2007. augusztus 1., szerda

Használati utasítás


Drágaságaim. Szívem csücske,aranybogaram, mézecském, gyémántos prüntyőkém és mind az öten, akik olvastok. Mielőtt elkezdené bárki is kuporgatni az aprópénzt a koszorúmra, jelezném, hogy nem kívánom felvágni az ereimet, mert politikailag még szobatiszta vagyok, ráadásul még nem találkoztam olyan emberrel sem, aki ennek hatására visszajönne hozzám.

Előre szólok, hogy harmadnapja alig ettem valamit, ilyenkor a cukorhiánytól az agysejtejeim óvatos kannibalizálásba kezdenek, ami nem tesz jót a modoromnak. Semmi diéta, aki már látott, az érti, aki még nem, higgye el nyugodtan; nem is vagyok böjtölős típus, kissé hedonista - na az igen. Talán nem kissé. Kicsit gourmand, kicsit multitoxikomán, kicsit perverz. Vagy csak egy picivel jobban az átlagnál. Ami azt illeti okozott már kéjes borzongást desszert is, sajnos gyakrabban, mint a férfiak. Ha már itt tartunk, szeretem a pasikat, életkortól függetlenül, és szeretem a nőket is, szintén életkortól függetlenül. Az mellékes, hogy csak az előbbiekkel szerelmeskedek és csak az utóbbiaknak udvarolok.

Tisztában vagyok az értékeimmel, amelyek bőven akadnak, és tisztában vagyok azokkal a dolgokkal is, amelyekben nem jeleskedem, ezekből sincs kevés. Harmincöt évnyi lelkizésnek legalább ez az előnye megvan.

Szeretem a bonyolult dolgokat. Legyen az padlómozaik vagy barokk körmondat, étel vagy pénzügyi kimutatás, egyformán nagy lelkesedéssel tanulmányozom és keresem a rejtett értékeit, sorok között rejtőző mondanivalóját,eldugott logikáját. A szerződéseket az apróbetűknél kezdem olvasni. És óriási megelégedéssel tölt el, ha megértek valamit.

Talán ez a kulcs: szeretem megérteni a dolgokat és személyeket. Pontosítok: fontos, hogy megértsem, mit, miért, hogyan, ki, mikor... Amíg nem értem,nem fogadom el. nem kell azonban túlzó racionalitásra gondolni: egy Ave Maria nem csak szavak és hangsorok ügyesen összekomponált elegye, megérint, feltölt és más dimenzióba emel. Michelangelo Pietája nem csak egy ügyes mesterember tudományának a terméke. Lelke van. Megjegyzem, amikor megláttam, majdnem elbőgtem magam, pedig képen már ezerszer láttam. Mindezekből következik, hogy érzelmeket nem magyarázok.

Képtelen vagyok kicsit szeretni. Ha valaki belekerül a pixisbe, az életem végéig, ha szabad ilyet mondani ennyi tapasztalat után, ott marad. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ez csak keveseket érint. Emberekben nem csalódom, mert emberekkel kapcsolatban nincsenek elvárásaim. Csak az csalódik, aki skatulyába dug mindent és mindenkit. Én nem cimkézek, csak megfigyelek, ha valami eltér a megszokottól, azzal a megfigyelt dossziéja bővül egy bekezdéssel, hozzáadódik az addigi megfigyelésekhez. Más kérdés, hogy hosszabb-rövidebb megfigyelés után esetleg úgy döntök, hogy ezt vagy azt az italt lehetőleg kerülöm, ezzel vagy azzal az emberrel lehetőleg nem találkozom a jövőben.

Nem vagyok művelt, csak sokat olvasok. Nem vagyok zeneileg képzett, csak gyakran hallgatok zenét, mindenfélét. Nem vagyok szép, de el tudom azt bűvölni, aki megismer. Nem vagyok prűd, viszont megválogatom, kivel, milyen hangnemben és miről beszéljek. Vallásos vagyok, de a magam szabályai szerint. Nem értek semmihez, de mindenről megvan a véleményem. Nem vagyok művész, csak jó kritikus.

20 megjegyzés:

Névtelen írta...

egy hét magasságban azt hiszem aludtam kábé 22 órát. nem akarsz aludni helyettem, én meg majd eszek helyetted, deal? :)

Dementia Schikk írta...

Az alvásról nem szeretnék beszélni, egyébként is, túl vagok egy bakonyi csirkegaluskáson és egy tábla tejszínes-málnás Milkán. Most inkább csöndben emésztek :-P

Névtelen írta...

ez személyes támadás a bélbolyhaim ellen, hörr.. :)

Dementia Schikk írta...

Szívem, gyönyörû vagy, ne fogyózz :-D

Névtelen írta...

Szívem, ideje lenne elmenned egy szemészhez :)

Dementia Schikk írta...

Csak próbálkoztam: minden nőnemű ismerősöm fogyózik. Ha te nem, akkor üdítő kivétel vagy :-D

Névtelen írta...

én csak fogyózni szeretnék, de nem hagyják (wehehe)
pedig nem ártana.

Dementia Schikk írta...

Akkor mégis helyes volt a feltevésem, miszerint gyönyörű vagy :-D

Névtelen írta...

neeheem. azér' nem hagyják mert pl egyesek végigetetnek velem egy egész étlapot (ugye, életem értelme?:), megint mások direkt olyan édességet vesznek nekem, aminek úgysem tudok ellenállni etc., pedig bennem megvolt ám a szándék egy kiadós fogyóra. ígygörbüljekmeg ha nem :)

Névtelen írta...

egyébként annyira nem evés-témában akartam erre a postra reagálni, de mire összeszedem hogy mit akarok írni, addigra..nem is tudom. mire meglesz a vége, elfelejtem az elejét :)

Névtelen írta...

beleképzeltél az ötbe? :P

Dementia Schikk írta...

Igen, szívem,pont öten vagytok :-P
Valamikor írói babérokra törtem, most már látom, még idejében letettem róla :-D

Névtelen írta...

kár..

Névtelen írta...

hogy érted, hogy idejében? :)

Dementia Schikk írta...

Ilyen olvasottság mellett felkopna az állam :-P

Névtelen írta...

a jelenlegi olvasottságodnak semmi köze ahhoz, hogy milyen jól v. rosszul írsz. (persze, jól :)

Dementia Schikk írta...

Na most hízik a májam :-D

Névtelen írta...

egyetértek nessel. :)

Dementia Schikk írta...

Ne csináljátok! Hogy fogok kinézni pókhassal a szép, izmos spanyol pasik között?!

Névtelen írta...

magyarosan :)