Övsömöröm van, volt, már gyógyul.
Meghalt a nagyapám, még egy közeli ember, akiről tudom, hogy meg fog halni, de nem tudom/akarom meglátogatni. Viszont legalább a temetésén ott voltam.
Különös volt évtizedek óta nem látott rokonokkal találkozni, unokatesóim ott folytatták a beszélgetést, ahol annak idején abbahagytuk. A lány akkor, közel húsz éve, nyolc éves volt, rávettem, hogy olvassa el a Mary Poppins-t. Most boldogan újságolta, hogy elolvasta, és bár papagájos ernyője nincs, van egy olyanja, amin felfelé nézve látszik az égbolt, körben meg egy város. Hétfőn jön hozzám vacsizni.
A másodállás megvan, megkaptam a hivatalos értesítést, ahogy sejtettem, a személyes találkozó alkalmával megfelelőnek találtattam. Már csak arra a levélre várok, amiben a kezdési időpontról értesítenek. Nem lesz könnyebb, viszont hétvégi, tehát nem kavar be a jelenlegi munkahelyemen.
Drágaszágom négy hónapja van máshogy velem, de ma először szólítottam azóta "kicsim"-nek.
Hullanak körülöttem az emberek, lehet hogy szörnyen hangzik, de a halál olyan lett számomra, mint egy külföldi út: messze van, de előbb-utóbb meglátogatom én is azt, aki elment. Addig is, ahogy időm és lelkem engedi, beszélgetünk.
A lakás már alakulgat, erőteljesen anyagiaktól függ, hogy haladok tovább. Szeretnék már hátradőlni, de egy jó darabig nem lehet. Miután jóanyémék házát is sikeresen elzálogosítottam, nem lehetek a következő tíz évben beteg. Megpusztulhatok, de tartós kórházi kezelésről, horribile dictu: munkahely elveszítéséről szó sem lehet, mert akkor minden megy a levesbe.
Ezért tűrök és szívok a munkahelyemen, nézem, hogy más hogyan lógatja a lábát, míg nekem lóg a belem. Még egy év. Legfeljebb kettő. Nem biztos, hogy máshol jobb lesz, de jobban megfizettetem magam.
Nem tudom, hányadán állok másokkal. Van néhány szexpartnerem, régóta ugyanazok, van nagyon kevés barátom, régóta ugyanazok, van néhány félig-meddig barátom, régóta ugyanazok.
Majd írok máshogy is, másról is, de épen és szépen most nem tudok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése