2011. január 21., péntek

Húspiac

Hivatalosan már csak a hentes verdiktjére várok, aztán megyek a vágóhídra, de lényegesen nyugodtabb lennék, ha úgy tenném, hogy van némi biztonság arra nézve, hogy amikor hazajövök és ismét képes leszek saját lábamon eljutni a villamosig, nem kell itthon bámulnom a képernyőt nap nap után.
Hála Manónak a lakás kezd otthon jelleget ölteni, a dög pedig boldog, újabb kárpitokon élesítheti a karmait, valamint kialakításra került az a pozíció, ahonnan végre az egész birodalmát kényelmesen szemmel tarthatja anélkül, hogy mozdulnia kellene, ráadásul hála a narancssárga szövetnek, mind a fekete, mind pedig a fehér szőrszálai megfelelően jelölik a területet, alig kivakarhatóan.
Még fontosabbnak érzem, hogy kicsit távolabbra nézzek, saját, nemrég elkezdett játszmáim (a kollégák kedvéért: faláb, igen de) már számomra is unalmasak, önvédő hatásuk egyre gyengébb, de kapaszkodok még beléjük tíz körömmel, mint az altatóba, ami nélkül jól meglennék, de biztos ami biztos.
Úgy tűnik, nem csak én pörgök az álláskeresésen, bár a bérvitára még egyszer sem került sor. Az utóbbi két hónapban három interjúra jutottam el. Az elsőnél több, általam sikeresen vett akadály után úgy döntöttek, nem töltik be a pozíciót, inkább átszerveznek. A másodiknál mire a fejvadászhoz jutottam, megváltoztatták a kiírást, a korábban követelt két nyelv ismerete helyett hármat kérnek, sok sikert, nem hiszem, hogy sok jelentkező akadna, a fejvadász azonban rendes volt, készült más ajánlatokkal, majd a beszélgetést követően úgy döntött "maga olyan kis speciális" (sic), és azokat már meg sem mutatta, némi győzködés után mégis, aztán egyet kellett értenem, nem nekem valók voltak. A harmadik nemrég történt, ahol közölték, az csak az első kör, a következő alkalom mostanában várható. Kénytelen voltam elárulni, hogy mostanság egészségügyi intézményben fogok tartózkodni, pár hétig nem egészen munkaképes állapotban. A sajnálkozó pillantásból megértettem, hogy nem kell visszahívásra várnom.
Ma ismét találtam egy "személyre szabott" ajánlatot, természetesen rögtön rárepültem, aztán leesett, hogy jó eséllyel épp bódult állapotban vegetálok majd amikor hívni fognak, viszont már nem lehet visszaszívni.
Úgy tűnik, saját csapdámba estem: annak idején úgy gondoltam, a végzettség hiányát megfelelő szakmai tapasztalattal sikeresen ellensúlyozhatom. Eddig működött a stratégia. Most viszont amennyiben a végzettségemnek megfelelő, alacsonyabb pozíciókra jelentkezek, eleve gyanakodnak, volt, ahol kézzel foghatóan éreztem, hogy leendő főnököm már eleve attól tart, hogy kitúrom a helyéről. Ahol viszont a szakmai tapasztalatomnak megfelelő a pozíció, túl kell jutnom a szűk látókörű előszelektálókon, akik a motivációs levél első két (nem túl terjengős) bekezdését hajlandóak elolvasni, majd egy pillantás után a kukában landoltatják az önéletrajzomat.
Anno próbálkoztam azzal is, hogy magamat hirdetem, kreatívan és egyedien, ám az ajánlatok kivétel nélkül olyanoktól jöttek, akik maguk sem tudták, kit keresnek, nekem kellett a számukra megfelelő szakember ismereteit és felkészültségét definiálnom, de az az ember nem én voltam.
Nem mintha nem lenne más lehetőségem, hiszem és tudom, hogy vannak olyan értékeim, olyan tudásom, olyan lehetőségem amivel tudnék pénzt keresni, ám abban az életkorban és élethelyzetben vagyok, amikor a biztonság a legfontosabb, márpedig ez az életforma, habár vonzó, a biztonság-igényemet nem elégíti ki, arról nem is beszélve, hogy a mindenható bank nem tűri a törlesztések halasztását, én pedig amikor idejöttem megfogadtam, hogy most pár évig nem költözök. Másfelől Manóval sem tehetem meg, hogy az ő biztonság-érzetét ingassam meg, ő sem mai csirke, épp elég kihívás volt számára a felvállalásom, a bohém, carpe diem lét már nem neki való, és már nekem sem.
Valamelyik nap beszélgettünk, csak félig tréfásan megjegyeztem, hogy a "jóban-rosszban" kitételből mi sajnálatos módon a másodikkal kezdtük közös életünket. Vigasztalja a tudat, hogy az első rész még hátra van.

2 megjegyzés:

Thia írta...

Köszönöm a linket!:)
Nem keresek állást, csak mindig felkapom a fejem, amikor azt olvasom, hogy a bérigényem pontos megjelölésével írjam a motivációs levelemet. De neked nagyon sok sikert kívánok hozzá, és szorítok, hogy minél előbb sikerüljön! Pusszantalak! (lassan, ha Közös Barátunk Independence is olyan állapotban lesz, összejöhetnénk egy kakaóra :D)

Dementia Schikk írta...

Összehozzuk, remélem addigra már nem csak kakaót ihatok :-)