Nem hagy nyugodni az új témám, vagyis a viszonyom a pénzzel, anyagi javakkal. Úgy tûnik, eddig egyfajta burokban éltem, valós nagy megrázkódtatások nélkül. Igaz, megboldogult albérletesegyetemista koromban volt rá eset, hogy a mosogató alól kapartam elô a száraz kenyeret, a szalonnára is akkortájt szoktam rá. Az is igaz, hogy sanyarú és rettenetes gyermekkoromban volt rá precedens, hogy hetekig krumplin éltünk. Hihetetlen, mennyire változatosan lehet elkészíteni. Amióta viszont dolgozó ember lettem, ilyen jellegû gondom még nem volt. Jó ideje van autóm, lakásom nincs, az albérletet ki tudom fizetni (tényleg, nálunk miért nincsenek normális fôbérlôk és normális albérletek?) Nem járok a legmenôbb ruhákban (egyrészt sajnálom rá a pénzt, másrészt alig van olyan ruhanemû, ami legalább minimális mértékben jól áll rajtam), de nem is vagyok lerongyolódva. Jól keresek (tudom, Honey, te jobban és egyre jobban), bár ez viszonylagos. Ha rákattanok valamire, meg tudom venni. Igaz, erre nem sok példát tudnék mondani, én inkább megfontoltan shoppingolok, legtöbbször addig tervezem valaminek a megvásárlását, amíg már nem lehet kapni. Spórolt pénzem nincs, mert drágám elég nagy lábon él, én pedig alkalmazkodtam a színvonalhoz, viszont ha még Ex lenne a párom, millióim gyûlhettek volna össze az eltelt idô alatt (a havi megélhetésre fordított összeg Ex és Drágám viszonylatában 1:10). Persze jó lenne már gondolni a jövôre, de nem tervezem a lerokkanásomat, a Doktorbácsin kívül orvos még csak szexpartin látott az utóbbi tíz évben. A szüleimet rendszeresen támogatom, ahogy egy jó gyerekhez illik, ha már unokájuk nem lesz tôlem alapon. Miért dolgozok? Mivel nem lesznek utódaim, értük biztos nem. Nem tervezek kacsalábas palotát vagy versenyautót vásárolni, tehát azért sem. Ha nagyon akarnám, eltartathatnám magam, de nem vagyok egy olcsó kurva (olcsó sohasem voltam). Nem vagyok büszke sem, nem értem el az életben azt, amit elérhettem volna. Mondanám, hogy a függetlenség miatt, de akkor egy csomó mindent meg kellene magyaráznom magamnak, mert az érzelmi függôség üti az anyagi függôséget, legalábbis az én esetemben. Még csak az sem igaz, hogy így legalább kimozdulok otthonról, mert szeretek otthon tespedni, és másnaposan a bokám sem akarna dolgozni. Ráadásul két forint béremelésért is órákon vagy heteken át képes vagyok presszúrázni az illetékest. Én nem kérem a béremelést, de elvárom, eddig minden munkahelyemen én kerestem a legjobban, mindenütt megdupláztam a fizetésem néhány év alatt, bár most még attól távol állok, de az irány jó. Na nem vagyok annyira fasza gyerek, de ami rajtam múlik eddig még minden munkahelyemen megtettem, a tulajdonosok pedig valami számomra érthetetlen okból azt gondolják, hogy ha többet fizetnek, jobban fogok dolgozni. Eddig még senki nem jött rá, hogy nem így van. Szóval pénzért dolgozok, nem a függetlenség miatt és nem is egyéb magasztos eszmékért. Viszont ha megromlik valahol a hangulat, elviselhetetlen a légkör, szó nélkül dobbantok, erre is volt példa. Persze ezt is okosan teszem, vagyis jobb helyre vagy jobb munkafeltételekért vagy magasabb fizetésért. Lám, a pénz fontos nekem is. Ezzel mérem a munkám értékét.
Ha viszont megtetszik az ingem, kimosom és neked adom. Akaszd le az egyik képem a falról, és bár megszakad a szívem, vidd. Hangya vagyok vagy tücsök? Az biztos, hogy nem készülôdök ínséges idôkre, legalábbis amíg így bírom magam. Azt nem bírnám elviselni, ha én tartanék el valakit, ahhoz még fiatalnak érzem magam. Szexínség idején persze megfordult már a fejemben, hogy professzionális szolgáltatót veszek igénybe, de a józan ész gyôzött. Nem szórom és nem ôrzöm az anyagi javakat. Vannak, kellenek. És dolgozok, mert ez az élet rendjéhez tartozik, része a szociális kapcsolatrendszernek, mert így akarom. Ez most hosszúra sikeredett, de leírva legalább tisztább a kép, majd egyszer újraolvasom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése