2010. január 9., szombat

Apu, kezdődik!

Szóval státusz:
CD4: 331, 18%
És tegnap óta Kivexa és Viramune.
Az elméletem ismét bevált, a CD4-re jó hatással van a stresszmentes élet. Ebből kifolyólag az utóbbi bejegyzés óta csak annyit mozdultam, amennyire muszáj volt, semmi nyüzsgés, gyakorlatilag végigszexeltem a karácsonytól munkakezdésig tartó időszakot - a testmozgás az egyik legjobb stresszoldó - Manó nagy örömére.
Nem mellesleg Facebook függő lettem, levezetendő az addig nyüzsgésre fordított energiákat.
Ahhoz mégis kevés volt, hogy a vadiúj doktorbácsit meggyőzzem fejlődőképességemről, szóval kezembe nyomta a recepteket.
Manónak köszönhetően a gyógyszerfegyelem megoldódott, ha véletlenül felejtettem volna, szólt, így megvolt a két hét fegyelmezett időszak.
Most bőszen féltem a májam, tehát az első két hétben nincs májszétcsapás, de az első három hónapban is csak elkerülhetetlen esetekben. Én pedig kerülni fogom, amit lehet.
Állítólag a kapott kombinációnak nincs mindennapi életre gyakorolt mellékhatása, ám az első adagot követő egy óra múlva határozottan éreztem, hogy függöny ereszkedik az agyamra, mondjuk mint éhgyomorra bedobott két feles után. Ez az érzés pedig, némileg kisebb mértékben, ma is elkísért, a koncentrációképesség szinte teljes hiányával együtt. A leírásban erről semmi nem volt, de Honey természetesen már hallott hasonló esetekről.
Sajnos ez a kommunikációs tréningen kevés volt a boldogságomhoz, főleg amikor az épp elhangzott mondatra kérdeztem rá ismét. Attól kezdve megpróbáltam csak akkor megszólalni, ha biztosan megértettem amit mondtak. Az esti megbeszélésemet ebből kifolyólag lemondtam, nem láttam sok értelmét egy olyan beszélgetésnek, ahol tőlem várják a tutit.
Igaz, estére lassan felhúzták a függönyt, de az újabb adag már ismét hat.
Egy előnye máris van a dolognak, altató nélkül is el tudtam aludni.
Belegondoltam, hogy tulajdonképpen Honey miatt két éve készülök a kezdésre, de mégis ünnepélyes alkalom volt a tegnapi. Véget ért a magam alkotta mítosz, hogy képes vagyok erős maradni, visszaszorítani a vírust külső segítség nélkül, és az életembe, a mindennapjaimba visszavonhatatlanul beszivárgott a pozitívságom, a gyógyszerszedés ugyanis olyasféle napi rutin, amitől valószínűleg életem végéig nem szabadulhatok.
Több kedves ember is felajánlotta, hívjam ha bármi gond van, eddig nem kellett. Ráadádsul ha gond van, az olyan jellegű lehet (magas láz, kiütések, stb), amit magam is meg tudok oldani - valamennyiüknél közelebb lakom a kórházhoz.
Azért jó lenne, ha Manó velem lenne.

Nincsenek megjegyzések: