2008. június 5., csütörtök

A vátesz

Így legyen a lottón ötösöm, a plakát valóban provokatív, viszont senki sem azzal foglalkozik, amiről szól. És az a bizonyos meg nem nevezendő oldal (csak azért, mert legalább ennyivel is kevesebb hivatkozásuk van a keresőben) is lecsapott a témára:

"Nem elég, hogy torz világképükkel mindennapjainkat fertőzik az ilyen Léderer-, Gusztos-, Szetey-féle köcsögök, de van pofájuk erre még a gyerekeket is felhasználni. Látható, nem tanultak a tavalyi esetből, és most július 5-én ismét végig akarnak vonulni egymást nyalva, nemi aktust imitálva, keresztyén jelképet és a bibliát gyalázva."

Nem akartam nefi blogját elrondítani, de a 8 és 6 éves unokahugaim azért is könnyen veszik, hogy a drágaszágom az én életem párja, mert ő legalább nem nyulkál a bugyijukba, ahogy azt a mostoha-nagyapjuk tette, aki mellesleg ahogy egy nyugalmazott rendőrtiszthez illik, csak feszengeni tudott a jelenlétemben. Mielőtt az esetről tudomást szereztem, mert azt követően csak messziről mert pislogni. Na megint a pedofil téma.

Nagyon várom a többi plakátot, hátha arra terelik a figyelmet, amiről a kampány szól. Egyébként valóban gondolkodtam, hogy lehetne ezt az egészet jól megoldani.

Az első lépés már megvan: létezünk. Szerintem nincs már Magyarországon olyan ember, aki ne tudná, hogy vannak melegek.
Most kellene a második lépés: olyanok vagyunk, mint bárki más. Jó lenne például egy olyan felvonulás, ahol hétköznapi nők, férfiak és gyerekek vannak, akár munkaruhában: orvosok, mérnökök, tanárok, kétkezi munkások. Mi tudjuk, hogy a melegek többsége ilyen, le kellene pattintani viszont a témáról azokat a "heterókat", akik azt képzelik, hogy minden buzi magassarkúban tipeg otthon is. Nekikezdtem kreatívkodni, vegyes eredménnyel, tűrhető ötlet, szoftver- és stílusismeret nélkül gyatra kivitelezés.

Nincsenek megjegyzések: