Fantasztikus dolog órákon át semmirôl írni. Kicsiny lelkem kicsiny szárnyalása hátha érdekel bárkit. A komolyabb dolgokat - még - nem akarom leírni, a kevésbé komolyak pedig semmitmondóak. Vagy csak úgy tûnik. Az idô is felhôs, hideg, Honey, hozd vissza a tavasznyarat!
Ciki, de elfelejtettem, melyik napon megyek böködésre. Egyszer már mentem rosszkor, csak néztek rám, aztán került egy idôpont azonnalra (hogy ez hétfôn miért nem jutott eszembe!), ha már ott vagyok. Pirultam rendesen, de megkaptam, ami járt. Majd jól fel kell hívnia drága hölgyeket, az is ciki lesz, de telefonban nem látszik a pirulás.
Érdekes volt az elején: úgy bántak velem, mintha bármikor kiugornék az ablakon (ezért vannak a földszinten?) vagy szíven szúrnám magam egy injekciós tûvel. Kedvesek, figyelmesek, együttérzôk. Legutóbb, amikor ellenôrzés volt, Doktorbácsi megkérdezte, hogy vagyok. Udvariasan mondtam, hogy köszönöm, jól. Erre megkérdezte, hogy miért. Na, elsô alkalommal az utóbbi két évben, akkor megijedtem. Mi okom lenne rosszul lenni? Mindenem megvan, van családom, drágám, Dögöm, Honey, autó és (majdnem üres) bankszámla, mindig van két italra pénzem, mindig van két tányér ételem, ha meghalok, megsiratnak. Kell ettôl több?
Igen, jó lenne, ha a teret és az idôt az akaratom hajlítaná, a valóság vágyaim szerint alakulna, de nem így van. Jó lenne, ha az eszem és a szívem egyszer kibékülne, de erre sincs sok esély. Marad a szokásos félmegoldás és a fej folyamatos falbaverése, hogy miért kell nekem gondolkodnom, miért nem lehetek egyszerûen boldog, miért akarok mindig többet és jobbat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése