Nem megy

nem megy...

Na

15 perces késésekkel, telefonos riasztással már működik, csak el ne szóljam. Bár a hamburger a gyógynövényes golyócskákkal nem kompatibilis. Lehet, hogy a kaját nem kellene félbehagyni?

Hullajó

Kettő-null a gyógyszer-fegyelmezetlenség javára. Két éve próbálkozom a reggel 8 órával, most kitűnően működik. Este nyolckor eddig nem volt programom...
Még van 12 napom.
Aztán mégis a fosós lesz.

Basszus

ma lett volna az első fegyelmezett napom, reggel sikerült bevennem a két bogyót, este természetesen nem.
Most pedig langyos tejet kortyolgatok.
Remélem, az álmatlanság, mint tünet, megszűnik a gyógyszertől.
Hurrá.

Státusz

Cd4: 296, 20,5%, vírusszám: 4600
Épp tegnap beszélgettem drága I-vel arról, hogy szerinte vissza kellene fognom magam, egy kicsit megállni, pihenni, letenni a vállamról a világ minden terhét és nyomosúságát, mert egyfelől úgysem tudok mindenkin segíteni, nem tudok minden problémát megoldani, másfelől mert attól tart, előbb-utóbb összeomlok. Mondanom sem kell, hevesen tiltakoztam.
Ma reggel a drága doktor bácsi annyira örült nekem, hogy januárban is szeretne látni.
Pedig már kezdtem azt gondolni, hogy legyőzhetetlen vagyok, mit nekem ezer különféle munka ezer különféle emberrel.
Ma reggel elgondolkodtam, mi változott a legutóbbi teszt óta. Ugyanúgy nem élek egészségesen, az időjárás olyan amilyen, nem stresszelek többet, Manóval sincs bajom. Csak többet dolgozom. Mondjuk napi tizenhat órát, amiből nyolcat fizetnek. Úgy tűnik, mégsem ingyen a másik nyolcat, csak én fizetem meg az árát.
Szóval januárban újra ellenőrzés, ha az értékeim nem javulnak, kezdem a gyógyszert. Pedig milyen büszke voltam arra, hogy nekem még nem kell.
Addig pedig tanulgatom a gyógyszerfegyelmet, naponta kétszer két karamella, kicsi doboz a zsebemben, táblázat a neten.
Öröm az ürömben, hogy doktorbácsi teljesen egyetértett velem a Kivexa-Viramun kombinációt illetőleg, így remélhetőleg a fosástól és a bekattanástól nem kell tartanom, a kiütések pedig esztétikai problémának tűnnek egyelőre. Legfeljebb a májam rámegy.
Jó lenne most Manóhoz bújni, otthon, és nem itt ülni a hideg irodai fényekben.

Nyuszómuszó

Bár közkeletű szokás szerint az ember év végén vet számot az eltelt idővel és az átélt eseményekkel, nálam az év-forduló október végén volt, drágám távozásának a napja környékén. Talán morbid, mégis az első számú és rendű gondolatom az volt, az idei év legnagyszerűbb ajándéka számomra Manó volt. Igen, már nem gnóm. Szebb nem lett, de a szakállának köszönhetően határozottan manófejűvé alakult.
Nem mondom azt, hogy álmaim pasija, ahhoz nőnie kellene, személyiségfejlesztő tréningekre és edzőterembe járnia, folytathatnám. Egyszerű, erdei manóféleség, akit szeretek, aki szeret. Aki mellett jó elaludni és ébredni.
Legnagyobb szívfájdalmam, hogy nem főz nekem minden reggel kávét, nem vasal és takarít otthon, ezen még dolgoznunk.
Természetesen a hatalmi harcokat a ház úrnőjével nem úszta meg, a kisasszony éjszaka Manót használta párnának, amikor az megpróbálta eltávolítani, csak haragosan fújt, a számítása minden esetre bejött, a megfélemlítés hatásos volt. Egyébként cukik együtt, amikor a dög úgy tesz, mintha hagyná magát símogatni, majd felháborodva fúj, amikor azt Manó megpróbálja.
Egyszóval Manó családtag lett, jóanyámék már az ő hogyléte felől érdeklődnek, a család megszemlélte és párkapcsolatra, befogadásra alkalmasnak találta. Mint utóbb kiderült, ismerőseim jó része régebben ismeri őt, mint engem. Azt is mondhatnám, a sors úgy akarta, hogy ne találkozzunk hamarabb.

Megjöttem

Természetesen semmit sem ígérek, nem tűntem el az Orion-ködben, nem vitt el a Hétszűnyű Kapanyányi Monyók csak a korábbi projektekkel ellentétben, aka élet, a "miben segíthetek" válaszára több idő szükségeltetett.
Mert szükség van, de büszke fajta a magyar, "nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgyis, ha nem kérem."
A port szép lassan letörölgetem, a ráncokat felvarrom, a szőnyeget is kiporszívózom.
Szóval leszek újra, ha maradt még valaki, aki kijár a szemétlerakóhoz.
Ja, örömmel mutatom be az új Dementiát: színes, szélesvásznú, állítólag már nem ugyanaz az ember, mint egy évvel ezelőtt.
Vannak céljai, tervei, igaz, ideje már alig. És boldog.

Státusz

Cd4: 410, 20.5%,

Leltár

Van: érdek, gyûlölet, harag, gyengeség, széthúzás, múlt.
Nincs: empátia, elfogadás, megértés, erô, egység, jövô.

EATG konferencia 3.

Nagy hibám, hogy sehogy nem tudom megjegyezni a gyógyszerek és hatóanyagok nevét.
Szegény Honey is már ezerszer megpróbálta a fejembe verni, de sehogy sem sikerült neki a két év alatt, szóval a trainer eleve reménytelen helyzetben volt, amikor próbálkozott. A gyakorlati példák azonban segítettek, az különösen, hogy olyan, valóban megtörtén eseteket dolgoztunk fel, ahol a beteg szociűlis háttere legalább olyan fontos volt a diagnózis felállításában, mint a későbbi terápia megállapításában. A mi túlterhelt orvosaink esetében esély sincs ilyen finomságokra. És itt lenne szerepe a civil tanácsadóknak. Ha lennének Magyarországon.

Már-már mesébe illő a szerencse, ahogy sokadik alkalommal olyan kiscsoportba kerülök, ahol rajtam kívül mindenki beszél oroszul. Némileg megnehezítette a kommunikációt, hogy az orosztanulással töltött nyolc év ablakon kidobott időnek tűnik, csoporttársaim ugyanis az egyszerűség kedvéért igen gyakran átváltottak oroszra, én pedig kétségbeesetten kapaszkodtam, hogy legalább töredékeket felismerjek az elhangzott szavakból, azt kell mondanom, egyre több sikerrel. Sajnos holnap megyünk haza, így tudásom, mint főnix, esélytelen hamvából újraéledésre. Félig meddig komolyan formálódik a szándék, hogy azn októberi alkalomra megtanulok oroszul, talán egyszerűbb lesz a megértés.
Furcsa, hogy bár franciául ugyanakkor tanultam, hűsz évvel ezelőtt, mégis sokkal egyszerűbben és természetesebben fejezem ki magam, igaz, a vásárláshoz, étkezéshez nincs szükség kiugróan fejlett szúkincsre, ám ami van, kitűnően működik.

Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy valóban kár, hogy képtelen vagyok megszólalni: ex-szovjet társaim ugyanis olyan fajta látásmóddal, tapasztalattal rendelkeznek, amit kár nem ismerni, nem érteni. Máris egy csomó ötlettel lettem gazdagabb, az aktivisták felkutatásától a motiválásukon keresztül a "titkos" felhasználásáig, reklámötleteket, fel sem tudnám sorolni, mennyi mindent.

Maguk az előadások, feladatok, maga a tréning inkább gondolatébresztő. Elképesztő felismerni, hogy míg eddig azt gondoltam, milyen jó helyzetben vagyunk, rá kellett döbbennem, hogy a szexuális felvilágosítás, a HIV megelőzése, szűrése, HIV fertőzöttek szociális és mentális ellátása témájában Magyarország igen csak lemaradt a keleti blokktól, a középsőtől, a nyugatiról inkább nem beszélnék...
Igaz, sok országban fizetni kell a gyógyszerért, a melegeket üldözik, sokkal nehezebb szociális helyzetben vannak az átlagemberek mint nálunk egy kisnyugdíjas, mégis, állammi pénzzel vagy anélkül, de létrehoztak egy szociális hálót, ha lehet, együttműködnek a hatóságokkal, ha nem lehet, kikényszerítik nyílt harccal vagy rejtett aktivitással azt, hogy foglalkozzanak velük, a problémáikkal és a szükségleteikkel.

Lettországban mostanság futott egy kampány: Az embert lásd, nem a betegséget. A kampány a stigmatizációra kívánta a figyelmet irányítani, de nekem az az érzésem támadt, hogy Magyarországon ugyanilyen kampányt lehetne folytatni: ne csak számok legyünk a statisztikákban, melyekkel világszerte villoghatnak, hanem vegyék észre az embereket, azt, hogy lassan a fejünkre szakad az ég, mert nem elég, ha gyógyszert kapunk, mert van lekünk, HIV-en túli életünk is van, és ezekkel senki sem foglalkozik. Hiába beszélünk a női magazinokban a "biztonságos" szexről, ha senki sem törődik vele, senki sem veszi komolyan, mert "vele nem történhet meg".

Annyi tennivaló lenne, hogy azt sem tudom, hol kezdjem, és csak annyit tudok mondani, hogy meglátjuk... Függ attól, hogy a Plussz hagy-e dolgozni, akar-e dolgozni. Függ a pozitív emberek hozzáállásától, támogatásától, hányan és miből tudjuk elkezdeni...

EATG konferencia 2.

Végre van egy pici szünet, senki nem sertepertél körülöttem, nem kell angolul csevegni, szóval pihenhetnék, de mindek :-)
Háromnegyed hétkor gyülekező vacsihoz, mindig környékbeli étterembe megyünk, viszont az eddigi étkezésekre egyetlen szavam sem lehet, a kaja több, mint kitűnő, viszont szerény véleményem szerint baromi drága. vagy csak én vagyok nagyon szegény... Tegnap egy gombás csirkemell - a legolcsóbb tétel az étlapon - 15 euro volt, a menü 24, egy korsó sör 4 euro. Mellesleg eddig még rossz sört sem fogtam ki.
Délelőtt ismerkedés gyanánt két csoportban átbeszéltük országaink helyzetét, kezelés, NGO-k, stb. témakörben. Honfitársam volt olyan kedves, hogy javasolja két csoport létrehozását, mivel a legtöbb országból ketten vagyunk, így elméletileg gyorsabb lehetett volna. Természetesen megint kifogtam, a csoportomban rajtam kívül csak ex-szovjetek voltak, így rajtam kívül mindenki beszélt oroszul. A végén még én is, mert időnként váltottak, tekintet nélkül arra, hogy sem a moderátor, (Stefan), sem én nem értettük, na jó, egy-két szuó eszembe jutott.
Meg kellett állapítanom, hogy a legtöbb helyen komolyan veszik a civil kezdeményezéseket, ők is komolyan vaszik önmagukat, valóban ég bennük a tettvágy, nem úgy mint nálunk. Ami még jó, hogy alapvetően nem a melegek jelentik a központot, legalább annyira törődnek a drogosokkal és a prostituáltakkal. Nem úgy, mint nálunk, ahol szegény Márti ellen a legfőbb érv az volt, hogy nő - még ha nem is mondták ezt ki.
A második szekció némileg nehéz volt: gyakorlatilag a terápiák, gyúgyszerek, fejlesztés alatt lévő gyógyszerek; csupa olyan dolog, amit már szegény Honey is megpróbált a felyembe tömni, eddig sikertelenül, de legalább annyit megértettem, hogy melyik kombinációval lenne a legérdemesebb kezdeni majd a gyógyszerszedést. A neveket már elfelejtettem természetesen, de kaptunk tájékoztató füzetet, szóval a képről legalább felismerem.
A harmadik szekció tulajdonképpen a téma, ami miatt jöttünk, bár csak vázlatosan, a bategjogokról, hogy mindenkinek joga van az egészséghez, ezáltal az ellátáshoz. Sok újdonság nem volt, viszont a tudás, amit átadnak, széleskörű és rendszerezett, olyan aspektusokat is kiemel (pl. emigránsok, marginalizált csoportok), amelyek felett egy magyar átsiklana.
Végre azt is megértettem, miért jó, hogy eljöttem: ötleteket gyűjteni, arcomat megmutatni, egy jövőbeni, működő és ütőképes szervezet létrehozásához.
Az utóbbi időmben teljeses agykapacitásom ezen pörög, remélem, nem hiába. Falakat talán nem tudok bontani.

EATG konferencia 1.

At érkezés nem ment valami zökkenőmentesen, elpször is, elfelejtettek, tehát nem volt jegyem, más géppel jöttem mint Feri. Mivel minden költséget fizetnek, egy szavam sem lehet, bár jelen anyagi helyzetemben némileg mellbevert, hogy hatezer forintot kell a laptop miatt fizetnem. Annak sem örültem túlzottan, hogy negyven percet kellett buszoznom a reptérről, mivel a fapados a Charlesroi-ra érkezett. A csomagom viszont megvol, igaz, a pici hátizsákom az utolsők között jött ki.
Hab volt a tortán, hogy amikor megkérdeztem az információnál, honnan indul a busz, az épület mellett lévő, feltételezem leendő buszpályaudvarra irányítottak.
Szegény szervező, Ana Lucia pedig igazán nem tudhatta, hogy erről a reptérről nem a központi pályaudvarra érkezik a kelet-európai emberfia, hanem a GAre Midi-re.
Az áktala elkészített itinerárium így viszont szart sem ért. Semmi bajom nincs a különböző színesbőrű etnikummal, de egy idő után gyanús volt hogy én vagyok az egyetlen fehér bőrű az utcén, ahogy az is, hogy bár előástam rég eltemetett franciatudásom, mindenki más irányba küldött. Végső kétségbeesésemben már beültem volna az első arra járó taxiba, kerül amibe kerül, ha lett volna egyetlen taxi is az utcákon.
Szerencsére józan eszem felülkerekedett, így visszamentem a kiindulási pontra, ahol némi keresgélés után találtam egy metróállomást, további röpke fél óra után már arra is rájöttem, melyik vonalra kell szállnom, majd egy segítőkész helybéli kiszúrt egy talponálló mellett, és azt is elárulta, melyik irányba kell mennem.
Miután így átkeverdetem a városon, már csuklóból felismertem a megálló nevét, ami tök más volt, mint a kapott Google térképen, gondolom, a készítők valahol eltévedtek a vallon-flamand-francia-holland-angol Babilonban...
Minden jó, ha avége jó, a metrómegállóbál már csak pár száz métert mentem az ellenkező irányba, áma attól kezdve csalhatatlan szimattal megtaláltam a szállodát, majd a már erüteljesen a vacsorához készülődő társaságot is. Magyar társam volt olyan kedves, hogy japán túravezetőként röpke három óra alatt véres kardként körbehordozott a városban, így, hajnali egy környékén immár csak ezt kell kitalálnom, hogy az ágytakaróm retró vagy csak egyszerűen ittfelejtették...
Lassan leragad a szemem, amiben némi szerepe talán van a rendkívül finom gombás csirkemellnek - ezzel nem lehet sehol mellényúlni -, valamint annak a négy koró remek belga sörnek, amit folyadékpótlásként magamhoz vettem.
Szóval megyek csicsikálni, holnaptól indul a munka... Vagy valami olyasmi.

Státusz

Cd4: 385, 19%, vírusszám: 3420

Élet

Nem úgy alakul, ahogy szeretném, miért is tenné. Gnómocska kérdésre azt mondtam, hogy nem szeretném, ha minden kívánságom teljesülne, csak az az egy. Nem teljesült.
Túl szép lenne.
Most ismét minden romokban innen szép gyôzni.

Együttmûködés

A Pfizer és a GSK közös, kizárólag HIV kutatással, fejlesztéssel, és HIV-gyógyszer kereskedelemmel foglalkozó vállalatot hoz létre.
Honey, légy oly kedves, kommenteld.
Update magyarul.

Státusz

Cd4: 376, 21 %

Paraszimpatika

Övsömöröm van, volt, már gyógyul.
Meghalt a nagyapám, még egy közeli ember, akiről tudom, hogy meg fog halni, de nem tudom/akarom meglátogatni. Viszont legalább a temetésén ott voltam.
Különös volt évtizedek óta nem látott rokonokkal találkozni, unokatesóim ott folytatták a beszélgetést, ahol annak idején abbahagytuk. A lány akkor, közel húsz éve, nyolc éves volt, rávettem, hogy olvassa el a Mary Poppins-t. Most boldogan újságolta, hogy elolvasta, és bár papagájos ernyője nincs, van egy olyanja, amin felfelé nézve látszik az égbolt, körben meg egy város. Hétfőn jön hozzám vacsizni.
A másodállás megvan, megkaptam a hivatalos értesítést, ahogy sejtettem, a személyes találkozó alkalmával megfelelőnek találtattam. Már csak arra a levélre várok, amiben a kezdési időpontról értesítenek. Nem lesz könnyebb, viszont hétvégi, tehát nem kavar be a jelenlegi munkahelyemen.
Drágaszágom négy hónapja van máshogy velem, de ma először szólítottam azóta "kicsim"-nek.
Hullanak körülöttem az emberek, lehet hogy szörnyen hangzik, de a halál olyan lett számomra, mint egy külföldi út: messze van, de előbb-utóbb meglátogatom én is azt, aki elment. Addig is, ahogy időm és lelkem engedi, beszélgetünk.
A lakás már alakulgat, erőteljesen anyagiaktól függ, hogy haladok tovább. Szeretnék már hátradőlni, de egy jó darabig nem lehet. Miután jóanyémék házát is sikeresen elzálogosítottam, nem lehetek a következő tíz évben beteg. Megpusztulhatok, de tartós kórházi kezelésről, horribile dictu: munkahely elveszítéséről szó sem lehet, mert akkor minden megy a levesbe.
Ezért tűrök és szívok a munkahelyemen, nézem, hogy más hogyan lógatja a lábát, míg nekem lóg a belem. Még egy év. Legfeljebb kettő. Nem biztos, hogy máshol jobb lesz, de jobban megfizettetem magam.
Nem tudom, hányadán állok másokkal. Van néhány szexpartnerem, régóta ugyanazok, van nagyon kevés barátom, régóta ugyanazok, van néhány félig-meddig barátom, régóta ugyanazok.
Majd írok máshogy is, másról is, de épen és szépen most nem tudok.

Apró örömök

Nem gondoltam volna, hogy valaha örülni fogok annak, hogy kiütéseim vannak, de így történt.
Miután hetek óta ég a bőröm, különböző pontokon meglehetősen kellemetlen izületi fájdalmaim vannak, végre kiütéseim is lettek, na nem, nem ott, hanem a lábszáramon. Leginkább a rüh okozta foltokhoz hasonlítanak, viszont nem viszketnek.
Boldogságom alapja pedig az, hogy végre elmehetek orvoshoz, mert a vándorfájdalom és a látható nyom nélküli bőrégés nem éppen körülhatárolható szimptómák, míg a kiütés legálább egzakt, tehát kivizsgálható. A vírus és a gyengülő szervezetem közötti összefüggéseket most nem taglalnám.
Egyébként meg egy vagyont költöttem konyhafelszerelésre a hétvége folyamán, ami azt jelenti, hogy a bútort is ideszámítva a konyhám 80%-os készültségi állapotba került, még egy hónap, és képes leszek egy főnél népesebb társaságokat is vendégül látni.
Akinek van füle a hallásra, hallja.

Apró

Változatos, színes, ám hektikus szexuális életemet akár szerényebbre és visszafogottabra is, de mindenképpen megbízhatóbbra és fôleg kölcsönös érzelmeken alapulóra cserélném. Koszt és kvártély megbeszélés szerint.
Ugyanitt (csak külön!) szabad szellemi munkaerô olcsón kiadó.

Idô

Három hónap, három év.
Kiraktam a fényképünket, azt a régit, amin krumpliorrom van. Nem önkínzás, már nem az.
Minden este rá gondolok, eddig azért, ami szép volt, mostanság inkább azért, amit megbántam, akkor is és most is.
Közben pedig élem a szép új életem, próbálok kapaszkodókat találni, talpon maradni. Próbálom elkerülni a túlzásokat, igaz, azok nem igyekeznek elkerülni engem. Az eddigi sodródásnak vége, vége kell, hogy legyen.
Ma megint hívtak a fejvadászok. És még hívni fognak. Meghallgatom, mit akarnak, ennyire még képes vagyok. Van az a pénz. Arról nem is beszélve, hogy álomállást kínáltak, rohannék, de az új munkakör és a frissen kisírt béremelés után nem tartom etikusnak, hogy pont most léceljek le. Majd, meggyôzöm ôket arról, hogy nem engem keresnek.
És megint élek. Ismét vannak érzelmeim. Ismét szeretek. Még csak óvatosan, félek én magam is, mert korai, mert nem ismerem, mert nem ismer. De hiányzik, ha nem látom, szeretem hallani a hangját és szeretek hozzásimulni, és mindenki más kívülálló, ha nem vele vagyok.
Türelem. Abból nagy raktárkészlettel rendelkezem.

Önzés

Szent Ágoston után szabadon: az ember lényéből fakadóan szeret és vágyakozik arra, hogy szeressék. Úgy is mondhatnám, hogy minden ember a boldogságot keresi a maga módján, és a kereséshez gyakran semmilyen eszköztől nem riad vissza.
Fixa ideám, hogy az ember szabadságának a másik ember szabadsága szab határt.
A boldogság keresésében tehát a végső szabályozó erő mások boldogsága.
Lehetek- e felhőtlenül boldog más boldogtalansága árán? Nem hinném, hogy az egyensúly elve ezen a szinten is működőképes lenne, a boldogság, mármint az igazi, teljes kell legyen, egyébként csak aprópénz vagy pótlék.
Az tehát, aki a boldogságát keresi, nem lehet önző, amíg a kereséshez felhasznált eszközökkel, illetve magával a kereséssel nem veszi el másik ember boldogságát, nem hátráltatja a maga útján, keresésében. Nem lehet az, mert lényéből, lelke legmélyéről fakad a késztetés, hogy keresse a boldogságot, keresse azt a személyt, aki szereti és akit viszontszerethet.
Az, aki másokon átgázolva halad ezen az úton sohasem érhet célba, mert minden, másik félnek okozott fájdalom elvesz a saját boldogságából, újabb réteg fátyolt von szeme elé, míg nem látja már a célt és nem látja az utat, vágyai és ösztönei vezetik, és egyedül marad.
Az önző ember tehát végül önmagát fosztja meg a boldogságtól.

Amíg a vágyak csupán vágyak, ártalmatlanok. Az ösztönök evolúciós örökségeink, lényünk részei. Önmagukban ártalmatlanok. A megélésük, használatuk ugyanígy, diktatórikus irányításuk azonban elpusztíthatja az embert, testet és lelket egyaránt.

Keresem a boldogságot. Keresem az embert, akit szerethetek és viszontszeret. Akkor is így van, ha teljesen jól elvagyok egyedül: az ember nem magányra termett. De senkit nem vagyok hajlandó a saját boldogságom elérése érdekében szabadságában korlátozni. Annyit nem ér.

Józanul

A lakás porban úszik. Nagytakarítani kellene, de mivel ahhoz a dobozokat kell mozgatni, megint felületi portalanítás lesz.
A pénz olyan mértékben folyik a kezeim közül, mintha kazalban állna. A tervezett új életszemlélet nem akaródzik indulni.
Érdekes módon itthon érzem magam, de ez nem akadályoz meg abban, hogy mindent hanyagoljak.
Erőt kell magamon vennem, mert tényleg fel fog kopni az állam.
És teljesen rendben lenne a tv-számítógép egyidejű bámulása, ha nem kellene sokkal fontosabb dolgokkal törődnöm.
Drágaszágom is velem van, rengeteget gondolok rá, minden alkalommal az jut eszembe, hogy boldog emberként, szeretve ment el. És jobb neki. Engem pedig mindig boldoggá tett a boldogsága, nincs bennem fájdalom, de néha hiányzik.
Így pedig I bűvölése is kicsit öncélúnak és korainak tűnik: igaz, mellettem volt a nehéz időszak alatt, szó szerint: nem mondott semmit, nem tett semmit, csak ott volt. Ez pedig felveti a kérdést, hogy mennyire "lehetőség" vagy mennyire csak az első ember, aki a megfelelő időben és helyen jelen volt. A melegváltással nem lenne bajom, a tükörképemmel annál inkább. És ha ehhez hozzáadom rettenetes természetét, amivel elbástyázza magát a külvilágtól, mi lesz, ha lebontom a falait, aztán nem tetszik az, amit belül találok, ő pedig ott marad védtelenül. Vagy egyszerűen csak a kihívás érdekel, hogy megszelidítsem, aztán nem lesz többé érdekes. Ettől többet érdemel.
Nincs bennem az a röpködő érzés, ami Honey-val kapcsolatban megvolt két éve, igaz, akkor a inkább a lelki társnak örültem, addig nem láttam még olyan embert, akivel annyira hasonlóak lettünk volna. Aztán felfedeztem a különbségeket.
Most csak a különbségeket látom. És féltem magamtól. Persze az ösztönei kitűnően működnek, ő is fél tőlem, de már a szemembe nézett és nem tud szabadulni, felismerem a jeleket.
Azt mondta egyszer, hogy én mindig megszerzem, amit akarok. Magára is értette.
Eszembe jut szegény exem, akit ugyanígy csábítottam el: a bokája sem kívánt közelebbről megismerni, pár hónap múlva mégis megkért, hogy költözzünk össze. Amikor először meglátott, sajnált. Amikor otthagytam, szenvedett. Nem voltam szerelmes, csak kellett valaki. Három évig kínoztam.
Nem akarom még egyszer ugyanezt elkövetni. Mégis félek, de nem akarom I-t elengedni, egyre szorosabban fonódom köré, és érzem, egyre kevesebbet tiltakozik, apró mozdulatokkal, finoman körétekeredem.
A különbségek pedig inkább vonzanak, kihívások, amelyeket le kell küzdeni. Elvégre tíz évig simítgattam drágaszágom ráncait, egyengettem a kulturális különbségeket, simítgattam a világnézeti gyűrődéseket és szintbe hoztam az életkorból fakadó árkokat, szerénytelenség nélkül állíthatom, sikeresen.
Azt, hogy I-t fizikailag vonzónak találom, nem tudom tagadom. Éppen ezért hárít minden fizikai közeledést. Ő sem tagadja, hogy nem talál vonzónak. És azt sem, hogy ezen már túllépett. Ez engem még soha semmiben nem akadályozott, egyetlen tartós kapcsolatomnak sem voltam az esete, az exemet és drágaszágomat is ideértve. Mondjuk a természet nem volt hozzám túl kegyes, de ezzel együtt lehet élni.
És nem vagyok főnyeremény a kényszeres manipulációra való hajlamommal sem, a nyughatatlan elmémmel, az állandó nyüzsgéssel és a nagyképű önbizalommal, amivel eladom magam.
Viszont kihozott belőlem olyan mélységeket, amelyekről magam sem tudtam, ez pedig nagy szó. Még akkoris, ha semmit sem tett ezért, csak a kapuk a jelenlétében nyíltak meg.
Szeretném boldoggá tenni, de nem tudom még, hogy ehhez az kell-e, hogy magamhoz kössem, vagy az, hogy eltűnjek az életéből.

2.típusú találkozások

Nem olyan túl régen kitöltöttem - ismét - egy személyiségtesztet, melynek eredményeként "misztikus bölcs" lettem, akinek a buktatói: szociális - antiszociális. Úgy tűnik, most éppen a szociális oldalam lett erősebb, az utóbbi idben egy csomó emberrel találkoztam.
Ma például X-szel, aki 3 éve pozitív. A poén, hogy a fél éve pozitív Y-ba szerelmes végzetesen, aki kb. egy hónapja dugott vele úgy, hogy ő az első a fertőzése óta. Amit Y nekem is elmondott, nem sokkal ez után.
Természetesen tiszteletben tartottam az érzéseit, amúgy is csak az publikus, hány pasival voltam, a névsor nem.
Ezt követően természetesen nem tudom, az utóbbi időben bibliai értelemben megismert friss pozitív közül hánynak voltam valóban az első.
És azt sem, hogy a negatívok közül hánynak voltam az első bevallottan pozitív.
Mondanom sem kell, a promiszkuitásom az eget veri.
Minden esetre mulatságos: mindannyian törik magukat, hogy valamiképpen éredekesek legyenek, végső eszközként jönnek ezzel az "első" dumával, holott a szex pusztán biológiai szükséglet, igaz, nem mindegy, kivel, de majdnem.
Szilveszter este nálam járt I, és én elbőgtem magam, miközben a hátam simogatta tévézés közben. NA EZ NEM MINDEGY.
Ettől függetlenül hasznos időszak: legalább a negatívok megtanulják, mi az a biztonságos szex, mire kell figyelni. Így, hogy deklaráltan pozitív vagyok, nem merik megkísérelni az "elfelejtettem" trükköt, elmennek szűrésre, mert sohasem lehet tudni. Gondolkodnak.
Viszont sem időm, sem energiám nincs arra, hogy mindenkivel dugjak, bármennyire is igyekszem.
A hátamat pedig továbbra is I símogatja, de már nem bőgök.

Nem szoktam, nem szoktam...

Elég érdekesen, teljes érzelmi zűrzavarral indult az új év, tisztes háziasszony voltam, folyamatosan takarítok, mosok, vasalok. Megint.
Az érzelmi zűrzavart jórészt magamnak köszönhetem, ha gyakrabban adnám ki a gondolataimat és főleg az érzelmeimet, mindenkinek sokkal jobb lenne, magamat is beleértve. Még egy tanulnivaló az új évre.
Az egyedüllét nem is annyira egyedül van, minden nap találkozom valakivel, a megjósolt nyugalom az új lakásban eddig elkerült, valószínűleg alkati hiányosság.
Az eszem már a munkánál jár, nem lesz egyszerű a jövő hetem. Bár a szilvesztert általában nem tekintem vízválasztónak, valamiért most még is az, úgy érzem. Most először érzem úgy, hogy befejeződött, és előre kell nézni.
Nagy a köd.