Nem az a baj, hogy műtik, még azt is elviselem, hogy talán hosszú ideig nem találkozhatunk. Az fáj, hogy nem lehetek mellette, nem foghatom meg a kezét, amikor kihozzák a műtőből. Megtiltotta, hogy meglátogassam.
Elfogyott a vasalnivalóm, ahhoz pedig késő van, hogy egy helyiséget kitakarítsak.
Volt már hányingered a visszatartott sírástól? Olyan igazi, zsigerből, gyomorösszerándulós?
5 megjegyzés:
hogyapicsábane. tudom, hogy nem vigasztal, és költői volt a kérdés. meg hogy én amúgyse vagyok beszámítható alany, mer mindig bőgök, vagy ha nem, akkor épp hányingerem van a visszatartott sírástól. régen beszéltünk.
A magam lightos módján bipoláris korszakomat élem, nem biztos, hogy neked most pont erre van szükséged... A blogodat meg úgyis kinyomozom :-P
A hárítás iskolapéldája.
hát azt most zártam be ippeg, de sok szerencsét a guglihoz :) egyébként én sem vagyok csacsogós kedvemben, csak megidézem a régi emlékeket (emlékszelmégazsiráfra?) satöbbi, hátha attól jobban érezzük magunkat (nem)
Igen, emlékszem. Sokat kerestem, de mindnek rövid volt a nyaka, úgy néztek ki, mint a bóbitás vadlovak tevével keresztezve...
ójaj, mostantól bóbitás vadlovat akarok!
Megjegyzés küldése