Ébredés

Vágva, darabolva, szorongva, kétkedve.
Boldogan, szomorúan, gyengén, erősen.
Végre itthon vagyok.
Sok mindent megtanultam, például azt, hogy amikor az ember a gödör alján érzi magát, korántsem biztos, hogy ott is tartózkodik. Mindig van még lejjebb.
Amikor két napig meztelenül, becsövezve feküdtem megtanultam, hogy nincs mit szégyellni a testen.
Amikor más mosta a seggem, finoman, szivaccsal, gondosan, megtanultam, hogy lehet az ember erőtlen, gyenge, tompa agyú vegetáló szobanövény.
Amikor napokon keresztül, alvás nélkül bámultam a plafont megtanultam, hogy nem kell mindig valamit csinálni. Az idő eltelik akkor is, ha csak az utcáról beszűrődő zajokat hallgatom.
Amikor egy hét után enni kaptam megtanultam, hogy az étel csak a test üzemanyaga, az íz és az állag lényegtelen, az éhezés pedig csak agyi érzet, magától megszűnik, ha türelmesen kivárjuk.
A kedves szavak nemtől, identitástól, HIV státusztól, anyagi helyzettől függetlenül mindenkinek járnak.
A barátok nem azok, akik társaságában jól érzem magam, hanem azok, akik akkor is az ágyam mellett ülnek, ha egy szót sem szólok.
Az elviselhetetlen, locsogó anya akkor is anya, ha egy másik világban él. A gyermek pedig ráncokkal, ősz hajjal is gyerek marad.
A tervek mindig csak tervek, az álmok csak álmok, a valóság relatív. Egyetlen biztos pont, az érzékelés pillanatnyi állapota az, ami számít. Nincs idő.
Létezik a HIV fertőzöttek pozitív diszkriminációja.
Vannak jó emberek.
Nem kell mindent megoldani.
Nem kell mindent egyedül megoldani.
Nem én vagyok a világ közepe, nélkülem is forog a Föld.

Félek...

Csak én lehetek ilyen szerencsétlen, vagy én vagyok a kiváltó ok?

Romkocsma

Tegnap romlátogatáson voltam, először ex-munkahelyem ex-kollégáival, akik már egy kivételével nem az exen dolgoznak. Aztán egy külföldi, nagyon aranyos és kedves emberkét vittem romlátogatásra, miközben jól kitárgyaltuk exeinket, hosszan vitáztunk arról, hogy ami neki mesterséges művészkedés, az Magyarországon még szegény ember szegény vállalkozása, fiatal művészek megjelenési lehetősége, nem azért járunk romkocsmába, mert az annyira menő, hanem azért, mert olcsó. Náluk ez már a gazdagok exkluzív kiváltsága.
Jövő héten zár a Gang, lejárt a szerződésük, a csapat folytatja bizonytalan ideig a Bemben.
És jó gyerek voltam, három pálesz és két pohár fehérbor hét óra alatt elhanyagolható mennyiségű alkoholnak számít, és olyan jó volt az este, hogy a fejfájást is megérte, amire ébredtem. Most ezt így gondolom, amikor fájt megpróbáltam ördögűzni magamból.
A Divascan a többi szarral együtt már elviselhetővé teszi az életet, viszont amíg a szezon véget nem ér, nincs pia. Vagy csak akkor, ha nagyon megéri.
Tegnap megérte, pezsgett a város, a már-nem kollégák jó fejek voltak, az utcán cigit, információt, időt kértek a fiatalok, élőnek éreztem magam és élőnek a várost.
Csesszék meg a választást, ezt a várost nem lehet elkúrni.

Csalódtam

A fájdalomcsillapító nem vállt be. Vagy nem tudom. Kicsit korábban jött a szokásos karóbahúzás, kivételesen brutál is volt, kezdés után tíz perccel bennem volt a cucc, majd ötven percnyi kín, pici szünet, majd még negyven perc, igaz, finomabban. Mivel az ágyon fetrengtem a végébe belealudtam, feltételezem a szorongásoldónak hála. Persze a telefon abban a pillanatban csörgött.
Szóval a cucc vagy nem jó, vagy kevés, viszont egyelőre nem kapok többet.

Kérem a következőt!

Mondhatni kipihenten, mert ma csak egyórányi közepes fejfájásom volt, aztán az elqrt nap miatt érzett lelkiismeret-furdalásomnak köszönhetően befejeztem egy munkát amit amúgy is ma kellett volna elküldenem.
Fejfájás nélkül már láttam, hogy a leletem szerint is cluster-fejfájásom van, habár az EEG még hátravan és az MR is ajánlott.
A kapott gyógyszer Imigran Sprint tabletta, és már azt is értem, hogy miért csak néhány szemet kaptam belőle: nem lehet folyamatosan alkalmazni. Vicces, de a napi, féloldalas, karó-a-fejbe-szemen-keresztül-ki-az-állkapcson-a-fül-alatt típusú fejfájásom egyetlen ellenszere nem alkalmazható naponta. Így máris könnyebb elviselnem. Legalább az árát. Jelen esetben tehát az inkább-folyjon-ki-a-szemem-mintsem-ennyit-fizessek nem költői túlzás: ha nem veszem be naponta, úgy érzem, kifolyik a szemem. Ha beveszem, mellékhatásként megint fájni fog a fejem.
Ezzel értelmet nyert a szorongásoldó Atarax is: panaszkodtam a dokinak, hogy már állandóan azon parázok, mikor tör rám ismét a fejfájás, esti programot csak úgy mondok biztosra, ha délután megvolt a szeánsz. Szóval legalább nem parázok állandóan. A szorongás is a leleteim között van. Igaz, feltételezem ezt nem az elmondásomból szűrte le, lévén neurológus szakorvos.
Egyik jóindulatú ismerősöm megjegyezte: "Na, neked is feltétlenül össze kellett szedned egy másik gyógyíthatatlan betegséget".
Minden vágyam ez volt. Hónapok óta böngésztem a szakkönyveket, próbáltam magamnak valami izgit találni, ezt sikerült. Egy olyat, amit csak elviselni lehet, ha pedig nagyon nem, akkor esetleg néhanapján vehetek be rá gyógyszert.
Ezt is meg lehet szokni. Majd páros napokra időzítem a randikat, tárgyalásokat. Kár, hogy csak akkor lehet bevenni, amikor már fáj. Merthogy a kezdet mindig a durva. Kíváncsi vagyok, mennyi idő alatt kezd el hatni. Merthogy az első fél óra az erősebb.
A jóindulatú ismerősömnek igaza van. A HIV-et már megszoktam, megtanultam vele élni. Most megtanulok ezzel is. Aztán mi jön?

Kontroll

Hallgatólagos megerősítést nyert az öndiagnózisom, azt a gyógyszert fogom kapni, ami jó a cluster-re, szorongásoldóval kombinálva a tünetek csökkentése miatt.
Örülhetnék, de a patikában nem volt, meg kell rendelni, a napi adag receptre is ezer forint felett van. Még szerencse, hogy a dohányzásról le kell szoknom a doki szerint az is segíthet. Amit a cigivel spórolok, mehet gyógyszerre.
Lent a gyerek valami zenélő kütyüvel játszik, gyógyszer csak holnap lesz, EEG még hátravan, nekem meg széthasad a fejem.

Outsider

Kívülálló lettem, nyugodt, higgadt, megbízható.
A partvonalról nézem, ahogy mások az én életemet játsszák.