Álom

Tegnap este arra hivatkozva, hogy véletlenül az egyetlen általam nézhetônek tartott Stephen King adaptáció ment az excsigán - Halálsoron - fél kettôig netpókereztem, és még így sem tudtam egykönnyen elaludni, többek között azért sem, mert három év alatt elôször hallottam tanúbizonyságát annak, hogy a szomszédoknak van nemi életük. Aztán megint jött a szokásos szürreális, üldözôs-háborús álmom, jókkal és szerencsétlenekkel, akiket megmentek, és nagyon  gonoszokkal, akik elôl menekülök. Szinte mindig kvázi fekete-fehér, némi szépiával keverve, mint egy rajzfilm, csak több akcióval és realistább fenyegetésekkel. És még mindig repülök, még mindig kicsit nehezen lendülök bele, de arra még mindig elég, hogy meglépjek. A szokással ellentétben azonban majdnem elkaptak, és hosszú idô után elôször imádkoztam álmomban, majd egy  "ááááá" jellegû felriadás után szépen befejeztem az imákat, megnéztem Macskát, aki kurvapózban aludt a lábamnál, nyugtáztam hogy mégsem kiáltottam, mert akkor felébredt volna. Ebbôl kifolyólag sikerült azt a következtetés is levonnom, hogy sajnos nincs vámpír a szobában. Egy kicsit gondolkodtam azon, hogy miért éppen most mondam el az összes esti imámat, amire már évek óta nem volt példa. Ezt követôen rájöttem, hogy ezekben az ismétlôdô álmokban azért üldöznek, mert én vagyok a világon az egyetlen, aki képes minden álmában repülni. Aztán visszaaludtam.