2007. június 14., csütörtök

Alakul a molekula, ha plagizálhatok...

Úgy tûnik, a nyelvtanfolyamom nem váltja be a hozzá fûzött reményeket, két hónap után kijelenthetem, hogy nagyjából eljutottam odaáig, hogy rájöttem, mi az, ami nem megy… Csak éppen az ár/érték arány nem túl kedvezô ebben az esetben, egy jó szintfelmérô a legtöbb helyen ugyanezt az eredményt produkálta volna.
Lehetséges, hogy én vártam túl sokat, de kezd kidobott pénz érzés a hatalmába keríteni. A nyelvizsgám még kellemesen távol van, de azt hiszem, arra már egyedül fogok felkészülni. A saját módszereimmel.


Csak most gondolkodtam el arról, hogy az utóbbi idôben mennyi változás zajlott le bennem. Egy éve még a temetésemre készültem, most pedig hosszú távú terveim vannak. Nem érdekel, hogy meg tudom-e valósítani, nem béklyóz az esélyek latolgatása. Egy éve még elégedett voltam akármilyen szexuális együttléttel, akármilyen kapcsolattal, akármilyen társsal. Most már válogatnék. Persze nem teszem, a meglévô kettô több, mint elég. És mérlegelek, még akkor is, ha ez a legrosszabb, az okoskodás érzelmi ügyekben nem szokott túl jó eredményeket produkálni, de rájöttem arra is, hogy a korább álmisztikus humbugok is leolvadtak rólam, nem hitetlen lettem, csak jóval racionálisabb. Ez persze nem újdonság, de eddig a racionalitás máz volt, most pedig kezd életfelfogássá alakulni. Lehet, hogy a végére egy ôszinte, egyenes ember lesz belôlem.


Lehetséges (bocs a feltételes módért, Honey), hogy ebben az új embernek is szerepe van, nem igazán vágyok jelenleg kalandokra, elkezdtem az egyensúlyt keresni, oké, ha miszter tökély (Honey, nem rólad van szó) szembe jönne velem, félreérthetetlen szándékkal az azonnali leteperésre, nem tiltakoznék (nagyon) hevesen, de erre kevesebb az esély, mint a lottóötösre. De még ez sem biztos. Az utóbbi idôben a szexuális vonzalom már nem elég, fontos a másik ember lelke is. Tökéletes testben tökéletes szellem és lélek: három egymást követô héten egy-egy lottóötös.


Nem azt mondom, hogy megalkuvó lettem, középszerû lévén kielégít a középszerûség, inkább arról van szó, hogy azt gondolom, a hibák szebbé is tehetik az embert, szerethetôvé válik egy-egy rossz szokás is, ha sikerül azon túljutni, hogy mennyire idegesítô volt. Ha valaki nem idegesít többé, nagyon tud hiányozni. Már olyan öreg lennék, hogy hiányzik a másik állandó piszkálása, ami nem más, mint annak a kifejezése, hogy a másik mennyire fontos része az életemnek? Nem keresem a hibákat, de a legbosszantóbbakat kiírtom - bármilyen hihetetlen, tíz év alatt bármit ki lehet szekálni bárkibôl -, a kevésbé bosszantókat pedig átveszem. Mert bizonyos idô után az ember elkezd csiszolódni, olyan dolgok érdeklik, amelyek korábban nem, elkezdi megutálni a másik gyûlölt ételét, megkedvelni a korábban szapult tévémûsorokat. Minderre a Tökéletes mellett nincs lehetôség.

Ahogy látszik, még mindig a párkapcsolatok labirintusában bolyongok, kedvenc témám és koncom, érthetô, mert sikerült alaposan belegabalyodnom. Sajnos én sem vagyok tökéletes. Ezért szeretnek.

Nincsenek megjegyzések: