Hétvége

Ma is egy szokásos, hétvégét megelôzô nyelvlógós péntek. Ha nem lenne Honey, az orromat sem dugnám ide, de még ma elutazok, ha pedig nem írok, eggyel több napját töltené nélkülem. Szívesen is megyek, meg nem is: végre lesz egy kis pihenés, végre lesz néhány órám, amikor elérhetem azt a fokú objektivitást, amit a belsô zûrzavar felszámolásához feltétlenül meg kell szereznem. Persze garancia nincs semmire, nem is lehet. Olyan perverz és önzô gondolataim támadnak, hogy tud-e rám öt-tíz évet várni, akkor is, ha ezen idô alatt egyszer sem találkozunk. Nem, azt a szót nem akarom kimondani. Az már visszavonhatatlan, eddig két ember hallhatta tôlem ôszintén. Marad tehát a kétely, a röghöz kötött gondolkodás, a megkötözött szárnyak. Jobb így. Jobb így?
Biztosan a korán érkezett tavasz, nyár, vagyis az a valami, ami most van, az oka, hogy ennyire zsong a fejem. A munkámmal haladok, muszály, egyre több van belôle, viszont alig várom a percet, amikor írhatok. Jó érzés tudni, hogy végre elkezdtem, jó érzés, hogy van valaki, aki olvas. Már rajzanak a fejemben a gondolatok, hogy mi mindent írhatnék még, ha elkezdem, majd jól meglátjátok. Ezzel egyszerre meg is oldódott a magányos esték kérdése: olyankor fogom kiélni újból feltámadt szenvedélyemet. Ráadásul az eddigiekkel ellentétben hasznosan, eddig ugyanis lógtam a neten és vártam, mint a pók, hogy valaki a hálómba gabalyodjon. Szédült legyekbôl pedig szerény volt a választék. Másfelôl a jelenlegi zûrzavarhoz nem hiányzik újabb. Lehet, hogy megjavulok?
Büszke voltam a nagy, sima tükrû tóra, lelkemre, melynek felületét egyetlen hullám sem borzolta, melyben a kövek lassan süllyedtek el, nem is fodrozva a felszínt, melynek mélyérôl örök nyugalomban tekingetett kifelé a kis Buddha, kezeivel örök mozdulatba dermedve áldva a világot. Most pedig megkaptam az évszázad viharát, felkavarodott az iszap, Buddha nyugodtabb hely után nézett, én pedig, szerencsétlen, két kézzel kapaszkodom a csónak széleibe, nem tudom eldönteni, evezzek vagy ússzak vagy hagyjam, hogy a szél a szárnyaira kapjon és elragadjon messze, föl, míg semmibe vész a világ, amit ismerek.