Drágaszágom ma végrendelkezett telefonon, mit hogy csináljak ha nem lesz elérhető, hívjam a feleségét, csókoljam meg a macskát, satöbbi. Holnap reggel műtik, utána legalább másfél napig altatják. És szeret és én is szeretem. Ezen a ponton mindkettőnk páncélja megrepedt, ő elsírta magát, bennem volt annyi erő hogy vígasztaljam egy picit, legalább a beszélgetés végéig, sőt, még a hangomat is képes voltam kedvesen érzelemmentesre modulálni. És mondtam, hogy meg ne merjen halni anélkül, hogy felhív.
A húgom vígasztalt, hogy ő is érezte a férje műtéte előtt, hogy vége.
Én nem tudom mit érzek, de nem lettem boldogabb.
Persze nem fog belehalni a műtétbe.
Azt hiszem. Remélem. Azzal az eshetőséggel nem számoltam, arra nem készültem fel.
2 megjegyzés:
Szorítok nektek én is, hogy minden rendben legyen. Nálunk bárkit műtenek a családban én mindig ideggubanc vagyok.
Én inkább a tehetetlenség miatt, nincs hírem, nem hívhatom, nem lehetek ott...
Megjegyzés küldése