Pandora szatyra

1999.08.19.

Dementia!
Megtaláltam az igazi boldogságot és az igazi érzelmeket - most te jelentesz mindent nekem.
Szeretnünk kell egymást és talán jobban megismerni, de most, az alatt a rövid idő alatt, amióta ismerlek megértettem, hogy te vagy az a személy, akit már régen kerestem.
Megtaláltalak, Dementia, és sohasem hagylak el.
Egy nap te lehetsz az életem, most te jelented számomra a boldogságot.
Szeretlek, Dementia, nagyon szeretlek - szerelmes vagyok beléd.
Bárki is rendezte úgy hogy találkozzunk remélem, együtt tart bennünket mindörökké.
Szia, szeretlek!

Drágád

1999.09.03.

Szia Dementia!
Azért írom neked ezeket a szavakat, mert látom magam előtt ahogy olvasod és közelebb érezhetlek magamhoz.
Szükségem van rád Dementia, az ízedre, a testedre, az ajkadra, a szavaidra.
Nagyon szeretném ha boldog lennél, és nem tudom, hogyan tudnám megadni ezt a boldogságot neked.
Fel a fejjel, Dementia, nemsokára találkozunk. Nagyon kellesz nekem, nagyon szeretlek.
Szia, Drágád.

1999.12.29.

Szia Dementia!
Tudod, miért szeretlek... Mert rendkívül erős érzelmeket táplálok irányodban, aki részévé váltál az életemnek. A szívem és a testem nagy része a tiéd lett. Nem tudom, mindez meddig folytatódik, de remélem, sohasem ér véget. Nem különbözünk mi sem másoktól, de másokkal ellentétben tudjuk mit jelent a jóság, boldogság, szerelem.
Dementia, mindig rád gondolok, még akkor is, ha olyan dolgokra gondolok, amelyekre nem kellene - talán félek, tudod mitől, és te tudhatod csak, hogy kell-e félnem.
Nagyon szeretlek, Dementia. Nagyon sajnálom, hogy nem tölthetjük együtt a karácsonyt és az újévet, de hamarosan találkozunk (remélem).
17.28-kor, amikor hívtál, épp telefonon beszéltem, ráadásul nem a saját irodámban, sajnálom, hogy nem tudtam veled beszélni. Biztos hazaértél már és fáradt vagy. Most végre ehetsz, enned kell, és pihenhetsz. Ha akarsz, gondolhatsz rám, ahogy én is mindig rád gondolok.
Dementia, most hagylak, mennem kell dolgozni, már várnak rám, később hívlak.
Szeretlek.
Szia, kedvesem!

2001.08.04.

Szia Szerelmem, szépséges kedvesem!
Nagyon szeretlek, te vagy a mindenem, akkor is, ha külföldön vagyok a családommal.
Nem hagylak el téged soha, ezt ne felejtsd el, hacsak te nem szeretnéd vagy nem kényszerítesz, hogy megtegyem.
Túl fontos vagy nekem, még akkor is, ha arra gondolok, hogy nem én vagyok a megfelelő ember számodra, jól tudod miért.
Ettől függetlenül nagyon szeretlek.
Szia, Drágád.

Nem akartam, nem kerestem, nem tudtam, hogy megvannak még. Csak néhány iratot válogattam egy ócska reklámszatyorból. Aztán találtam néhány megfakult faxot, halványat, alig olvashatót. Azt gondoltam, az emlékek is megfakultak már. Azt gondoltam, túlléptem már rajta. Régen volt.
Nem kellett volna elolvasni egyet sem, megtartani sincs értelme, rövidesen minden szó eltűnik.
Nem kellett volna elolvasnom egyetlen szót sem, már Manóval játszom ugyanezt.
Nem kellett volna zokognom, azzal semmit sem hozok vissza. Félek megkérdezni, hogy ha megtehetném, visszahoznám-e. Igen. Igenigenigenigen.
De nem lehet. Nem lenne helyes Manóval szemben. Nem lehet, új életem, új szerelmem van.
De nem tudom elfelejteni, nem akarom elfelejteni, remélem nem felejtem el.
Ma harmincnyolc éves lettem, most itt ülök egyedül, néhány megsárgult lappal a kezemben és bőgök, a vízcseppek koppannak a papíron, a szöveg már nem is látszik.
Boldog születésnapot.