Tegnap bepakoltam, kicsit cigányos, mert a matracot leszámítva még nincsenek bútorok. De elôször aludtam abban a lakásban, amit "otthonnak" fogok hívni az elkövetkezô jópár éveben. Elôször zuhanyoztam a fürdôszobámban.
És természetesen kétségbeesve kerestem a zsákok, bôröndök és dobozok mélyén a tiszta ruhákat, másfél hónapja nem mostam, lassan kifogyok mindenbôl. Mivel a Budapest Bank keresztbe tett (még egy tányér leesett), egyelôre nincs mosógép sem, már nem merem tervezni sem, mikor lesz több a berendezés néhány kupac zsáknál.
És este hosszan beszélgettünk drágaszágomról, a családomnak is hiányzik. Nekik is mindenrôl az eszükbe jut.
Szegény öcsém meg kénytelen volt hallgatni: alig várom, hogy mindenki eltakarodjon a lakásból, és végre egyedül legyek.
Nagyon elfáradtam, nem tudom honnan származó tartalékaimat élem fel, valószínûleg minden nappal öt évet a jövômbôl. És egyre örömtelibben várom a gyógyszerszedés elkezdését, minden izületem fáj, a herpesz folyamatosan vándorol a képemen, kikúrálom itt, kijön ott.
2 megjegyzés:
Jajj de ismerős ez nekem! :)))
De szerencsére nem elôre mondtad. Mentem volna albérletbe.
Megjegyzés küldése