy egy óra késésért miatt még felesleges aggódnia, mert nem dugni mentem, nekem a félórás menet nem pálya, a munkaidő vége és a hazaérkezés időpontja közötti időben pedig másra nincs lehetőség.
És most üvölteni szeretnék. Sokat és hosszan.
Nyilván az elfojtott szexuális energia is kiutat keres, de most nem fogok kurvulni, olyan lenne, mint azért inni, hogy felejtsek. Annyira még sohasem voltam részeg, hogy ne tudjam, miért ittam, ráadásul a legdurvább berúgásokat követő minden marhaságomra kristálytisztán emlékszem. Viszont bosszúból mással kúrni már próbáltam, ilyenkor jön össze az az este azzal a pasival, amit és akit a legjobb lenne kitörölni az emlékezetemből.
Megyek pókerezni.

A vátesz

Így legyen a lottón ötösöm, a plakát valóban provokatív, viszont senki sem azzal foglalkozik, amiről szól. És az a bizonyos meg nem nevezendő oldal (csak azért, mert legalább ennyivel is kevesebb hivatkozásuk van a keresőben) is lecsapott a témára:

"Nem elég, hogy torz világképükkel mindennapjainkat fertőzik az ilyen Léderer-, Gusztos-, Szetey-féle köcsögök, de van pofájuk erre még a gyerekeket is felhasználni. Látható, nem tanultak a tavalyi esetből, és most július 5-én ismét végig akarnak vonulni egymást nyalva, nemi aktust imitálva, keresztyén jelképet és a bibliát gyalázva."

Nem akartam nefi blogját elrondítani, de a 8 és 6 éves unokahugaim azért is könnyen veszik, hogy a drágaszágom az én életem párja, mert ő legalább nem nyulkál a bugyijukba, ahogy azt a mostoha-nagyapjuk tette, aki mellesleg ahogy egy nyugalmazott rendőrtiszthez illik, csak feszengeni tudott a jelenlétemben. Mielőtt az esetről tudomást szereztem, mert azt követően csak messziről mert pislogni. Na megint a pedofil téma.

Nagyon várom a többi plakátot, hátha arra terelik a figyelmet, amiről a kampány szól. Egyébként valóban gondolkodtam, hogy lehetne ezt az egészet jól megoldani.

Az első lépés már megvan: létezünk. Szerintem nincs már Magyarországon olyan ember, aki ne tudná, hogy vannak melegek.
Most kellene a második lépés: olyanok vagyunk, mint bárki más. Jó lenne például egy olyan felvonulás, ahol hétköznapi nők, férfiak és gyerekek vannak, akár munkaruhában: orvosok, mérnökök, tanárok, kétkezi munkások. Mi tudjuk, hogy a melegek többsége ilyen, le kellene pattintani viszont a témáról azokat a "heterókat", akik azt képzelik, hogy minden buzi magassarkúban tipeg otthon is. Nekikezdtem kreatívkodni, vegyes eredménnyel, tűrhető ötlet, szoftver- és stílusismeret nélkül gyatra kivitelezés.

Mindenféle

Amióta priváttá tettem a blogot összesen hárman nehezményezték, mindenki rögtön kapott meghívót, de csak ketten látogatnak.
És van egy titokzatos valaki, aki a nickemet hajszolta a gugliban. Onnan tudom, hogy míg pár hónappal ezelőtt naponta ellenőriztem a látogatási statisztikákat, a kapuzárás óta most először ismét eszembe jutott. Ez azért is érdekes, mert magam is nagy keresőbúvár vagyok, Honey ki is akadt, hogy amikor megmutatott egy-két szintén zenész blogot, egy napon belül kiderítettem minden elérhető információt Shiváról (bocs). Meg a főnököm, amikor be akarták vonni egy bizonyos alapítványba, aztán elkezdtem kutatni, és hát nem túl sok de annál szaftosabb infót találtam, és másnap felhívták, hogy nem kéne olyan komolyan venni azokat a híreket. Ahogy én nézem az IP címeket, úgy más is, a céges gépről kerestem, és a címünk tartalmazta a cégnevet. Reménybeli kedves, de nem-tudjuk-honnan-ismerős ügyfelemet a minap sikeresen lekáderoztam, a szakmai önéletrajzát én is megírhatnám, sőt, azt is tudom, mikor és hova szándékozik menni nyaralni. Mondhatni, túlzottan kíváncsi vagyok. Lehet, hogy egyszerűen mániákus. Netcsatlakozással bármilyen beszélgetésbe bekapcsolódok, bármit megtalálok. A kollégáim először nagyon utáltak, mostanra megszokták és alaposan ki is használják.
Szóval a titokzatos keresőmnek átnéztem a találatait, de az inkognitóm biztonságban van. Egyébként a blog lezárásának is ez volt az egyetlen oka, nem akartam mindig mindenről virágnyelven beszélni. Ez rólam szól, nekem, meg annak, akit érdekel.

A tegnapi plakátelemzésem, bár utólag elolvasva - leszámítva a helyesírási hibákat - is helyénvalónak tűnik, egy kissé elhamarkodott volt. A plakátok közül ugye csak ez és a nullkreatív filmes (meleg + film = rózsaszín háttéren lila filmtekercs, amúgy grafikailag ez is nagyon profi munka) az elérhető, de ha jól értem nefi szavait "hát még ki sem jött a többi, na, azok lesznek ám ütősek", akkor lesz más is. Egy nagyobb egység részeként pedig akár értelme is lehet. És ezt nem azért mondom, mert akár a BBDO is lehetne a következő munkahelyem. Meg azért, mert "ismerem" a gyerekeket az anyjukkal együtt. Ez kb. olyan, mintha az ajtó közelében lévő ágyon zajló szexcsatát a kulcslyukon keresztül lesné valaki. Szóval a fikázással még várok amíg kinyílik az ajtó.

Közben pedig toldozgatom a blogot, túl sok minden érdekel, be akarok linkelni egy csomó mindent, de jó lenne mindkét oldalra boxokat rakni, ilyen stylesheet-et pedig nem találtam. És őszintén szólva, képtelen vagyok megcsinálni. De lehet hogy csak lusta. Vagy egyszerűen nincs rá két napom. Na ez nem igaz. Azt hiszem, baromi hosszú lesz a linklista, és hát még össze kell szednem a bátorságom. És a szép rózsaszíntől is meg kellene szabadulni, bár az az imidzsem része.

És ha már a lustaságnál tartok: na erre tényleg gyógyszert kellenem szednem. Egy csomó mindent csinálhatnék, ha nem a számítógép/TV/póker hármassal tölteném minden időmet. Például kitakaríthatnék (ajvé!), elkezdhetnék tornázni, elvihetném Macskát állatorvoshoz (kétszeresen ajvé, a legutóbbi látogatás okozta sokkot még nem hevertem ki), megcsinálhatnám drágaszágom új honlapját, tanulhatnék nyelvet, olvashatnék, vagy legalább elmehetnék sörözni. De neeeeeeeem, itt ülök a gép előtt, és inkább blogot írok. Mindjárt főzök kolbászt, mert azzal kevés a mosatlan, és megeszem a tv előtt. Ja, amerikai e vagyok: napok óta mélyhűtött pizzán és hamburgeren élek, esténként pedig sört vedelve tespedek a tv előtt. Valaki rúgjon már belém.

Ma tettem még egy érdekes felfedezést, köszönhetően a lenti plakátnak: pár évvel ezelőttig mondhatni nem létezett melegbuli nélkülünk, minden este legalább egy, hétvégenként legalább három műintézményt felkerestünk. Miután pozitív lettem és a vadászatról önként, bár korántsem dalolva lemondtam, már csak hétvégén jártunk. Amióta kamingautoltam a munkahelyemen is, már hétvégén sem járunk sehová, drágaszág belefáradt, én meg heteró kollégákkal heteró módon időnként kocsmázok. És nem hiányoznak a bárok. Csak most esett le, hogy miért. rájöttem, hogy nem csak meleg helyeken lehet meleg az ember. Ha látványosan és szándékosan buzulok, a pasiknak már alig szalad össze a szemöldöke, a csajok meg a keblükre vonnak. Én lettem a "meleg, de normális haver".

Egy plakát margójára

Macinál elkezdtem, Gusnál folytattam, de több gondolkodás kellett, amíg rájöttem.
Ez a plakát azért nem jó, mert nem szólít meg. Engem, személy szerint.
Egy ilyen eszköz elkészítésénél vannak lényeges támpontok. Valószínűleg ez adományként készült, ingyen, tehát nem volt brief, vagyis olyan információ-csomag, amely alapján a kreatívok dolgozhattak. Ha mégis létezett volna, kb. így nézhetett ki, persze alaposan lerövidítve:

1. Üzenet
Gyere el, ezzel is nyomatékosítsd, hogy foglalkozni kell a melegek jogaival. Bennefoglalva: foglalkozni kell az emberi jogokkal.
2. Cél
Olyan melegek megszólítása és mobilizálása, akik eddig nem vettek részt a hasonló jellegű rendezvényeken.
3. Célcsoport
A, B, C státuszú, budapesti és vidéki nők és férfiak, 18-80 év között.
3. Hangnem
Közvetlen, aktivitásra motiváló. Kerülni kell a sztereotípiákat, hogy azokat is megszólítsuk, akik nem tudnak azonosulni az általában résztvevő extrovertált LMBT réteggel.
4. Kommunikációs eszközök
Meleg szórakozóhelyeken elhelyezett plakátok esetleg LMBT website-okon elhelyezett bannerek.


Az 1-es pont O.K. Kicsit nehezen, de leesett.


A célcsoport meghatározása jellemző marketinges hiba, ilyen nincs. Vagyis a csoportok léteznek, de olyan kommunikáció, amelyik minden embert megszólít, nem létezik. Fogjuk rá, hogy ez a kreatív budapesti, AB státuszú értelmiségi, de legalábbis értelmes embereknek szól.

A kommunikációs cél elérése elégtelen, részben az eszköz miatt: a meleg szórakozóhelyeket többségében olyanok látogatják, akik a.) elmennek a pride-ra mindenképpen, a nagyasszonyok és a nyunyók le nem mondanának a polgárpukkasztásról b.) közismert melegek, akik nem tudják/akarják felvállalni identitásukat, tehát nem fognak elmenni. A nemrejtőzködő, de nem is partiarcok maximum a kritikák miatt találkozhatnak vele.

A sztereotípiákat sikeresen kikerüli, viszont ha nemlenne odaírva, hogy ez melegeknek szól, magamtól nem jönnék rá. Sikerült abba a csapdába belesnie a kreatívoknak, hogy olyan általánosra fogalmazták az üzenet, hogy bár mindenki belefér (fehérek, feketék, öregek, fiatalok, buzik és cigányok), szinte senki nem tud azonosulni vele.

A képválasztás többszörösen szerencsétlen, mert bár némileg megvalósul a kép és a szöveg egysége és egymást erősítő hatása (alapkövetelmény), de csodálkozom, hogy egy bizonyos internetes oldal - amelyet nem vagyok hajlandó megnevezni- olvasói még nem tépik a szájukat a pedofil buzik miatt.

És nem utolsó sorban: nem szólít meg. Ez azért fontos, mert én teljes mértékben a célcsoporthoz tartozom, mondhatni annak a szívében helyezkedem el: "A" státuszú, budapesti, szellemi foglalkozású, homoszexualitását nyíltan felvállaló 36 éves férfi, aki ugyanakkor sohasem vett még részt hasonló jellegű rendezvényen és tipikus "straight acting", vagyis mozgósítható/mozgósítandó.
De. Én kiállok a jogaimért. Világéletemben kiálltam. Magamért. Ha bármilyen kellemetlenségem származna meleg mivoltomból a munkahelyemen, minimum beperelném a céget. Ha valaki beszól nem sunnyogok el (mondjuk a közel két méteres magasságommal amúgy is nehéz). Ez nekem nem újdonság, edddig is ezt tettem. Viszont, habár a felvonulók kemény magját közelről ismerem, az egyetlen barátomnak nevezhető egyén is köztük lesz, nem állok be a parókások/tolasok közé. Megtehetném, egyetlen ember sem lepődne meg a közeliés távoli ismeretségi körömből. De nem tudok azonosulni a felvonulók által megjelenített viselkedésformával és életmóddal.

Alapvetően az egész fesztivál, sőt, bátorkodom kijelenti, a teljes magyar LMBT közösség kommunikációja rossz, úgy ahogy van. Annak ellenére - kis túlzással -, hogy ha kihalnának Magyarországon a melegek egy pillanat alatt, nem maradna egy használható kommunikációs szakember sem.

A pride, és különösen a felvonulás leragadt ugyanis annál az üzenetnél, hogy mások vagyunk. És ez bizony öreg hiba. Az emberi jogokkal kapcsolatban az elsődleges üzenet az, hogy nem vagyunk mások. Ugyanolyan emberek vagyunk, mint bárki más. Éppen ezért ugyanolyan jogok illetnek bennünket, mint bárki mást. Nem több, de nem is kevesebb.
Sajnos a piros-fehérek lenyúlták a "Te is más vagy, te sem vagy más" fősort, ami talán még menthetővé tenné az imidzsünket.
A lényeg, hogy a látvány (köcsögök női ruhában) és a szöveg (ugyanolyanok) feloldhatatlan paradoxont képeznek a korlátoltabb agyakban. Ami azt illeti, még az enyémben is.

Na szóval kritizálni, azt tudok. Gondolkodtam a megoldáson is, de most már álmos vagyok, meg ehhez még idő is kellene. Ha lesz még kedvem, agyalok.

Tünetek

Mivel masszívan hipochonder családból származom, gyermekkoromban pedig eldöntöttem, hogy mindent akarok csinálni, csak azt nem, amit otthon tanultam, nagyjából leszarom, mi történik velem.
Közel négy éve vagyok écces, jók az eredményeim, és köszönöm, jól vagyok. Vagy nem is tudom. Eddig minden nyavalyámat éveim növekvő számára fogtam. Nekem valahogy teljesen természetes velejárója az életnek az ittfáj-ottfáj. Az is természetes, hogy az öregedéssel párhuzamosan ezek száma hatványozottan növekszik. Basszus, még nem vagyok öreg. Vagy sohasem voltam fiatal. Ez így nem teljesen igaz, feltéve, hogy a lelkesedést a fiatalság velejárójának fogom fel. De akkor már most nem vagyok az. Hagyjuk.
Csak elgondolkodtam azon, hogy miért nem bírok esténként elaludni, stresszesnek korántsem nevezhető életvitel mellett. Miért ébredek züllött arccal és fáradtan bármennyi alvás után. Hogy miért hámlik apró pikkelyekben a bőröm és miért nőttek szemölcstelepek a talpamon. Hogy bár teveüzemmódban elvagyok a legnagyobb kánikulában is és régebben sohasem izzadtam, most miért kell reggelente zuhanyozni, hogy a kollégáim meg bírjanak maradni mellettem. Hogy míg a tartós fejfájást csak hírből ismertem, miért kell fájdalomcsillapítót tartanom magamnál állandóan. Hogy annak ellenére, hogy régebben jógáztam, fociztam, pingpongoztam, túráztam, most miért fáj minden izületem és izmom olyan szinten, hogy gyakran csak görnyedni vagy sántikálni tudok, vagy csak robotzsarusan, csípőből tudok megfordulni. Hogy a korábbi rendíthetetlen, vasszögevő, óraműpontosságú emésztésemből miért lett savanyú vénkisasszonyos borzalom.
Szóval csak úgy eszembe jutott, hogy mi van, ha nem minden harminchatéves ilyen.

Álom

Tegnap este arra hivatkozva, hogy véletlenül az egyetlen általam nézhetônek tartott Stephen King adaptáció ment az excsigán - Halálsoron - fél kettôig netpókereztem, és még így sem tudtam egykönnyen elaludni, többek között azért sem, mert három év alatt elôször hallottam tanúbizonyságát annak, hogy a szomszédoknak van nemi életük. Aztán megint jött a szokásos szürreális, üldözôs-háborús álmom, jókkal és szerencsétlenekkel, akiket megmentek, és nagyon  gonoszokkal, akik elôl menekülök. Szinte mindig kvázi fekete-fehér, némi szépiával keverve, mint egy rajzfilm, csak több akcióval és realistább fenyegetésekkel. És még mindig repülök, még mindig kicsit nehezen lendülök bele, de arra még mindig elég, hogy meglépjek. A szokással ellentétben azonban majdnem elkaptak, és hosszú idô után elôször imádkoztam álmomban, majd egy  "ááááá" jellegû felriadás után szépen befejeztem az imákat, megnéztem Macskát, aki kurvapózban aludt a lábamnál, nyugtáztam hogy mégsem kiáltottam, mert akkor felébredt volna. Ebbôl kifolyólag sikerült azt a következtetés is levonnom, hogy sajnos nincs vámpír a szobában. Egy kicsit gondolkodtam azon, hogy miért éppen most mondam el az összes esti imámat, amire már évek óta nem volt példa. Ezt követôen rájöttem, hogy ezekben az ismétlôdô álmokban azért üldöznek, mert én vagyok a világon az egyetlen, aki képes minden álmában repülni. Aztán visszaaludtam.

Elértéktelenedés

A hétvége, ha másra nem, arra jó volt, hogy bár ennek minden porcikám ellentmond, de el kell ismernem, semmi rendkívüli nincs bennem. Harmincötön túl még mindig girnyó és szőrtelen, de már korántsem ránctalan vagyok. Nem lettem tűzoltó, sem katona, nincs egyetemi diplomám és a magyart sem beszélem tökéletesen. Intelligenciám nem lehengerlő vagy magasabbrendű, a műveltségemen kontinensnyi lukak tátonganak és bárhogy állítom az ellenkezőjét, valóban nem mindegy, mit olvasok. A ponyvaregények és a bulvárhírek nem építenek semmit. Évek óta nem olvastam verset , még dalszöveget is csak kényszerből, egyéb szépirodalomról nem is beszélve. Tíz éve nem voltam színházban vagy koncerten, művészmoziba pedig csak szórólapot vittem. A munkámat átlagosan végzem, gondolom, mert a korábbi híreszteléseimmel ellentétben tudásomhoz és végzettségemhez mérten hálásnak kell lennem a jószerencsémért, az, hogy átlag 10 órát töltök naponta neten nem annak köszönhető, hogy nem alszom.
Nincs kacsalábon forgó kastélyom, de még saját lakásom sem, a lakás, ahol élek, amikor egyedül vagyok napok alatt disznóóllá alakul, amit csak a klasszikus szemétszedős-zsákos módszerrel lehet úgy-ahogy rendbetenni.
Nem öltözködöm eredeti módon, és nem a pénzhiány akadályoz meg abban, hogy hozzám illő darabokat válasszak, hanem az ízlés hiánya.
Kilátástalan kapcsolatban élek.
Nincs kitartásom semmiben, amit elkezdek.
Mos csak ennyi jutott az eszembe.

Béna

béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna, béna,