2009. január 5., hétfő

2.típusú találkozások

Nem olyan túl régen kitöltöttem - ismét - egy személyiségtesztet, melynek eredményeként "misztikus bölcs" lettem, akinek a buktatói: szociális - antiszociális. Úgy tűnik, most éppen a szociális oldalam lett erősebb, az utóbbi idben egy csomó emberrel találkoztam.
Ma például X-szel, aki 3 éve pozitív. A poén, hogy a fél éve pozitív Y-ba szerelmes végzetesen, aki kb. egy hónapja dugott vele úgy, hogy ő az első a fertőzése óta. Amit Y nekem is elmondott, nem sokkal ez után.
Természetesen tiszteletben tartottam az érzéseit, amúgy is csak az publikus, hány pasival voltam, a névsor nem.
Ezt követően természetesen nem tudom, az utóbbi időben bibliai értelemben megismert friss pozitív közül hánynak voltam valóban az első.
És azt sem, hogy a negatívok közül hánynak voltam az első bevallottan pozitív.
Mondanom sem kell, a promiszkuitásom az eget veri.
Minden esetre mulatságos: mindannyian törik magukat, hogy valamiképpen éredekesek legyenek, végső eszközként jönnek ezzel az "első" dumával, holott a szex pusztán biológiai szükséglet, igaz, nem mindegy, kivel, de majdnem.
Szilveszter este nálam járt I, és én elbőgtem magam, miközben a hátam simogatta tévézés közben. NA EZ NEM MINDEGY.
Ettől függetlenül hasznos időszak: legalább a negatívok megtanulják, mi az a biztonságos szex, mire kell figyelni. Így, hogy deklaráltan pozitív vagyok, nem merik megkísérelni az "elfelejtettem" trükköt, elmennek szűrésre, mert sohasem lehet tudni. Gondolkodnak.
Viszont sem időm, sem energiám nincs arra, hogy mindenkivel dugjak, bármennyire is igyekszem.
A hátamat pedig továbbra is I símogatja, de már nem bőgök.

Nincsenek megjegyzések: