Hó, hahó

Négy hét. Négy évszázad. Nagyon öreg vagyok.
Drágaszágom havazáskor olyan volt, mint egy gyermek, a lakásban elhúzta a függönyöket, bámulta a hópelyheket, aztán rövid idô elteltével muszáj volt sétálni menni, pedig utált gyalogolni. Beültünk egy kávézóba, ahonnan látni lehetett a havazást, idônként kiszaladt érezni az arcán a vizes cseppeket. Tavaly télen alaposan meg is fázott, mert erôs szél fújt, a hó meg rögtön elolvadt, természetesen az ember ruháján.
A hétvégéim az irodában bôsz számolással telnek, minden héten ugyanaz: források, kiadások. Próbálok biztonsági kereteket felállítani, kollégám megjósolta: elôbb utóbb az egyik tányér le fog esni. Megtörtént, tehát újra kell számolni az egészet.
Jövô héten jön a személyes felújítóbrigád, apukám és az öcsém. Költségkímélô megoldás, de szerencsétleneket csak az új, félkész lakásban tudom elszállásolni. Hogy ez mûködjön, a mestert sürgetni kell, hogy legalább a fûtés és részlegesen a fürdôszoba üzemkész legyen. És ágyat kell venni. A sürgetéshez pedig nem lenne pofám, ha nem tudnék fizetni. Viszont ha fizetek, nem lesz sem ágy, sem lámpa, sem mosdó. Kompromisszumok, de más farkával nem verem a csalánt.
Így holnap hívom a kereskedôt, Kittike árát csökkentjük, gyorsan el kell adni. Eggyel kevesebb bútordarab. A konyhát majd januárban csinálom meg, egy hónapja elvagyok fôzés nélkül, kibírok még két hónapot hamburgeren.
Tegnap eszembe jutott, hogy tulajdonképpen négy hónapja vagyok egyedül. Az utóbbi négy hét csak az egyedüllét mélységében volt más.
A tegnapi nap más szempontból is különös volt. A hó, a szél, a légnyomás: nem tudom, minek köszönhetôen, a libidóm olyan erôvel támadt fel, hogy a szó szoros értelmében remegtek a térdeim. Igaz, jó ideje nem voltam pasival, nem mondom, hogy nem jutott eszembe, de sokadlagos volt az egyéb bajaim mellett. Tegnap viszont mint egy kankutya, körbeszaglásztam az összes ismerôst, hátha valaki hajlandó. Persze nem volt. Miért is lenne. Eljátszottam a gondolattal, hogy összeszedek valami ismeretlent, aztán önuralmam maradékával inlább sétáltam egy nagyot a hideg szélben, lakás nélkül elég körülményes zuhanyozni. Este pedig moziba mentem a változatosság kedvéért egy agyzsibbasztó filmre. NE nézzétek meg a Katasztrófilmet. De arra pont jó volt, hogy kisöpörjön a fejembôl minden gondolatot, utána már képes voltam hazamenni és aludni.
Nem mondom, hogy a szél továbbfújta, de inkább elmegyek az Ikeába még egyszer bútort nézni. Tegnap megtaláltam a Kikában a foteleimet és a lámpáimat meg a függönyeimet, papíron már kész a berendezés. Csak sok-sok pénz kell. Jó kisfiú leszek.