Nem mondom, hogy nem irigylem a szabadosságot és szabadságot, a felelőtlenséget és gondtalanságot, a pillanatnak élést. Amikor megszűnik a világ, csak test és test, hús és hús. Fülledt, párás, ködös, édes.
De nem merem. Nem csak a gyenge szervezetem, a hónapok óta tartó hasmenésem miatt, a lassan épülő, bizonytalan lábú biztonságom miatt. Félek, ha elkezdem, nem bírom abbahagyni.
Amikor senki nem vár semmit, senkinek sem kell megfelelni és senkinek nem akar megfelelni az ember, amikor csak én számítok, az én érzéseim és az én vágyaim. A gondatlanság és gondtalanság sűrű, izzadt keveréke. Nagyon vágyom rá, pont ezért nem merem bevállalni.
Talán máskor. Hátha addig jön valaki, hogy megmentsen önmagamtól. Addig is, féltem őket és irigylem őket. Nem tőlük félek. Magamtól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése