Szenvedélyek

A tegnapi takarítás projekt természetesen átcsúszott a mai napba, kis eséllyel majd holnap megcsinálja más. Úgy látszik, a szenvedélyesség nem mindenre terjed ki. Volt egy film ahol a főhős (Kuki) húga mindent szenvedéllyel csinált, egy jelenetben, miután az édességek helyett átszoktatták a zöldségekre, egy kis csővel felszippantotta az orrába a zöldborsót, aztán megjelent az elragadtatás az arcán. Zseniális és groteszk jelenet volt, annak idején hajlamos voltam azt hinni, hogy én ugyanígy állok az élethez, ugyanilyen szenvedéllyel és extázissal, most rá kell döbbennem, távol állok én ettől. Védem a magam kis nyugalmas, semmittevő életét, ahol két szalmaszálat sem teszek keresztbe. Ezt a négy napot elmélkedésre és tisztulásra szántam, de leszámítva(?) a sorokat, semmi maradandót nem alkottam. Honey legalább értelmesen töltötte az idejét, habár rettenetesen fáradtnak tűnik. Irigylem a munkamániáját, számomra a munka mindig a munkaidő kezdetétől annak végéig tart, ugyanígy a magánélet munkaidő végénél kezdődik. Talán ezért voltam annyira besózva az elmúlt hetekben, mert ez a természetes életritmusom felborult. Másfelől megismerkedtem egy csomó különös figurával, beszélgettem egy sor érdekes emberrel, szóval, valamit csak nyertem. Most kicsit fáradt és éhes vagyok, állandó várakozásban, de még most sem vagyok képes feladni a vizsgálódást, mit, miért, hogyan. Szerintem ez már betegség, értelmetlen és hatástalan, hiszen sehonnan sehová jutok, megoldást nem keresek és nem találok, csak a pillanatnyi lelkiállapot krónikáját vezetem. Előbb-utóbb elolvassa egy agyturkász, aztán majd jól bezárnak mint társadalomra és önmagára abszolut közveszélytelen alakot. Persze milliónyi hozzám hasonló ernyedt alak kóricál a nagyvilágban, de ők legalább nem vájkálnak saját mindennapjaikban. Mint egy japán filmdráma, ahol a főhős szembesül az örök feladattal: nem elég a jót látni, tenni kell. A tetthez pedig elhatározás és akarat szükségeltetik. Főhősünk pedig nem találja ezt az erőt, így csak nézi, ahogy világa lassan a semmibe enyészik körülötte, ő pedig egyre csak azt kérdezi: miért? Nem látja át, ha ő megtenné azt a keveset, ami a kötelessége, amitől jobb emberré vállhatna, az egész mindenség átalakulna és megmaradna. Így csak a bukás marad meg. (copyright by me)
Persze az én tespedésem nem okoz világméretű katasztrófát, még csak a saját világom sem omlik össze, hiszen a restség az egyik alappillére. Hazugságok és bűnök alkotta szövedék, önmagam és mások becsapása, szándékosan és akaratlanul, mert a hazugság mint a rák, terjed, osztódik, saját életet él.
Még a szenvedélyeim sem őszinték, a játékban az újdonság, a könyvben az izgalom, a szexben a kielégülés/kielégítés kettőssége, a dohányzásban pedig a megadás, ami vonz. Ha hiányzik a fő összetevő, eldobom a szenvedélyt, keresek másikat. Elkezdek egy új játékot, hajnalokig, napról napra, míg el nem érem a teltség érzését, amikor már nem új, nem kihívó, akkor abbahagyom és évekig nem érdekel a játék. Elkezdek olvasni, falom a könyveket napról napra, hétről hétre, aztán megcsömörlök, és bár megveszem az újakat, fel sem ütöm. Megtörtént az aktus, mindkét fél kielégült, mosolygok és aludnék, nem kell nekem hosszas összebújás, udvarias búcsúbeszéd, szia, ennyi volt, kösz, felejtsük el egymást. Néhány napig vagy hétig nincs szükségem rád. A dohányzás legalább annyiban őszinte szenvedély, hogy a nikotinhiány, mint fiziológiai jelenség valós. Álltatom magam, hogy könnyedén abba tudnám hagyni, de nincs miért, napi rituálévá vállt, nincs motiváció, amiért abba kellene hagynom, az egészség és hasonló szép szövegek nem hatnak meg. De elszívtam a cigit, más köt le, érdekes módon órákon át elvagyok, nem nézem az órát, mint a munkahelyemen, hogy hoppá, idő van, cigiszünet.
Korábban azt írtam, hogy nem kötődök anyagi dolgokhoz, sajnos azt kell látnom, hogy egy valamire való szenvedélyem sincs. Egyszer, egy állás-stresszinterjún azt mondta rám a nem túl kedves hölgy, hogy nem érthetek semmihez, mert túl sok mindennel foglalkozok. Akkor ezen kiakadtam, de valószínűleg igaza volt. Akit minden érdekel, azt semmi sem érdekli. Ez vagyok én.
Azért néhány dolgo érdekel, a holnap utáni vizsgálat eredménye például. Annak idején két évet adtam magamnak, de az már lejárt, bőszen várni fogom az eredményt. Persze az semmit sem fog megváltoztatni, de mint oly sok mindenben, ebben is meglehetősen hiányos a tudásom, így majd megkérdezem újdonsült kedves barátaimat, mi is az, amiben vagyok és merre tart.
Egyébként ez a módszerem: ha valamit nem tudsz, akkor sziklaszilárdan védem a saját igazamat, véleményemet. Ha tudsz valamit, akkor megtanulom tőled és másoknál már szakértőként osztom az igét. Idegesítő? Hajaj, de még mennyire. Érdekel? Nem.