Drága naplóm, tudom, azt ígértem, ma részletesen írok, de nem tudom teljesen beváltani az ígéretem. Azért nem, mert ma sem történt velem semmi érdekes, leszámítva a váratlan telefonhívást. Nem szeretem a váratlan dolgokat, kedves naplóm, te tudod, mennyire nem. Az is igaz, hogy az a hívás mégis kedves volt és jól esett. Persze az estém sem úgy alakult, ahogy azt terveztem, de sokan vagyunk még így a nagyvilágban. Azért a mai nap sem maradt tanulság nélkül, miközben egyetlen drága barátommal beszélgettem, rá kellett döbbennem, hogy drágám sem annyira elkötelezett, mint gondoltam, és az esélyeim, hogy a sorban előrébb lépjek (most harmadik vagyok, legalábbis azt hiszem), erősen a nulla felé konvergálnak. Persze ehhez is arra volt szükség, hogy hangosan kimondjak dolgokat. Egyetlen (legalábbis majdnem egyetlen) naplóm, rá kellett jönnöm, milyen hasznos vagy nekem, azon túl, hogy üzenhetek rajtad keresztül az Olvasómnak, önmagamnak is jeleket küldök, amit vagy megértek, vagy nem. Azért sok megállapítással vigyáznom kell, drága naplóm, mert jelen körülmények között a megítélésem hibás lehet, hiszen van (nem tudom hogy sajnos vagy sem) alternatíva az életemben. Márpedig ha valami kevésbé csillog, ez ember , mint a szarka, hajlamosabb egy fényesebb felé fordulni. A csillogáson megjelenő halvány foltok pedig annál csúnyábbnak tetszenek, minél jobban csillog az a bizonyos fényes másik. Egészen addig, amig meg nem jelenik egy harmadik fényesség, és így tovább. Kedves naplóm, te tudod, hogy bizony gyakran a tétlenségig megfontoltak vagyunk, de ebben az esetben jobb, ha észnél leszünk és nem tévedünk, mert nincs visszaút. Arról nem is beszélve, hogy a gyakori váltogatás milyen morális és etikai kérdéseket vet fel. Azt még nem mondtam, naplóm, hogy végre, egy hét múlva, elkezdem az angolt, de arról majd később, a másik naplómban írok, a könyvek megérkeztek, ha a Magyar Postán múlt volna, sohasem kaptam volna meg, de te tudod, mennyire agresszív tudok lenni, ha annak kell lennem. Egészen pontosan passzív-agresszív, hiába, a női lélek: nem cirkusz kell gyakran, elég a kitartó és konzekvens jelenlét, szemrehányó tekintet, gyakori és bosszantó telefonálás. Mindent el lehet intézni, és míg egy patáliát, asztalborogatást a legtöbben egészen jól tudnak kezeleni, az én kis csendes szemrehányásommal, vissza-visszatérésemmel, fojamatos érdeklődésemmel bárki lefegyverezhető, mert a bokájuk sem akar még egyszer az utamba kerülni.
Drága naplóm, kezdődik a kedvenc dél-amerikai sorozataim, úgyhogy húzok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése