Köszönöm, jól vagyok. Nem fáj a hasam, enyhén lappad a zsírréteg a derekam körül, a táskáim sem mélyek most a szemem környékén. Köszönhetô ez az enyhén szubtropikus idôjárásnak, a rendszertelen vacsorázásnak, a hosszú beszélgetéseknek Honey-val, a fogyó holdnak és a már-már irreális és perverz nyugalomnak, ami ellepett az utóbbi napokban. Megpróbáltam komolyan venni a közösségi felelôsségvállalást, de mit csináljak, ha a közösség nem tart ahhoz elég felelôsségteljesnek hogy vállalható feladatot adjon. Próbálnék kedves és aranyos lenni mindenkivel, persze a körülöttem élôk ebbôl semmit sem vesznek észre, ugyanis inkább az a feltûnô, ha nem vagyok kedves és türelmes. Mert alapvetôen egy jótét lélek lakozik bennem. Ezt kihasználók pedig csak igen kevesek vannak, mert vagyok annyira szerény és alázatos, hogy nem hirdetem fennen, mennyire drága ember vagyok. Azok azonban, akik mindennek ellenére mégis tudják, nem is várnak mást tôlem, elvárják, kikövetelik.
Ez nem túl jó, néha fárasztó, néha sikítoznék, de mivel általában egyedül tartózkodom a sikítozós idôszakban mégsem vágom ki a magas cét, mert egyszer megpróbáltam, mire a dög eszét vesztve menekült a konyhába. Talán azt hitte, hogy elôtört belôlem az ôsi rgadozó ösztön és felfalom vacsorára.
Tisztelettel bejelenteném, hogy az angol verzió ezennel érdeklôdés hiányában a múlté (nem, nem a te hibád, Honey), hasonlóképpen a páromnak szóló másik verzió. Idôközben változott a hozzáállásom, ahogyan azt gyakran teszi, mert bár sziklaszilárd a jellemem, a megítésésem és véleményem bizonyos dolgokról gyakran változik az aktuális történések fényében.
Jó lenne a nagytakarítást mással is folytatni, de ahhoz még itt és most kevés vagyok. Majd sok csokoládés gabonapely-golyócskát eszek, mert attól nagyra fogok nôni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése