Ösztönök

Kicsit le voltam rongyolódva érzelmileg tegnap. Csak a dög volt velem, persze ő is másképp viselkedik, idegenek előtt mint kettesben, ezt e részét még nem értem. Talán szégyenli azt, hogy szeret, mások előtt?
A tegnap leírtak azért csak nem voltak 100%-ba őszinték, a vadászösztön él, új módszer és 2 pasi, meg egy harmadik, akinek egyáltalán nem volt a pozitív szó figyelemfelkeltő a profilomban. Ezek után mihez kezdjek? Meg ott van miszter furcsa, akiről nem tudom eldönteni, melyik csapatban játszik, viszont konzekvensen nem válaszol az üzeneteimre, pedig még pár hete is ostromolt. Vele kapcsolatban korábban is voltak különös érzéseim, ki tudja. El kell ismernem, a szexmegvonás kissé kétségbeesetté tesz, talán ezt lehet érezni rajtam? Jó lenne parancsolni végre a farkamnak, mert előbb-utóbb bajba sodor. Persze egyenlőre a maximális probléma egy összetört ember lehet, de azt is szeretném elkerülni. A csalánba nem üt ménkű pedig a mellékelt ábra szerint marhaság.
Persze ha Honey velem lenne minden másképp működne, vagy mégsem. El kell gondolkodnom azon, hogy mennyire őszinte a rajongás a megtalált belső harmóniáért és mennyire játszik szerepet a történetben a jókor jött jó szex. Jó lenne egy nem ösztön-vezérelt élet? Az biztos, hogy most nem itt tartanék, egy csomó minden máshogy történt volna. Ez a rész érdektelen, a múlton nem lehet változtatni, csak tanulni belőle. Talán itt az idő venni néhány leckét önuralomból. Jó két hónapja beszélgettem valakivel, aki Freud őszinte híveként azt mondta, minden tett mozgatórugója a szex. Ezzel szemben én azt állítottam, hogy az uralkodás vágya. Lehet, hogy mégis neki volt igaza. Az ember képes órákon át vadászni egy megfelelő prédára, ha megvan becserkészi és leteríti. Az ösztön az őseinktől, csak nem az őserdőben, hanem a számítógép előtt esetleg egy bárban vagy egy parkban (talán ezért van olyan lelkes tábora az outdoor helyeknek, ez a városi erdő), de ugyanazok a fázisok és ugyanazok az érzelmek. A megfelelő vad megpillantásakor ugyanúgy felmegy az adrenalin. Ki a vadász és ki a préda? Vannak született áldozatok, érzelmileg ők a legsérülékenyebbek, nem mernek kezdeményezni, csak várnak a vadászra, hogy végre valaki legyőzze őket. Az igazi vadász azonban olyan prédára vágyik, amiért küzdeni kell, amely büszke és erős. És amelyik ugyanúgy nem hoz kielégülést, ahogy az éhező sem lakik jól egyetlen falat kenyérrel. A vadászból préda lesz, mégpedig ösztönei prédája: hiába a győzelem, újra és újra másik trófeára vágyik. Az embereket már csak megfelelő vagy meg-nem felelő prédaként látja, és vadászna és hódítana. Az eszközböl cél lett. Ezt hívják az állatvilágban vérszomjnak: élvezetből ölés. Mert szex közben mindeki meghal egy kicsit, a kielégülés pillanata egyenlő az agóniával, mindkettőnél az utolsó lehelettel oldódik fel a kín. Még nem próbáltam, de a légzéskontroll is azt a kettősséget használja ki, az életbenmaradás és a szexuális kielégülés iránti vágy ösztöneit. Nem véletlen, hogy kitalálták, ázsiában állítólag magasan képzett örömhölgyekkel át is élheti az emberfia.
Az ösztön bennem is ott van: vadászok, pedig nem sok értelme van, a saját vadászmezőm már csak egy parányi rezervátum, önmagam építette kerítésekkel és védetté nyilvánított vadakkal. És időnkénti szerepcserével. Persze az ismerkedés is bonyolult játék, sok apró lépéssel és alaposan átgondolt stratégiával. Különösen ilyen kis helyen. A lerohanás nem célravezető, inkább a finom manőverek veztnek célra, időnként egy-egy váratlan és erőteljes csapással.
Most úgy érzem, abba szeretném hagyni. Olyan dolgokra kényszerít, amelyeket nem szeretek, nem szeretnék csinálni. Önmagamnak hazudnék, ha azt hinném, hogy lehetséges a kiszállás. Inkább csak a tempót kellene mérsékelni. Ha nem keresném a hódítást, ami meggyőz arról, hogy még értékes vagyok, valakinek még szüksége van rám.
Ha nem élvezném az önmagam elvesztésének és feloldódásának pillanatát, vagy amikor a partnerem gerince megfeszül és ellazul, amikor összeérnek a lelkeink. Jó lenne, ha nem akarnám, ha nem vágynék rá, Mi maradna akkor? Egy tisztább és racionálisabb élet, ahol a felgyülemlett energiákat fontosabb feladatok megoldására fordíthatnám. Irigylem az aszexuálisokat. Hazudsz, Dementia.
Annyi az összes gondod, hogy egyedül ülsz otthon, a legközelebbi randid holnap lehetséges, nem tudsz mit kezdeni magaddal. Csak annyit kéne tenned, hogy az ilyen szabad órákat töltöd el valami értelmessel, takarítással, tanulással, tornával vagy meditációval. Nem mersz csöndben maradni magad előtt, mert akkor esetleg meghallasz olyan hangokat is, amelyeket már évek óta elnyomsz magadban. Figyelj inkább rájuk, hallgass és tanulj.