2007. május 21., hétfő

Hétfô


Elég utálatosan indul a hét, annak ellenére, hogy minden szép és jó, mindenki szeret és teljesen hepi vagyok. Gondolkodtam Honey recenzióján arról a bizonyos honlapról, arról a családról, ahol az anya most halt éhen, az apa és a gyerek kórházban van, arról a csecsemôrôl, akit végletesen vega szülei csak szójatejjel tápláltak és végzetes alultápláltság miatt meghalt. Meg arról a nem rég megjelent cikkrôl, amely szerint a HIV fertôzöttek vallássossága nagyban segíti állapotuk elfogadását és csökkenti annak a veszélyét, hogy másokat megfertôzznek. Meg Lenkey doktor csodavitaminjairól, amelyet kollégám is szed, és ezzel nem a multikat, hanem a jó doktort támogatja.

Mert hívô, de nem vallásos embernek tartom magam. Eszembe nem jutna, hogy halálra éhezzek megtisztulási szándékkal, ne kezeltessem egy betegségem várakozva a csodára, sohasem fizetnék ellenôrizhetetlen, önmagukat dicsôítô csodadoktoroknak. Egy csomó ember mégis megteszi. A hit és a vallás valóban sokat segíthet, majdnem leírtam, hogy csak nem nálunk. A hit azonban határok nélküli, személyes meggyôzôdés. A vallások itthoni képviselô azonban sokszor tájékozatlanok, már a homoszexualitással sem tudnak mit kezdeni (katolikus lévén nehezményeztem pár éve, hogy az új és csodálatos katekizmus megértésre szoruló, beteg embernek definiált), a HIV fertôzést pedig egyenesen bûneink megérdemelt büntetésének tekintik a legtöbben. A hit mégis segíthet, mert támaszt nyújt akkor, amikor emberi oldalról semmilyen segítségre nem számíthatunk. Az lényegtelen, hogy valaki buddhista vagy zsidó vagy keresztény vagy mohamedán: a tudat számít, hogy az élet nem értelem és cél nélkül való.

A hit azonban nem gyógyszer, nem helyettesíti a terápiát, és jó, ha nem homályosítja el a józan észt. Egy hívô azt is el kell hogy tudja fogadni, hogy Istene egy orvoson keresztül, gyógyszerrel segíti. Személy szerint bár nem tagadom a csodák lehetôségét, még eggyel sem találkoztam. Csoda alatt természetesen most a természetfölötti beavatkozást értem, a mindennapi életben jelenlévô apró boldogságokat pedig mindenki átéli, és igen, ezek is lehetnek csodák. Egy mosoly, egy találkozás (szia Honey), egy érintés, vagy egy nem várt kedves szó (csókolom, Nellyke). És bármennyire szkeptikus vagyok, hiszek az öngyógyításban is, no nem abban, hogy erôsen koncentrálva kigyógyulok a rákból, hanem abban, hogy a belsô egyensúly kihat a szervezet állapotára. Az pedig, hogy ki hogyan találja meg a belsô békéjét, imádsággal, tai-chi segítségével, meditációval vagy rendszeres szexszel, teljes mértékben a vérmérsékleten és beállítottságon múlik, a lényeg az, hogy a béke és kiegyensúlyozottság gyógyít. És persze az akarat, de ez az elôbbi függvénye.

Divat mindenütt rejtett összefüggéseket, összeesküvést keresni, divat a különbözô önfejlesztô/segítô módszereket megtanulni, de az nem változtat a tényen, hogy a józan paraszti ész nem helyettesíthetô. Momentán leszarom, hogy a HIV Afrikából indult, vagy egy amerikai katonai laborból, lényegtelen, hogy melyik gyógyszermulti vagy kormány mit titkol és mit nem, a vírus köszöni, létezik, és egyelôre életben tudnak tartani, ha akarom és szükséges.

A vallássoságról szóló fenti cikk másik részével nem sokat tudok kezdeni. Azt még megértem, hogy vannak, akik szándékosan meg akarnak fertôzôdni. Nem kell tovább rettegni, nyugi van. Más kérdés, hogy ez nem olyan, mint egy piercing, amit ha megunok, kiveszem. Egyfelôl nem etikus ezt követôen másoknak névtelenül továbbadni, mert ugye, hátha ôk nem akarják, márpedig a saját szabadságomnak a másik szabadsága lenne a korlátja, így tehát a felhôtlen szexuális élet mégsem annyira felhôtlen. Másfelôl jelenleg visszafordíthatatlan, tehát ha el is múlt a fertôzéstôl való félelem, jöhet a másik: meddig húzom még? És tudom, hogy vannak, akik szándékosan fertôznek, nem csak felelôtlenségbôl, volt szerencsém ilyen jellegû dicsekvésekhez itt-ott, ki mikor, hány embert, szaunában, sötétszobában, parkolóban, bárhol. És engem is térítgetett a Sötét Úr híve, elég intenzíven annak idején. A kimondott indokokat meg is értem, de a tényleges vezérlômotívumot még nem sikerült megtalálnom. Mi a jó abban, ha ilyen durván beleavatkozok valakinek az életébe? Hatalomvágy, gonoszság, a káosz terjesztése? A gonoszság, a káosz persze nem logikus, hiszen a rend az ellenpólusa. De a Sötét Úrnak nem lesz több követôje ez által, a fertôzô fél nem lesz sem egészségesebb, sem boldogabb. Ami azt illeti, én is lefeküdtem negatív partnerrel, úgy, hogy nem tudott a státuszomról. És végig rettegtem, nagyon óvatos voltam, igyekeztem az összes biztonsági elôírást betartani, ergó minden volt, csak nem együttlét, a végén pedig megkönnyebültem, nem kielégültem. Volt olyan negatív partnerem is, aki tudott a helyzetemrôl, elég gyakran votlunk együtt, de az sem volt különb. Ki kíván ilyet másnak? Ez nem vallás kérdése, hanem józan ész, racionalitás.

Lehet, hogy egyszerûen ez hiányzik az emberekbôl. Vagy az is lehet, hogy mindig is hiányzott, csak a médiának hála, mindenrôl és azonnal értesülünk, minden revelancia, minden fontosnak tûnik. Kétségtelen, hogy fanatikusok és ôrültek mindig is voltak, de nem volt bulvártéma, maximum a helyi piacokon beszélték ki az esetet az unatkozó kofák. És persze fontos a tálalás is, egyre több a bulváros felkiáltás, a szenzációhajhászás, hála az internetnek bárki lehet ötperces sztár.

1 megjegyzés:

Independence írta...

Teljesen egyet értek :)