Dementia egyre inkább olyan, mint Tuvok a Star Trekbôl: logikus, nem logikus, fekete, fehér. És egészen véletlenül, Tuvok begolyózik öregkorára.
Az emberi világ egyre kaotikusabbnak tûnik: én vagyok maga az állandóság, de körülöttem minden változik. Én váltam kövületté, vagy a világ rohad?
Még mindig látom az egészet, a tekintetem még nem sikkad el a részletek fölött sem, de mintha megszûnt volna a kohézió, minden burjánzik, mint a rák, szabály és összefüggés nélkül, látom a terjedését, de csak az ok felismerhetô, az eredmény elvész, míg újabb okká nem alakul, de akkor már késô.
A szabályaimat senki sem követi, a repedések a járdákon tovább futnak, esténként szorosabbra tekerem magamon a takarót.
A prófétákat senki sem szereti. A sarlatánok öröklik a Földet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése