Azt hiszem, szétszakadok. Minden irányból húznak, kedvesen, selyemkötéllel. Minden döntés jó, de mindig maradnak sebesültek, halottak. Két lehetôség: lehetek jó keresztény, aki szolgálatban találja meg a szabadságát. Vagy lehetek jó liberális, aki önkiteljesedésben keresi a szárnyalást. A kettô kizárja egymást? Igen. Ha mások boldogságát a magamé felé rendelem, Gazda vagyok, aki palántát, majd abból virágzó fát nevel, éveken át gondozza, ápolja, lehet, hogy a termést már nem is láthatja, mégis boldogan hal meg: valamit elért az életben, fát nevelt. Még akkor is, ha az unokája eladja a kertet egy újgazdag városi muksónak, aki nem érti, mire jó ott az a göcsörtös, százéves fa, kivágja, mert kell a hely az úszómedencének. Egyszer már jártam ezen az úton, újra és újra megtalálom. Kereshetem a boldogságot vágyaimban is, megélni, követni, repülni, suhanni, soha meg nem állni. Követni a pillanatot, amelybôl másik születik, amelybôl másik születik, amelybôl másik születik. Szabadságomat csak mások szabadsága korlátozza.
Erôsen gondolkodom, de egyetlen liberál-keresztény politikust sem ismerek Magyarországon. Lehet, hogy ez nem véletlen. Én leszek az elsô, innen szép gyôzni.
Keresem azt a lehetôséget, amikor kevesebb hulla marad utánam, mérlegelek, mint Tyson a meccs elôtt, persze a döntés csírája ott, mélyen már megvan: mindenki maradjon ott, ahol van. Mindenki élje az életét, mintha minden rendben lenne, a Föld nem forogna és ott, mélyen nem sajogna valami tompán de állhatatosan.
Bonyolult tánc, lassú lépések, kerülöm, áthajlok majd vissza, föl és le és egy és kettô.
Semmi sem marad úgy, mint eddig, mert minden döntés nyomot hagy az Univerzum szövetén, egy kô máshol takar más bogarat, másik virág sarjad a humuszból, más nap alatt más emberek végzik szorgos hangyákként dolgukat. Másik világban élek, mint két hete. Nem ismerem ezt a földet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése