Tegnap kiderült, már nem vagyok gyerek. Ártatlanul indult a dolog: az órán jelen volt a tanfolyam-szervezô. Írni kellett egy értékelést az iskoláról, stb., a kérdôív bal felsô sarkában pedig ott volt egy szép nagy "fénykép helye" feliratú négyzet. Még eszembe is jutott, jó, hogy nem készült rólam használható kép az utóbbi idôben, de amúgy sem hordanám magammal. A csoporttársam viszont kapásból megkérdezte, lehet-e rajzolni. A tanfolyam-szervezô erre elmpndta, hogy minden gyerek és gyerek lelkületû ezt kérdezi. Ekkor rájöttem, hogy már nem vagyok gyerek.
Pedig valamikor az volt a szándékom, hogy sohasem növök fel. És nem hat évesen, még huszonévesen is bennem volt a játék. Igaz, akkoriban még mobiltelefont sem akartam. Azóta észrevétlenül felnôttem. Van mobiltelefonon, de nem látom a tündéreket, a rémálmaimról tudom, hogy csak rémálmok, melyekkel a tudatalattim figyelmeztet valami veszélyre, nem félek már a sötétben, mert szörnyek és kísértetek sajnos nincsenek. Ha behunyom a szemem, már nem találom a saját királyságom. És nem jut eszembe képet rajzolni magamról, mert nem tudok rajzolni.
3 megjegyzés:
ó, nekem is pont tegnap éjszaka jutott eszembe ez a gyerek-felnőtt téma. érdekes. vagy inkább, ne legyek meglepődve? :)
a játék pedig benned van. érezni.. :)
mindenkiben ott bújuk az a kisgyerek, aki volt... csak, hagyni kell, hogy előjöjjön. :)
Hidd el, az enyém már erôsen kamaszodik...
Megjegyzés küldése