Tulajdonképpen semmi más oka nem volt annak, hogy annyi év készülôdés után elkezdtem most blogot írni, mint hogy szerettem volna, ha Honey egy kicsit részese lenne a mindennapjaimnak. Mivel nem vagyunk együtt naponta, rövidesen még csak egy országban sem leszünk, belémláthat, a szavakon túl pedig megismerhet, ha akar, egy másik embert. Nem várok sem kommentet, sem visszajelzést. Élek, virulok, dolgozok. Történnek velem érdekes és unalmas dolgok. Sokat gondolok a szexre - még nem döntöttem el, hogy kifejtem-e itt -, gondolok Honey-ra, sok tervem és mindennapi nyomorúságom van.
Ugyanazt csinálom, mintha beszélgetnénk: én beszélek, ô hallgat. Sokáig azt állítottam magamról, hogy introvertált vagyok, csak a felületes szemlélô gondolja hogy én egy ilyen gusztustalan pezsgô-mozgó kukac lennék. Rá kell döbbennem, én kívül-belül örökké pörgök és rohanok, csapongok, mint cserebogár a szélvédôn.
Egyetlen olvasóm bókolt: jól írok. Kedvesem, én régen is írtam, csak ellustultam. Egy idôben verseket sírtam (sic), elkezdtem regényt, készítettem interjúkat, de mohó és türelmetlen ifjúságomból hiányzott a kitartás. Azóta kitartóbb lettem (Honey, te tudod, milyen kitartó tudok lenni, tudod azt is, hol), csak öregebb és lustább. Még a szex is jobban esik néha csak lassan, kényelmesen, összesimulva (ne ijjedj meg Honey, nem mindig). Ráadásul azon a nyelven írhatok, amelyet annyira szeretek és dicsôítek és végsô soron születésemtôl beszélek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése