Est-eb-éd

- Hahó!
- Hmffhmmm...
- Van ott valaki? Illetve tudom, hogy ott vagy, csak nem akartalak zavarni...
- Elnézést, épp vacsorázom. Mit óhajt?
- Nagyon finom illatok jönnek onnan... Mi eszel? Érzem az illatát, az előbb aludtam, aztán megéreztem ezt a finom illatot... Szóval közelebb mehetnék?
- Azt hiszem, hiába is próbálnám távol tartani... Mit tehetek önért? Amennyiben lehetséges, szeretném folytatni a vacsorámat.
- Óóóó... Te kapsz vacsorát? Tudod én csak reggel kapok enni, a Gazdi szerint elhíznék, ha folyton ennék... Te szép kövér vagy... Már ne vedd sértésnek. És szép fényes a bundád... Közelebb mehetek?
- Köszönöm. A megfelelő táplálkozás mellett a gondos ápolásnak köszönhetően ilyen a szőrmém. Amúgy minden csak idomítás kérdése. A jól idomított Gazdi mindig ügyel arra, hogy a cica tálkája ne legyen üres.
- Akkor én valamit biztosan elrontottam... Pedig mindent megtettem... Mégsem kapok este enni. Pedig úgy igyekszem jó lenni, meg okos, meg figyelmes, meg engedelmes, meg nagyon-nagyon-nagyon szeretem a Gazdit... Lehet, hogy ez tényleg így a jó nekem... Mmm.... milyen finom illatok... Várj, felállok... tényleg tele van a tálkád, mind a kettő... nagyon jól néznek ki... Vajon miért rakták olyan magasra?
- Mégis, mit gondol? Amióta betolakodott az életembe, egyetlen falat étel sem maradhat érintetlenül a szokásos helyén... Ahogy elfordulok, ön már el is tüntet mindent az utolsó morzsáig. Mire való ez a mohóság?
- Én nem vagyok mohó, csak éhes... Uh, mennyire éhes vagyok... hallod, ahogy korog a gyomrom? Mert én hallom, folyamatosan. Ó, ha csak egy kis kajám lenne... nem kellene sok, csak épp az íze kedvéért...
- Ahogyan már mondottam volt: minden csak idomítás kérdése. Idomítsa úgy a Gazdiját, hogy mindig legyen a tálkájában étel... Ehhez nem kell sok ész, talán még önnek is menne...
- Én nem tudom, hogy kell idomítani. Én csak azt tudom, hogy a Gazdi szeret engem, még akkor is, ha nem ad vacsorát... mindig elvisz sétálni, meg játszik velem, meg vakargatja a fülem tövét. Meg a hasamat... Olyankor a boldogságtól nem érzem, hogy éhes vagyok... Ó, de finom illatok jönnek onnan föntről... Nem tudnál adni egy kis ennivalót?
- Ezt nem tartom jó ötletnek. Nem elég, hogy kitúrt az ágyamból, most már a vacsorámra fáj a foga?
- Nem fáj a fogam, csak éhes vagyok. Oúúú, de éhes vagyok, megnézhetem még egyszer? Igen, még rengeteg kajád van, és még mindig nagyon jól néznek ki... Ó, bárcsak nekem is lenne valami ennivalóm...
- Tudja mit: ha már a saját Gazdiját nem tudja megnevelni, próbálkozzon az enyémnél. Évek kitartó munkája eredményeként minden rezdülésemet ismerni, elég egyszer szólni és már tálalja is a csemegét. Ha jól láttam, ezt az oldalát már ön is ismeri. Próbálja ki, menjen oda hozzá, jelezze, hogy éhes. Meglátja, nem kell sokat győzködni. Még önnek sem. Na ezt nevezem én idomításnak.
- Megpróbálnám, de itt van a Gazdim, ő pedig biztosan nem engedné. És nem szeretném, ha a Gazdi elégedetlen lenne velem. Amikor megszid, akkor már nem vagyok éhes, sőt, olyan, mintha kavics lenne a gyomromban, és nagyon szégyellem magam. Oúúú, csak ne érezném azt a finom illatot. Közelebb mehetnék egy kicsit? Látod, épp elérem a párkányt! És így kényelmesebb is, jobban látom a tálkáidat. Mennyi étel! Nem adnál egy keveset? Ó, kérlek, csak egy falatot... Csak egyetlen apró falatkát...
- Khhh... Mégis, mit képzel már megint? Azonnal vigye innen a mocskos mancsát!
- Bocsánat, nem akartalak megbántani. És nem is mocskos a tappancsom, csak egy picit poros, mert az előbb voltunk sétálni. Szóval adnál egy kis ételt, neked olyan sok van, és olyan finom az illata... Oúúú, ígérem, legközelebb megtörlöm a lábam, mielőtt a párkányra teszem. Légyszi-légyszi, egy kicsike falatocskát...
- Még mit nem! És velem mi lesz később, éjszaka, amikor megéhezem? Azt képzeli, hogy ön miatt hajlandó leszek reggelig éhezni? Nézzen rám: ön szerint ez a bunda magától ilyen dús, selymes, fényes?! A titka a helyes, gyakori táplálkozás és a rendszeres tisztítás. Nem kívánok úgy kinézni, mint ön. Nézzen magára: hát hogy áll a szőre? Úgy néz ki, mint egy súrolókefe! Nem kívánhatja, hogy az elégtelen táplálkozás következtében én is odig süllyedjek.
- Azért ilyen a bundám, mert szálkás szőrű vagyok. De valóban, neked sokkal gyönyörűbb a bundád... És sokkal finomabb az illatod... és a vacsorádnak is nagyon finom az illata... Óúúú, nem adnál legalább egy harapást? Kérlek szépen, aztán ígérem, békén hagylak, nem is zavalak tovább, észre sem fogsz venni...
- Azt erősen kétlem. Sajnálom, elláttam tanácsokkal, ebben a kérdésben csak magára számíthat. Próbálkozzon a Gazdiknál. És ha most megbocsát, folytatnám a vacsorámat. Teljesen megszárad.
- Óh. Bocsánat, nem akartalak zavarni. Akkor én most elmegyek... Pedig még mindig éhes vagyok. biztos, hogy nincs egy kis felesleges kajád valahol?
- Egészen biztos. Már az összes tartalékomat megtalálta és felzabálta. Még szerencse, hogy ide nem tud feljönni.
- Sajnos tényleg nem... Pedig olyan szívesen megkóstolnám a vacsorádat!
- Afelől szemernyi kétségem sincs. Nos, ha megbocsát...
- Igen, igen, megyek már. Jó étvágyat! Oúúú... Megyek, megpróbálok aludni, de szerintem az éhségtől már az ágyig sem jutok el... Valahol félúton össze fogok esni, talán épp az ajtóban...
- Jó próbálkozás. De én sem most jöttem le a falvédőről. További szép estét!
- Szia, még találkozunk!
- Vállalom az elkerülhetetlent. Jó pihenést!
- Szia. Akkor én most elmegyek...
- Mffmmhmmm...