2010. február 16., kedd

Bebeszélőshow

Cd4:320, 19,5%
A doktorbácsi azt mondta, a fényérzékenység nem lehet a Viramune-tól, mert ilyenről még nem hallott. Az álmosság rendben van, normális, vegyem be később a Kivexát.
A bibi csak annyi, hogy a Viramune betegtájékoztatójában szép nagy betűkkel szerepel a fényérzékenység, mint allergiás tünet, amivel azonnal orvoshoz kell fordulni. Mivel pedig napközben néha még enni is elfelejtek, nem feltétlenül tudom a munkahelyem időrendjébe beiktatni a rendszeres gyógyszerszedést, ebből kifolyólag a reggeli időpont kőbe lett vésve, éppen ezért, hogy tartsam a 12 órás távolságot, az esti is.
Egyébként már szűnőben van, vagy csak megszoktam. Vagy mindkettő, ugyanis nem zavar már, hogy minden vibrál, de alkalmanként tíz centiről nézem a monitort, ám ez már fel sem tűnik...
Az annál inkább, hogy rendszeresen lemondom az esti programokat, amennyiben este nyolc után kellene pontosítani. Ez nem volt eddig jellemző, de az esti bevétel után a mozdulási kedvem szinte érezhetően csökken percről percre, kilencre még az avatatlan szemlélő is látja, hogy nem bírom nyitvatartani a szemem - így történt a múltheti céges ivászaton is, ami így rendkívül rövidre sikerült. És pókerezni sem megyek esténként egy darabig. Megpróbáltam, szó szerint nem éri meg.
Tegnap nőtt rajtam egy kiütés, de egyedül van szegényke, ha nem szaporodik, akkor nem zaklatom vele a túlterhelt kórházi személyzetet. És már csak két hónapot kell kibírnom esténként kómásan, aztán a reggeli gyógyszer is átkerül estére, és szépen áthelyezem olyan időpontra, amikor nyugodt lélekkel leszek álmos.

Hála viszont önkéntesen vállalt absztinenciámnak, végleg eldőlt: nem vagyok alkoholista. Lehet röhögni, de mivel naponta ittam valami alkoholtartalmút, néha nem is keveset, ez komoly dilemmává alakult az évek során. A gyógyszerkezdéskor viszont szerettem volna a májamat kímélni, ha már a Viramune nem teszi, ezért leálltam, és csöppet sem hiányzik. A stratégia működött, a májfunkcióim rendben vannak, Nellike szerint rendeződik a vérképem, márciusban remélhetőleg már lesz valamiféle pozitív változás is. Ha igen, elmegyek valahová, és leiszom magam a sárga földig. Addigra már nem fagyok meg éjjel sem az utcán...

2 megjegyzés:

kor írta...

Csak hogy megerősítsem a gyanúdat: nem tudom, hogy a viramune-tól vagy mástól, de nekem is vannak fényérzékelési furcsaságaim, leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, mintha az erősebb (amúgy enm olyan nagyon erős) fények beégnének a látásomba, akkor is látom őket pár pillanatig, amikor már nincsenek ott.
Igaz, én egyszerre veszem be a két viramune-t, reggel.

Dementia Schikk írta...

Hmmmm... Ilyet én is láttam, egy varjú ült a havon. Amúgy is meglehetősen kontrasztos volt a kép, de a szerencsétlen állatot vörösesbarnának láttam. A kollégáim kicsit sem néztek hülyének, amikor megkérdeztem, hogy milyen madár :-)

Remélhetőleg egy hónap múlva áttérek én is az 1x2-re, de este biztonságosabbnak érzem :-)